Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. március 25 (264. szám) - Szilágyi György (Jobbik) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - “Továbbra is off-shore lovagok markában vergődik a fejlesztéspolitika?” címmel - ELNÖK (Kövér László): - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): - ELNÖK (Kövér László):
1887 feketegazdaság elleni harcának egy igen fontos eleme. Elfogadhatatlan, hogy a terheke t csak a szegény emberek és a középosztálybeliek viseljék, igazságosabb közteherviselésnek kell megvalósulnia. A világ 20 legnagyobb offshore vesztese közül hazánk a 13. helyen áll az országból adóelkerülés miatt kivitt pénzmennyiség tekintetében, amelyne k mértéke becsléseink szerint az államadósságot is meghaladja. Magyarországon - ellentétben az állításaival - 2011ben és ’12ben is teljesen átlátható, ellenőrzött és szabályos formában zajlott az uniós források felhasználása. Csökkentek a szabálytalanság ok, amit többek között az is jelez, hogy a hibaarány az összes ellenőrzött operatív program egyikénél sem érte el a 2 százalékot. Összehasonlításképpen: a szabálytalanul elköltött összeg aránya 2009ben, Bajnai Gordon kormányzásának ideje alatt még kiugróa n magas, 76 százalék volt, 2010ben ennek a negyede, 18 százalék, tavalyelőtt pedig mindössze 6 százalék. Egy biztos: az adóelkerülés a világ összes országát érintő probléma, amelyet minden állam a maga módján igyekszik megoldani - valljuk be, egyelőre kev és sikerrel; egy átfogó tanulmány szerint 21 trillió dollárnyi vagyon vész el a világ adóparadicsomaiban , a kormány ennek érdekében az elmúlt 20 év legátfogóbb antikorrupciós intézkedéssorozatát hajtja végre. Olyan jelentős törvénymódosítások és lépések születtek az elmúlt két és fél évben, amelyekre a rendszerváltás óta nem volt példa. Szigorodott a közbeszerzési törvény, amely véget vetett a szocialista kormány alatti tarthatatlan gyakorlatnak, amelynek nyomán milliárdok tűntek el a közbeszerzési rendsz er hiányosságai és kiskapui miatt. Az Országgyűlés törvényt alkotott a nemzeti vagyon védelméről, az új büntető törvénykönyvről, és további lépéseket teszünk a közélet és a gazdaság tisztasága védelmében. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypá rtok soraiban.) ELNÖK (Kövér László) : Megkérdezem a képviselő urat, elfogadjae a választ. SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik) : Köszönöm szépen. Államtitkár úr, az ön válaszából éppen az látszik, hogy továbbra sem a kialakult és súlyosan törvénysértő állapot felszámo lására törekszenek, hanem a helyzet elkendőzésére, a probléma asztal alá söprésére. Semmibe veszik az alaptörvény előírásait, a nemzet vagyonával, az adófizetők pénzével offshore szervezetek zsebeit tömik tele. Ön adóelkerülésről beszél; nem adóelkerülésr ől van szó, hanem az EUs pénzek offshore cégekhez való juttatásáról, ami önöknek… az EUs pénzek 10 százaléka most is különböző átláthatatlan szervezetekhez megy. Mi benyújtottunk Volner Jánossal egy határozati javaslatot, amit, kérem, hogy akkor majd tá mogassanak, hogy az Állami Számvevőszék vizsgálja át az EUs pénzeknek ezt a hátterét, hogy vajon ezek a cégek megfelelteke az előírásoknak és a törvényeknek. Gondolom, hogy gond lesz önöknek, mert hiszen - hogy csak egyet említsek - az a fideszes képvise lőjük, aki Balmazújvárosban 100 milliós támogatást nyert meg, majd utána rögtön eladta a céget egy offshore cégnek, gondolom, ez majd kellemetlen lesz önöknek; sőt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapjáról ez a támogatás, aminek öt évig ott kellene lenn ie, egyszerűen eltűnt, tehát szőrénszálán eltűnt. (Az elnök csenget.) Nem tudom elfogadni a válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Kövér László) : Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadjae a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház a választ 201 ige n szavazattal, 38 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta. (14.20)