Országgyűlési Napló - 2012. évi téli rendkívüli ülésszak
2012. december 17 (250. szám) - A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény hatálybalépéséhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekről és egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik):
92 hogyan lehetne megtámadni, milyen módon, hol, polgári eljárás során, bíróságon. Szóval, ezzel is vannak problémák. Azt szeretném mondani, hogy általában a sportrendészettel kapcsolatos szabályozásokat érdemes lenne egy többpárti egyeztetés során, nem utolsó pillanatban benyújtott zárószav azás előtti módosítókkal végigtárgyalni. Szerintem szolgálná ez az érintettek érdekét, a rend érdekét is, amiben közös érdekünk van, azt gondolom, ugyanakkor egy olyan szabályozást lehetne többpárti egyeztetéssel, az érintettek bevonásával megalkotni, és a jövő évnek ez egy fontos feladata, amely növelné a sportrendezvényekre látogatók biztonságérzetét is meg a létszámukat is. Mert azt zárásképpen el szeretném mondani, hogy az ilyen ad hoc szabályozások és felesleges jogkorlátozások az én megítélésem szerin t drasztikusan csökkenthetik a sportrendezvények iránti érdeklődést is. Ezt több jelzés is mérkőzéseken az érintettek részéről bemutathatta az önök részére az utóbbi hetekben. Akkor meg azt kell mondjam, hogy az ebben a nehéz szociális helyzetben megépítet t, drága pénzen megépítendő stadionok majd üresen konghatnak, vagy csak nagyon kevés néző számára nyújthatnak szórakozási lehetőséget, ha ez a jogalkotás ilyen módon folytatódik. Tehát fejezzék ezt be, erre kérem önöket, és legyen többpárti egyeztetés az é rintettek bevonásával azért, hogy időtálló szabályozás legyen ebben a tekintetben, de olyan, ami a sportrendezvényekre látogató egyszerű békés szurkolók - akik a 99,9 százalékot adják - érdekét is figyelembe veszi. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Megadom a szót GaudiNagy Tamásnak, a Jobbik képviselőjének. DR. GAUDINAGY TAMÁS (Jobbik) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Záróvitához érkeztünk ismételten, és a büntető törvénykönyv az, amelynek a hatályb a léptetése indokolttá tette kétségkívül ezt a nagyon átfogó és nagyon sok jogszabályt módosító javaslatnak az előterjesztését. Kaptunk megint egy zárószavazás előtti módosító csomagot, amelynek a sportrendezvényekkel kapcsolatos részéről majd Szilágyi Gyö rgy képviselőtársam fog beszélni, azokról az aggályokról, amelyek adatvédelmi szempontból felmerültek. Én arra szeretnék utalni, például akár a 9. pontban szereplő folytatólagosság fogalmának újradefiniálása kapcsán, hogy érthetetlen számunkra, hogy egy bü ntető törvénykönyv megalkotási folyamata, amely közel fél évig tartott, és amelyben hála istennek, el kell mondanom, nagyok sok olyan javaslatunk megvalósult, a Jobbik részéről megfogalmazott igény a szigorításra vagy a Szent Korona védelmére, vagy a termő föld jogellenes átjátszásában részt vevők megbüntetése érdekében születtek rendelkezések. De amit igazán vártunk volna - és az alaptörvény módosítása kapcsán most a termőföldről szó volt , az az, hogy hatályba léptetődjenek azok a szabályok, amelyek olyan közreműködők, akár ügyvédek, közjegyzők vagy bármilyen személyek felelősségre vonását lehetővé teszik, akik az ilyen zsebszerződéseket megkötik. Kerestem ebben a zárószavazás előtti módosító javaslatban, de nem találtam sajnálatos módon. Ellenben sok olya n szabályt találtam, ami azt a kérdést teszi föl, hogy vajon milyen kodifikációs munka zajlik. Miért kell például a már elfogadott büntető törvénykönyvet - amely, ahogy jeleztem, azért kellően szigorú, de nem eléggé, mi szerettük volna sokkal szigorúbbá te nni és sokkal határozottabbá a büntetés rendszerét , miért kell az utolsó percekben is még alapvető dogmatikai kérdésekben ismét úgy vitát nyitni, hogy érdemben nem is tudunk vitát folytatni róla? Összességében a javaslattal kapcsolatban a legkomolyabb kr itikánk pedig az, amire megint csak nem találtunk sajnos zárószavazás előtti módosító javaslatot, hogy azt a legkomolyabb aggályt kiiktassák, amely az internet szabadságának a korlátozásával kapcsolatban fogalmazódott meg. Szerettük volna, ha nyitottak arr a a javaslatunkra, amely azt szolgálta volna, hogy az elektronikus tartalom akár blokkolása vagy végleges hozzáférhetetlenné tétele csak és kizárólag a gyermekpornográfiával kapcsolatos ügyekben történhessen meg. Ezt önök átlépték, kiterjesztették: