Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. március 25 (264. szám) - Tóbiás József (MSZP) - a belügyminiszterhez - “Sikerágazat vagy totális káosz?” címmel - ELNÖK (Kövér László): - TÓBIÁS JÓZSEF (MSZP):
1890 családpolitikai intézkedése. 2012ről ugyan még nincs információ, a korábbi tendenciákból viszont megalapozottan lehet arra következtetni, hogy pozitív irányba fog elmozdulni, és a kedvezményeket a tavalyi évhez hasonlóan idén is több mint egymillióan fogják tudni érvényesíteni. Ez mi ntegy 180 milliárd forintot fog kitenni, vagyis a kormányzati célokkal összhangban 2012ben is igen jelentős összeg, fejenként közel 180 ezer forint marad a családoknál. Az előzőekből is látható, hogy a kormány elkötelezett a családok helyzetének javítása mellett - bízom benne, hogy nem lesz ez másként a jövőben sem. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. A miniszter úr válaszát elfogadom, a gyermekváráshoz pedig (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) sok örömet és sikert kívánok. Kö szönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) Tóbiás József (MSZP) - a belügyminiszterhez - “Sikerágazat vagy totális káosz?” címmel ELNÖK (Kövér László) : Tisztelt Országgyűlés! Tóbiás József, az MSZP képviselője, interp ellációt nyújtott be a belügyminiszterhez: “Sikerágazat vagy totális káosz?” címmel . A képviselő úré a szó. TÓBIÁS JÓZSEF (MSZP) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Valódi sikerágazat a magyarországi katasztrófavédelem - büszké lkedett Orbán Viktor miniszterelnök az új katasztrófavédelmi szervezetrendszer megalakulásakor, majd kijelentette: az állam mostantól nem moshatja kezét, ha a katasztrófavédelemben valami nem működik rendesen. Az Orbánkormány által felépített, mind a tűzo ltók, mind pedig a polgári védelmisek által oly sokat kritizált katasztrófavédelmi szervezetrendszer megalakulása óta először került szembe komolyabb kihívással. A baloldali felforgató tevékenységgel aligha megvádolható Deutsch Tamás európai parlamenti fid eszes képviselő a következőképpen értékelte a helyzetet egy közösségi portálon: teljes fejetlenség, teljes felkészületlenség, káosz, totális káosz, felháborító az egész úgy, ahogy van. Ezúttal alighanem igazat kell adnunk a fideszes képviselőnek. Ez az Ors zágos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság nyilvánvaló kudarca, hiszen a szervezetrendszer feladata a katasztrófahelyzet kialakulásának megelőzése, illetve elkerülhetetlen krízishelyzet esetén a lakosság pontos tájékoztatása és a védelemben részt vevő hatóságo k, valamint az önkéntes szervezetek munkájának megszervezése. Sajnos, e feladatok egyikében sem tudott helytállni az új katasztrófavédelmi szervezetrendszer. (14.30) A Meteorológiai Szolgálat jelentései alapján a katasztrófavédelemnek napokkal korábban tud nia kellett, hogy éppen a hosszú hétvégét megelőzően komoly káosszal fenyegető hóvihar közeledik, ennek ellenére a hófogók nem voltak kihelyezve az utak mentén, a kamionforgalmat a vihar előtt nem tiltották meg, a lakosságot nem tájékoztatták a várható kat asztrófa mértékéről. A kialakult helyzet kezelését és a mentést illetően még látványosabb a kudarc, a bajba jutott embereket információ és segítség nélkül hagyták magukra. A honvédség lánctalpas járműveinek bevetését csak pénteken délelőtt kérték, miután t öbb ezer utakon rekedt ember egy egész éjszakát töltött a hó fogságában. A mentésben segítséget nyújtó osztrákok szintén a káoszról és a fejetlenségről számoltak be. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Figyeltél volna!) Kérdezem tisztelt miniszter urat, hogy a történtek fényében még mindig sikerágazatnak tekintie a katasztrófavédelmet. Megfelelő számban és minőségben rendelkezésre állnake a katasztrófa