Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. március 5 (258. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Balczó Zoltán): - NÉMETH ZSOLT, külügyminisztériumi államtitkár:
1153 Rendkívül fontos azonban, hogy a “Mindannyian székelyek vagyunk” jelszó alatt kiálljunk, ahogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom eddig is kiállt, és azt gondolom, minden nemzeti érzelmű m agyar ember ki kell álljon száz százalékban a székely nemzeti önrendelkezés mellett, és ezért hívunk mindenkit, hogy szombaton fél 11től a Stadionoknál tüntessen velünk a román soviniszta kormányfő hazai látogatásával és az MSZP hazaárulásával szemben. Kö szönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik, szórványos taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Megkérdezem, hogy a kormány nevében… Igen, látom, Németh Zsolt államtitkár úr jelzi. Öné a szó, államtitkár úr. NÉMETH ZSOLT , külügyminisztériumi államtitkár : Ti sztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először is köszönöm a lehetőséget arra, hogy beszámoljak Martonyi János külügyminiszter úr bukaresti tárgyalásairól. Nagyon feszült hangulatban kerül sor a külügyminiszter úr bukaresti látogatására, ezt a feszültséget alapvet ően a román kormányváltást követően számos aggodalomra okot adó intézkedés eredményezte, címszavakban: székely zászló, Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem, Székely Mikó Kollégium, nyelvhasználati problémák. Ugyanakkor azt se feledjük el, hogy két év egészen egy edülállóan gyümölcsöző, mondhatni történelmi mézeshetek után került sor erre a fordulatra a magyarromán viszonylatban a román kormányváltást követően. A külügyminiszter úr Bukarestben kollégájának elmondta, hogy ellentétben a román miniszterelnök szóhaszn álatával, Magyarország nem tekinti Romániát ellenségnek. Románia nem ellensége Magyarországnak, hanem partnerünk, sőt szövetségesünk, sőt úgy gondolom, hogy barátunk is, akire tisztelettel tekint Magyarország, ugyanakkor elvárjuk azt is, hogy minket is tis ztelettel kezeljen Románia, akivel egyébként, ha vitáink vannak, ha nézetkülönbségeink is vannak, párbeszéd útján kívánjuk rendezni ezeket a vitákat. Elmondta azt is a külügyminiszter úr, hogy az erdélyi magyarok számíthatnak a magyar kormány támogatására, számíthatnak a szabad anyanyelvhasználat, a szabad szimbólumhasználat területén, hasonlóan számíthatnak abban, hogy az autonómiatörekvéseikben támogatjuk őket, beleértve a kulturális és a területi autonómiát egyaránt, valamint azt is elmondta a miniszter úr, hogy a magyar oktatásügyet is támogatjuk, beleértve az önálló magyar egyetem ügyét, illetőleg az önálló magyar egyetemi karok ügyét. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Mindehhez azonban, úgy gondoljuk, rendkívül fontos az, hogy Magyarországon egy politik ai egyetértés övezze a határon túli magyarok ügyét. Nagyon fontos, hogy a szomszédsági kapcsolatokban, különösen, amikor ilyen kritikus helyzetben és nehéz problémákkal szembesülünk, a magyar pártpolitika elcsendesedjen, és képes legyen arra, hogy közös ne vezőt találjon. (9.20) Ezért mi is nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy a Magyar Szocialista Párt találja meg a módját annak, hogy a határon túli magyarság, így az erdélyi magyarság ügye mellett felsorakozzon, nehogy újra olyan helyzetbe manőverezze magát a Szocialista Párt, hogy bocsánatot kelljen kérnie az erdélyi magyarságtól. Nemcsak a szocialisták irányába fontos ugyanakkor hangsúlyoznunk az egyetértés megközelítését, hanem az egész magyar politikai közvélemény irányába is. El kell kerülnünk azt, hogy a magyar politikai közvéleményt maga alá temesse a hisztéria, a hisztéria ugyanis irányíthatatlan, nemzetközileg is, kétoldalú szinten is és az erdélyi magyarság viszonylatában is rendkívül káros a hisztéria. A magyar politikai közvéleménynek el kell tehát k erülnie a hisztéria csapdáját, és bíznia kell abban, hogy a magyar kormány, illetőleg az erdélyi magyar politikai képviselet képes arra, hogy mind a kétoldalú kapcsolatokban, mind az erdélyi magyarság érdekképviseletében hatékonyan ellátja a feladatát. Kös zönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)