Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. november 5 (233. szám) - Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat kivételes sürgős eljárásban történő összevont általános és részletes vitája - DR. PUSKÁS IMRE (Fidesz):
2714 Megkérdezem az előte rjesztőket, hogy kívánnake válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Igen, megadom a szót Puskás Imre képviselő úrnak. DR. PUSKÁS IMRE (Fidesz) : Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a zárszóban ne t érjek ki mindenkinek különkülön a véleményére, megállapításaira, mert az talán a késői órában már erős visszaélés lenne a türelmükkel, és talán szükségtelen is, ezért inkább csak néhány általános megállapítást tegyek. Kezdeném azzal a végszóval, amit Gönd ör képviselő úr mondott, hogy a holnapi vitanap azt a célt szolgálja, hogy a felelősséget áttoljuk a szocialista oldalra. Azt tudom mondani erre, hogy ehhez nem kell különösebben nagy erőfeszítés, hogy a szocialisták felelősségét megállapítsuk a 20022010 közötti időszakban, és ha tetszik, akkor Vágó képviselő úrnak is egyben mondanám, hogy amikor azt mondja, hogy itt káosz meg zűrzavar meg katasztrófa az, ami… (Vágó Gábor: Nem ezt mondtam.) - valami hasonló kifejezéseket mondott, képviselő úr , akkor azér t nem árt néha a tényeket is felsorakoztatni. Mondjuk, kapaszkodjunk bele ebbe a 2011. évi katasztrófába, ami ugye már egy lezárt év, a zárszámadását is megtárgyaltuk. Nos hát, ebben a katasztrofális évben a magyar államadósság csökkent, az államháztartás hiánya 2,4 százalék volt, a reáljövedelmek egyébként növekedtek, tehát ebben a rémséges elmúlt évben például ilyen megállapításokat tudunk tenni, ha a költségvetés nézőpontján keresztül nézzük. Azt hiszem, összességében is kár lenne valóban belemennünk ebb e, a gazdaságtól kezdve a költségvetés egyéb szegmensein keresztül vizsgálva ezt az előterjesztést, mert valóban nem erről van szó, bár kétségtelen, hogy mindenki érez magában késztetést arra, hogy ezen előterjesztés vagy törvényjavaslat kapcsán minden ily en témát megnyisson, és erről a saját politikai propagandáját elmondja. Mert hiszen nem erről van szó, valójában arról van szó, hogy valóban az életre szeretnénk válaszokat adni, az élet kihívásaira - remélem, hogy valami hasonlót mondtunk - szeretnénk vál aszokat adni, mint általában a jogalkotásnak ez a célja és ez a küldetése, hogy életviszonyokat rendezzen, szabályozzon, és nyilvánvalóan a valóságból kiindulva szabályozza ezeket az életviszonyokat. Ebben az esetben is erről van szó, arra szeretnénk válas zt adni, arra az esetleg felmerülő problémára. Jelzem, ez nem egy olyan törvényjavaslat, ami a hatályát veszíti 2013. január 1jén, mert nyilvánvalóan, amennyiben a tisztelt Ház elfogadja majd ezt a javaslatot, akkor ez 2013ban, ’14ben, ’18ban és esetle g később is előfordulhat, hogy egy helyzetre választ talál. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez a megoldás nyilvánvalóan abban a nagyon szűk időintervallumban kíván megoldást találni, amikor ezeket a bizonyos fő számokat a Ház már elfogadta, de nem történik me g még a zárószavazás. Ebben az esetben, ha a most már sokszor ismertetett és önök által is ismert helyzetek lépnek fel, amely helyzetekre válaszokat kell találni, válaszokat kell adnia a parlamentnek, és nyilvánvalóan a kormány az, amely a leginkább az inf ormációk birtokában van, és a legmegfelelőbb javaslatot hozhatja ide a Ház elé, nos, tehát ezekre kívántunk ezen megoldási lehetőségekkel utat nyitni és lehetőséget teremteni. Tisztelt Képviselőtársaim! Tehát azt gondolom, nem érdemes olyan hatalmas nagy i deológiát keríteni a dolog köré, mint sok esetben tették, nem érdemes soksok gazdasági kérdést felépíteni erre a témára. Sokkal inkább arra érdemes összpontosítani, hogy itt felmerült, aktuálisan felmerülő problémákra, amelyek - mint hangsúlyoztam - a köv etkező években is előfordulhatnak, abban a nagyon szűk időintervallumban, ami a törvényjavaslat és annak az elfogadásáig zajlik, egy felmerülő kérdésre kíván megoldást találni ez a javaslat. Nem kizárt, hogy egyébként nagyon ritkán kerül erre sor vagy eset leg sohasem, mint az is elképzelhető, hogy az élet majd úgy hozza, hogy többször is élnek majd ezzel az éppen többségben levők a parlamentben, illetve a kormány, amely ilyen helyzetekbe kerül.