Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. március 4 (257. szám) - A Malév Zrt. és a Budapest Airport Zrt. szocialisták és szabad demokraták általi privatizációjának körülményeit, továbbá a Malév Zrt. visszaállamosításának folyamatát, valamint jelenlegi fizetésképtelenségét és felszámolását előidéző, 2002-2010 között... - ELNÖK (Jakab István): - DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Jakab István): - DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP):
1115 tárgyalásokat folytatni kell az új kormánynak is . Önök nem folytatták ezt a tárgyalást. Senki nem tárgyalt Brüsszellel, az ezzel foglalkozó emberekkel a kormányváltást követően fél évig az én ismereteim szerint. De még egyszer mondom, ha okmányokat látunk, majd ki fog derülni, hogy voltake ilyen tárgya lások. Én azt tudom mondani: az én miniszteri időszakomban ezek a tárgyalások folytak, dokumentáltan folytak, és az én átadásátvételi anyagomban ezek lefűzésre kerülve átadásra kerültek. Ebből következően, képviselő úr, rajtam olyat ne kérjen számon, ami az önök hibája volt. A Malév akkor ment csődbe, akkor vált fizetésképtelenné, amikor a Fideszkormány nem foglalkozott vele kellő mértékben, és nem foglalkozott a reorganizációnak az európai uniós elfogadásával. Hogy kinek mi a feladata: én elég világosan foglalkoztam, képviselő úr, én nem voltam aláírója ennek a szerződésnek, ebből következően nekem nem volt aláírói jogom, ilyenfajta lehetőségem. De igenis, abban a térben, amely térben nekem lehetőségem volt ennek a szerződésnek a végrehajtását elősegíteni , szóvá tettem, és jegyzőkönyvben rögzítettük azt az orosz kormány illetékesével, hogy azok a kötelezettségek, amelyeket vállaltak a szerződésben, végrehajtandó kötelezettségek, ugyanis ha nem, akkor bekövetkezik az, ami sajnos a Fideszkormány időszakában már bekövetkezett. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Köszönöm a figyelmüket. ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalásra megadom a szót Fónagy János államtitkár úrnak. Öné a szó, államtitkár úr . DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem vettem részt a bizottság munkájában, és nem voltam itt a múltkori vitán, amikor Hegmanné Nemes Sára államtitkár kolléganőm el mondta a kormány álláspontját. Csak most hallgatva itt a vitát, Veres János miniszter úr szavaiból számomra az derül ki, ha ez igaz, hogy 2002 és 2010 között a Malév privatizációja sikeres volt; hogy 2002 és 2010 között a Malév évente egy jól gazdálkodó lé gitársaság volt; hogy 2002 és 2010 között a Malév megőrizte a gépállományát, és saját állományú gépparkja volt; hogy 2002 és 2010 között nem halmozott fel 100 milliárd forint tiltott támogatást, és hogy 2002 és 2010 között egy Veres János nevű miniszter tö kéletesen végezte a dolgát, ami, ne haragudjon, képviselő úr, ebből a szempontból irreleváns. Reggelig mondhatják a szóvirágaikat, személy szerint senkit nem érdekel a Malév szempontjából, hogy Veres János nevű pénzügyminiszter hogy végezte a dolgát. A vég eredmény az érdekes. (23.00) A végeredmény, amelyből - és reggelig beszélhetnek, akkor sem tudják az előbbi tényállást kimagyarázni. Nincs kétségem afelől, hogy mindent elkövetnek ennek érdekében, de nem tudják megtenni, mert egyszerűen nem igaz. Ön tényne k igyekszik feltüntetni valótlan dolgokat, és valósnak igyekszik feltüntetni egy olyan történetet, ami nem úgy történt, ahogy ön és önök mondják. Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalások sora következik. Elsőként megadom a szót Aradszki András képviselő úrnak, KDNP. DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Én csak pontosítani szeretnék egykét dolgot a jegyzőkönyv kedvéért. Veres János ké pviselő úr, pénzügyminiszter úr azt mondja, hogy ő mindent becsomagolva, szépen átadott, az ő átadási jegyzőkönyvében ez szerepel. Képviselő úr, én ezt nem is vitatom, egy