Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. február 12 (252. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - DR. SZEKERES IMRE (MSZP):
179 Köszönöm szépen, államtitkár úr. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Szekeres Imre képviselő úr, az MSZP részéről: “Vasgyűjtés helyett valódi segítséget” címmel. Öné a szó, képviselő úr. DR. SZEKERES IMRE (MSZP) : Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Elnök Úr! A Magyar Szocialista Párt minden tagja, politikusa teljes mértékig tisztában v an azzal, hogy élnek magyarok a határon túl. Szeretném világossá tenni (Felzúdulás, taps, közbekiáltások a kormánypárti oldalon, köztük: Ezt a felismerést!) , szeretném világossá tenni, ezért dolgoztuk ki és fogadtuk el (Az elnök csenget.) 2009ben azt a tö rvényt, amelyet önök is megszavaztak, és ezért fogunk kitartani e mellett az álláspontunk mellett, még akkor is, ha egyébként önök láthatóan megkezdték a 2014es választási kampányt nemcsak ezzel (Révész Máriusz: 23 millió…) , hanem azzal a rezsicsökkentése s kampánnyal is, amelyet tegnap itt Rogán Antal meghirdetett. Szeretném világossá tenni ebben is a Szocialista Párt álláspontját: a Szocialista Párt ebben a jelenlegi válsághelyzetben minden olyan intézkedést támogat, amely a lakosság terheit mérsékli, mer t elfogadhatatlan az, hogy az elmúlt három évben háromszor annyian, 140 ezren vannak, akiknél kikapcsolták a vizet, a gázt és a távhőt; elfogadhatatlan, hogy ez alatt a három év alatt nagyon sokan egyszerűen képtelenek kifizetni a közüzemi költségeket, mer t reálbérük csökken, mert az infláció nő. És tisztelt Országgyűlés, ha azokat a tényeket nézzük - és itt tegnap erről külön szó volt , hogy 2002 és 2010 között négyszeresére, vagyis 400 százalékkal nőtt a világban az olaj ára, amely meghatározza az energi aköltségeket, és ehhez képest nem volt ennyi problémája az embereknek, mint ami most van, akkor ennek egyetlenegy oka volt: a Szocialista Párt kormánya évente körülbelül 100 milliárd forintot adott támogatásként a lakosságnak szociális alapon a rezsiköltsé gek fedezetére. (Közbekiáltások a kormánypártok soraiból. - Révész Máriusz: Ezt kell visszafizetnünk most!) Szeretném világossá tenni azt is, hogy ezen a költségvetési soron, amelyen még a válság évében is, 2009ben 81,3 milliárd forint szerepelt, 2011. ja nuár 1jétől, az önök kormányzása alatt összesen 300 millió forint. Még egyszer mondom, 81 milliárdhoz képest 300 millió forint. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Az államadósság…) Különösen fontos ez azért, mert éppen az önök kormánya vásárolta be a MOLrés zvényeket újra, és mindenféle vasakat kíván megvenni 350 milliárd forintért. A miniszterelnök úr tegnap azzal indokolta a 350 milliárd kifizetését az E.ON vállalatáért és gáztározókért, hogy egy állami cég tárgyaljon 2015 után a földgázvásárlásról, Rogán A ntal pedig azzal, hogy ekkor csökken a gáz ára. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindkét állítás hamis, teljesen értelmetlen és teljesen felesleges. Ha a magyar kormány azt szeretné, hogy 2015 utánra legyen szerződés a Gazprommal, akkor nem kell megvenni az E.ONt ilyen drága pénzért, elég megbízni bármely magyar vállalatot a gázvásárlással, és igen, ez lehet akár az MVM is. (Folyamatos közbeszólások a kormánypártok soraiból.) És a gáztározót is felesleges megvenni, mert nem javul az ellátás biztonsága, és a gáz sem lesz olcsóbb, mert minden tárolni szándékozó vállalatnak ugyanolyan feltételeket kell majd biztosítani. Ha az államnak (Az elnök csenget.) - mint ahogy önök panaszkodnak - nincs elég pénze egészségügyre, oktatásügyre vagy felsőoktatásra, akkor kérdés, hogy miért akar olyan célra 350 milliárd forintot költeni, amely teljesen felesleges, mert mind a gázszerződést, mind a tárolást e nélkül a befektetés nélkül is biztosítani lehetne. Egyébként így adnak önök - mint ahogy tették azt a Szurgutnyeftyegaz eseté ben is - egy külföldi vállalatnak több száz milliárd forintos vételárat. Ebből a 844 milliárd forintból fel lehetett volna újítani az összes családi házat Magyarországon vagy az összes nem panel ház korszerűsítését meg lehetett volna tenni. Sajnálatos, hog y önök e helyett a lépés helyett - ami egyébként a gazdaságot élénkítette volna, az emberek költségeit 100120 ezer forinttal évente csökkentette volna, és Magyarország gázfelhasználását félmilliárd köbméterrel csökkentette volna - vasakat vesznek tökélete sen feleslegesen.