Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. március 4 (257. szám) - Az Európai Uniónak a szomáliai biztonsági erők kiképzésére irányuló missziójához (“EUTM Somalia”) történő további magyar katonai hozzájárulásról szóló 1227/2011. (VII. 4.) Korm. határozat módosításáról szóló 1001/2013. (I. 2.) Korm. határozatban fogla... - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik):
1071 Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Az 50 éve brit és olasz gyarmatokból alakult független Szomáliában évtizedek óta dúl a klá nok, iszlamista szélsőségesek, puccsisták és kormányok csatája. Mindemellett aszály és éhínség fokozza a szomáliai lakosság keserű sorsát. A kalózkodás pedig óriási mértéket ölt. A nemzetközi szervezetek szinte tehetetlenek a felsorolt terrorista szervezet ekkel szemben. Szomáliában nincs hagyományos értelemben vett államszervezet. A jelenlegi, nemzetközileg elismert átmeneti szövetségi kormány próbál fenntartani egy hadsereget. Ezen szomáliai biztonsági erők kiképzése céljából indította az Unió 2010 á prilisában az első kiképző misszióját. Az eredeti tervek szerint az Európai Unió két félév alatt kétszer ezer főt kívánt felkészíteni a kormány számára tervezett haderő kiállításához. Az időközben bekövetkezett csúszások miatt azonban a kiképzést nem siker ült befejezni egy év alatt, és eddig két féléves hosszabbításra volt szükség. Lényeges, hogy a kiképzés eddig nem Szomáliában, hanem Ugandában folyt, és az ugandaiak végezték az alapkiképzést is. Azok a szomáliaiak, akik itt elvégzik a fél év időtartamú, m egterhelő kiképzést, jól felkészülten és fegyelmezetten hagyják el a kiképzőtábort, és hatékonyan vehetik majd fel a küzdelmet a Szomáliában működő terrorszervezettel. Ehhez a kiképző munkához járult hozzá az EU rendszerszerű, speciális képzéssel. A spanyo l vezetésű békefenntartó misszióban a Magyar Honvédség is szerepet vállalt egy jogász tiszttel és három kiképzővel. Az Európai Unió jelenlegi tervei szerint a misszió tovább folytatódik, azonban teljesen átalakult formában. Már nemcsak alapkiképzést, hanem magasabb szintű mentorálási és tanácsadási feladatot is folytatnak majd a szomáliai védelmi minisztérium és a vezérkar szintjén. Mindemellett a kiképző misszió a biztonsági feltételek teljesülésével párhuzamosan át fog települni Szomáliába. Jelenleg a főp arancsnokság vezetése folyamatosan, heti váltásban küldi ki az egyes szakterületi felelősöket szemrevételezésre, kapcsolatépítésre, a szomáliai mogadishui nemzetközi reptéren lévő előretolt főhadiszállásra. Hazánk továbbra is részt fog vállalni a misszióba n: egyrészről az európai uniós tagságunkból fakadóan, hiszen hazánk támogatja az Unió közös kül- és biztonságpolitikáját, és aktívan részt kíván venni az EU válságkezelő műveleteiben, a kontinensen és azon kívül is; másrészt pedig támogatnunk kell a szegén ységgel és a gyarmati múlt miatti elmaradottsággal küzdő országokat, mint amilyen Szomália is, de természetesen anyagi forrásainkhoz és erőnkhöz mérten. Tisztelt Képviselőtársaim! A szomáliai misszió folytatása miatt született meg az 1001/2013. számú kormá nyhatározat, amely 2015. december 31ig meghosszabbította immár emelt, 10 fős létszámkerettel a Magyar Honvédség részvételét a szomáliai biztonsági erők kiképzésére irányuló műveletben. A honvédelmi és rendészeti bizottság 2013. február 18ai ülésén a bizo ttság többségi véleménye alapján benyújtotta a H/10081. számú határozati javaslatát a jelentés elfogadásáról. Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy támogassák a J/10049. számú beszámolót és az előttünk fekvő határozati javaslatot. Köszönöm a szót, elnök úr. ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Gyöngyösi Márton képviselő úr, Jobbik. GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Megszokhattuk, hogy az Országgyűlés asztalára rendre idek erülnek azok a jelentések, amelyeket a kormány készít nemzetközi missziókban való magyar részvételről, és mind az a közös ezekben a jelentésekben és ezekben a nemzetközi katonai missziókban, hogy ezekben Magyarország a NATO- és az európai uniós szerződések ből fakadó valamiféle vélt vagy valós kötelezettségvállalás és elvárás okán vesz részt. A magyar emberek nagy többségének komoly problémát okoz az, hogy megértse, hogy magyar honvédeknek mi keresnivalójuk van Afganisztánban a Hindukushegység lábainál, Szo máliában Afrika szarvánál vagy a kormány legújabb döntése értelmében Maliban, “Szaharaalsón”, Bamako és