Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. március 26 (265. szám) - A Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik):
2049 A konkrét probléma, és itt erről sok vita esett, már nagyon sok körben túl vagyunk eze n, de jogászként mégis, és ameddig ez szóba kerül, és amíg egy devizahiteles is lesz, akkor azért azt nyomatékosítani fogjuk, hogy az az átverés, és ennek a konkrét statisztikai adatai is fellelhetőek, ami a devizahitelezést illeti, tudniillik, hogy nem tö rtént szó devizabehozatalról. Devizához kötött, árfolyamhoz kötött forinthitelezésről volt szó, és ez alapján meg kell nézni például a Nemzeti Bank statisztikáit, amelyben mindenféle devizabehozatal - és itt ebben nemcsak a lakossági devizahitelezést érthe tjük - a töredéke annak az értéknek, amit a lakosság felé kihiteleztek a bankok, és devizahitelként állították be őket. (14.20) Az statisztikailag nem igaz, hogy devizát adtak el, mondjuk, svájci frankot vagy eurót kellett a bankoknak venniük azért, hogy a zt az állampolgároknak odaadhassák hitel formájában. Ez egyfajta pilótajáték, átverés volt a bankok részéről. Ezt eddig még senki nem vizsgálta meg, pedig egyértelmű, a hivatalos statisztikák rendelkezésre állnak ezzel kapcsolatban. Egyébként azt sem vizsg álták meg, azon túl, ahogyan mondtam, ezeket az úgymond deviza pénznemeket vagy devizához kötötten, vagy egyfajta pilótajátékszerűen árfolyamhoz kötötten kiadták az embereknek. Ha emlékeznek rá talán még a jelen lévő képviselők között is, akik esetleg a b ankszektorban járatosabbak, amikor egy erősödés volt megfigyelhető, mert egy ilyen periódus is volt, amikor talán olyan 130as tartományban mozgott a svájci frank, olyan 140 környékén volt, de még ennél erősebb is volt, ez egy erősödés volt ahhoz képest, h ogy volt előtte 160170 is, és sokan visszafizették a devizahitelüket, hiszen mondjuk, felvették 170 forinton, mondjuk ez 140re erősödött, és tudtak fedezetet találni rá, visszafizették, a bankok részéről - ezt persze nem merték nyilvánosan mondani , a b ankszektorban hatalmas pánik tört ki, hogy mennyit buknak ők ezen, amiért most erősödött a forint, és sokan visszafizetik az egyébként gyengébb árfolyamon felvett devizahitelüket. Ez egyébként pont rámutat arra, ami egyébként a legnagyobb átverés a bankok szempontjából, hogy amikor ők jártak volna rosszul, és nem kellett volna rosszul járniuk, ha valóban ezek devizahitelek lettek volna, hiszen ők, hogyha devizában veszik fel, akkor tulajdonképpen nekik teljesen mindegy, hol áll az árfolyam, viszont mivel ne m erről volt szó, nagy pánikhangulat tört ki a bankokban, és úgy gondolták, ezzel hatalmas veszteségeket érnek el. Egyébként nekik volt igazuk, mert amikor a másik irányban az emberek hátrányára kezdett el változni az árfolyam, akkor sem történt más, csak akkor a nyereség, a nagyon nagy és extra nyereség került a bankoknak megfizetésre. Itt nem csak arról van szó, ezt színtisztán látni kell, hogy tudunke segíteni a devizahiteleseknek, vagy nem tudunk, vagy az állam lakóparképítéssel, az Eszközkezelővel vag y egyéb módon, állami garanciavállalással tude segíteni. Mert teszem azt, ha az állam minden árfolyamkülönbözetet kifizetne - ez jelen pillanatban egy feltételezés , akkor mi történne? Ezt a különbözetet az adófizetők pénzéből - hiszen az állam pénze az adófizetők pénze - odaadnánk ezeknek a bankoknak, és lehet, hogy az állampolgár úgy érezné, segítettünk neki, viszont az extraprofit és az extrahaszon a bankoknál maradna. Ezzel nemcsak az a probléma, hogy embereket tesznek utcára, ez a fő probléma; de en nél még nagyobb probléma az, hogy akik tudják fizetni ezeket a hiteleket, mert mondjuk, az 50 ezerről 100 ezer forintra rúgó törlesztőrészletet lehet, hogy még ki tudják fizetni, de ezt a különbözetet egyértelműen a fogyasztástól, a saját egyéb irányban el költött forintjaiktól vonják meg, más szóval élve: a belső piacot és a belső gazdaságot megfosztjuk ezektől az összegektől, mert ezek az emberek kevesebbet fognak költeni szórakozásra, kultúrára, akár még az étkezésre is. Ebben a körben a magyar gazdaság h elyzete és az, hogy egyébként az Orbánkormány sem tudott gazdasági fellendülést elérni, nagyban köszönhető annak, hogy ezek a szabad források, amelyek az embereknél megvannak, még azoknál is, akiknek nem dőlt be a hitelük, arra fordítódnak, hogy olyan mód on kerüljenek kifizetésre a devizahitelezés kapcsán, amely egyértelműen tisztességtelen, és nem járna a bankoknak. Ez már nem az adott emberek problémája, hanem nemzetgazdasági szinten jelentkező probléma, és bizony, ha ez nem így lenne, a nyakamat teszem rá, hogy a GDP már rég a