Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. november 12 (236. szám) - Dr. Garai István Levente (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - “Béremelés Fidesz módra?” címmel - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE (MSZP):
3170 Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Egyetértünk, valóban nagyon fontos az Új Széchenyiterv keretében közel 17,5 milliárd forint értékben elindított SzamosKraszna közi árvízcsökkentő tározó projekt. Ez több mint 200 ezer ember életét teszi biztonságosabbá. Az említett konstrukció alapvető célja az árvízi biztonság növelése, az, hogy csökkenjenek az ezzel járó kockázatok. A munkálatok keretében árvízvédelmi töltések, tározók létesítésére, rekonstrukciójára, valamint az árvízvédel mi fővédvonalak infrastrukturális fejlesztésére volt és van lehetőség. A kerékpárút kialakítása azonban nem kapcsolódik szorosan az árvízvédelemhez, bár nem zárja ki a töltéseken a szabadidős tevékenységet, így természetesen a kerékpározást sem. Az Új Széc henyiterv támogatásával az országban 23 helyen indulhatott el árvízvédelmi fejlesztés több mint 180 milliárd forint értékben. Bízunk benne, hogy a jövőben kerékpárutak építésére is tudunk ezeken a területeken keretet biztosítani, de a prioritás továbbra i s elsődlegesen az emberek, a települések, a mezőgazdasági termőterületek védelme. A kormány elkötelezettségét a kerékpáros fejlesztések vonatkozásában az is mutatja, hogy az elmúlt tíz évben hazai és uniós forrásokból mintegy 800 kilométernyi kerékpárút ép ült Magyarországon, és ebből közel 300 kilométernyi kerékpárútfejlesztés a 201012 közötti időszakban valósult meg. Az idén novemberig az összesen 100 millió eurós keretből 459 kerékpáros tevékenységprojekt nyert támogatást, ebben országosan 955 kilométer európai színvonalú kerékpárforgalmi létesítmény jött létre. Nagyon bízom benne, hogy előbbutóbb az ön által említett szakasz is a felsoroltak között lesz. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiban.) Dr. Garai István Levente (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - “Béremelés Fidesz módra?” címmel ELNÖK (Balczó Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Garai István Levente, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszterének: “Bé remelés Fidesz módra?” címmel. Garai István Levente képviselő urat illeti a szó. DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Választ most se fogok kapni, hanem nyolcévezés lesz, de azért besegítek államtitkár úrnak. 2002 januárjában 71 352 forint volt az egészségügyi ágazatban a nettó átlagbér, 2010 januárjában 122 376 forint. Államtitkár úr szokta mondani, hogy ő matematikus, akkor mondja, ha nincs igazam abban, hogy ez plusz 51 024 forint nettó béremelés. 201012 viszonylatában az adóválto zások hatása viszont mínusz 3650 forint volt. A Semmelweistervben önök pedig azt ígérték, már kormányzati pozícióban - aztán nekem ne nyolcévezzen, hanem kétévezzen , hogy az egészségügyi ágazat megújítása érdekében azonnali, azonnali, azonnali - figyelj en ide! - intézkedésekkel, béremelésekkel itthon tartják az orvosokat. Kétségtelen, hogy a nyáron volt béremelés, de ez az összeg csak bérkiegészítésként jutott el az orvosokhoz. Akkor megint ígérgettek, mellébeszéltek, összevissza beszéltek, nyolcéveztek, hogy 2013ban az emelés beleolvad az alapbérbe, amely az egyéb pótlékok számításának is az alapja. Aki figyelmesen végigolvassa a mostani uborkasalátatörvényt, az rá fog jönni, hogy erről szó sincs benne. Szó szerint az van benne, hogy “továbbra is indok olt annak előírása, hogy az ágazati előmeneteli rendszer keretében megállapított illetmény- vagy bérnövelés ne képezzen pótlékalapot az úgynevezett mozgó bérpótlékok vonatkozásában”. Ez 16 ezer orvost, 72 ezer egészségügyi dolgozót és 1400 egyéb egészségüg yi dolgozót érint hátrányosan. Egyébként az orvosi bérek 3040 százaléka