Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. március 18 (262. szám) - Z. Kárpát Dániel (Jobbik) - a nemzetgazdasági miniszterhez - “Recept a kitántorgás ellen: otthonteremtés” címmel - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): - ELNÖK (Jakab István): - DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár:
1583 Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Túlzás nélkül állítható, hogy jelen korunk talán legnagyobb gazdasági, társadalmi és morális válsága a kivándorláselván dorlás témaköre köré csoportosult, itt bontakozott ki. A legújabb felmérések szerint a 30 év alattiak csaknem fele fontolgatja azt, hogy elhagyná Magyarországot, és ezt nem rossz szándékból teszi. Az Magyarország óriási szerencséje, hogy a magyar fiatalok jellemzően nemzeti érzelműek, szeretik a hazájukat, és elsősorban itt kívánnak boldogulni, még akkor is, hogyha az oktatási rendszer egy része és a média egy nagyobbik része gyökértelenné próbálja tenni őket. De látnunk kell azt is, hogy a számok rémisztőe k. Ausztriában már vezetnek a magyar kivándorlók az összes országból érkezőket tekintve, Németországba csak tavaly több mint 40 ezren vándoroltak ki, 2011ben összesen százezren hagyták el Magyarországot, és bár tavalyi végleges adataink még nincsenek, a t ükörstatisztikák előzetes vizsgálatai alapján még többen, mint százezren. Ez a félmillió külföldön dolgozó magyar nem itt fizet adót, ez nem folyik be a költségvetésbe, és a bérként számukra adott jövedelmet sem itt költik el, ezért nincs a magyar kis- és középvállalkozónak megrendelése, ezért áll a magyar gazdaság egy helyben. De lenne egy gazdasági csodafegyver ennek megállítására, amit a kormányzat valamiért, többszöri jobbikos felszólítás ellenére sem ismer el, ez pedig egy átfogó otthonteremtési progra m elindítása, amelyet állami bérlakásépítési rendszerrel karöltve igenis működőképessé lehetne tenni. Számításaink szerint a piaci ár akár harmadán, tehát még a fővárosban is 2030 ezer forintért lehetne bérelni egy átlagos méretű lakást, majd pár éves fu tamidő után akár 45 millió forintért megvásárolni azt, elképzelhető módon teljes körű, államilag támogatott forinthitel segítségével, központi anyagbeszerzéssel, magyar cégekkel. Végeredményben azt kell elérni, hogy a téglától a csavarig minden magyar leg yen, és minden forint itthon forogjon, a hazai gazdaságot, a hazai építőipart keltse életre. A kérdés egyetlenegy lehet: a kormányzat miért nem látja az ebben rejlő lehetőséget, és miért nem indult el ebbe az irányba az utóbbi három év során? ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Cséfalvay Zoltán államtitkár úrnak. Öné a szó! DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! M inden receptet szívesen veszünk, de hétről hétre itt mindig dramatizáljuk a helyzetet. Próbál adatokat idézni; azért ha az adatokat pontosan megnézzük, akkor a kivándorlásnak az aránya ennél jóval alacsonyabb. És magát a kifejezést sem szeretem: kitántorgo tt; amit József Attilától át lehet hozni egyébként, de nyilvánvalóan akik most külföldön munkát vállalnak, vagy éppen külföldön tanulnak, azoknak jelentős része visszajön Magyarországra. Ez idő kérdése, hogy mikor teszi. Igazi kérdés az, hogy tudunke olya n világot teremteni, amibe érdemes Magyarországra visszajönni. És most nem akarnám idézni a számokat, ez egy általános európai tendencia. Az, hogy hány lengyel dolgozik - milliós számot meghaladó egyébként - az Egyesült Királyságban, vagy 850 ezer román él Spanyolországban, ehhez képest egyébként a magyarországi arányszámok, azért hivatalos statisztikát idéznék: az Egyesült Királyságban 48 ezren élnek magyarok, 100 ezer azoknak a száma, akik kértek Angliában adószámot, Németországban 82 ezer és Ausztriában pedig 48 ezer. Tehát ezek a számok azért ezt a “kitántorgott” kifejezést, úgy gondolom, nem támasztják alá. Ami pedig az otthonteremtést illeti, igen, nyilvánvalóan az otthonteremtés nagyon fontos eszköz szintén a fiatalok életkezdéséhez, elhelyezkedéséhez , életteremtéséhez és a családteremtéshez is. Azért hadd mondjak egy számot: az elmúlt két esztendőben folyamatosan bombázott itt minket kérdésekkel a devizahitelesek kérdésében. Idén a devizahitelesekre és egyáltalán otthonteremtésre a költségvetésből 172 milliárd forintot költünk. Ez 120 milliárddal több, mint ami előtt bevezettük