Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. március 25 (264. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Kövér László):
1876 törlesztőrészlet kétszereséreháromszor osára való emelkedése okozott. Másrészről a limitált árverezés szintjén az emberek lakhatáshoz való lehetőségeit igyekszik megvédeni a Nemzeti Eszközkezelő létrehívása, az egyházakkal, önkormányzatokkal való együttműködés, ami a lakhatás jogát biztosítja m indenki számára, szintén mindenkinek egyfajta biztonságot jelent. Ugyanakkor jól látható pont az elmúlt egy hét, tíz nap hírei nyomán, milyen jó, hogy a kormányzat ezt az utat választotta és nem a ciprusi utat, amelyik bankzárhoz és a betétek megadóztatásá hoz vezet, hanem egy magyar utat, amelyik a közteherviselés rendszerének átszervezésével nem az adósokon csattan, nem a kisemberek pénzét veszi el, hanem igyekszik a profitképes és évek óta a profitot kivető nagyszolgáltatókon keresztül helyreállítani a kö ltségvetés egyensúlyát. Ne felejtsük el, hogy a bankbetétek megadóztatása mindig a kisembereket sújtja jobban, hiszen akiknek nagyobb betétjük van, azoknak ez a tartalékaik, a megélhetésük szempontjából sokkal kevésbé jelentős, akinek viszont kisebb a pénz e, annak sokkal inkább fáj egy ilyesfajta bankbetét. Ha 2010ben nem történik kormányváltás Magyarországon, valószínűleg Magyarország is a ciprusi útra került volna. Ahhoz, hogy el tudtuk kerülni, hogy Magyarországról nem olyan hírek mennek, mint Ciprusról , kellett a kormányváltás és a kormányváltás után a nemzeti érdeket figyelembe vevő kormány. Talán önök is emlékeznek rá, hogy a korábbiakban sem az MSZP, sem Gyurcsány Ferenc nem vállalta az IMFEUmegállapodást a saját nevével, hanem egy külső, szakértőn ek látszó miniszterelnököt, Bajnai Gordont hívták be ide a parlamentbe, bár már itt volt jó régóta miniszterként és részese volt mindazoknak az intézkedéseknek, amelyek korábban születtek. De még Gyurcsány Ferenc sem merte a nevével azt az IMFEUmegállapo dást vállalni, amit Bajnai Gordon utána kritika nélkül önmaga, a saját két kezével végrehajtott. És biztosak lehetünk benne, hogy ha bármikor máskor, ne adj’ isten, megint lehetősége lesz a kormányzás közelébe kerülni, akkor újra megtenné. Amit egyszer meg tett, azt újra megtenné. Ami a végrehajtási ügyeket jelenti, tisztelt képviselő úr, ez valóban egy olyan helyzete az embereknek, amikor nagyon kiszolgáltatottak, éppen ezért hamarosan igyekszünk azt az igazságügyminiszteri rendeletet módosítani - nyilvánv alóan az adósok javára , a 14/1994es IMrendeletet, amely még kedvezőbbé teszi azok számára a helyzetet, akik ilyesfajta végrehajtási eljárásba keveredtek. Először is munkadíjcsökkentést kívánunk bevezetni majd kifejezetten a zálogjog érvényesítésére irá nyuló ügyekben - itt nyilvánvalóan a végrehajtói munkadíjra kell gondolni , és az egyetemleges adóstársak ellen indult, ugyanazon végrehajtó által indított és lefolytatott különböző ügyekben. A munkadíj bázisának az eljárás kezdetén való rögzítését szinté n fontos lépésnek tartjuk, valamint a költségátalány csökkentését nagyon sok zálogjogérvényesítésre irányuló ügyben. A behajtási jutalék csökkentése az adós egyetlen lakóingatlanának értékesítéséből eredő behajtása során szintén a kormányzat elképzelései között szerepel. A költségelőlegezés szabályainak egyértelművé tétele szintén az adósok érdekét szolgálja, valamint a díjfelszámítás átláthatóbbá tétele, így a sorrend vagy a részletesebb díjjegyzék előírása mindmind az adósok, a nehéz helyzetbe került em berek érdeke irányába mutat. Ami pedig a húsvéti jókívánságait illeti, tisztelt képviselő úr - bár holnap még mindenképpen találkozunk , engedje meg, hogy a magam nevében is mindenkinek áldott húsvétot kívánjak. Valóban, ahogy ön mondta, a húsvét üzenete az, hogy bármikor is elbukunk emberileg önmagunk vagy az Isten előtt, megváltottak minket kétezer évvel ezelőtt, éppen ezért mindig van út és lehetőség a felállásra. Köszönöm szépen, áldott húsvétot kívánok. (Taps a KDNP soraiban.) ELNÖK (Kövér László) :