Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. szeptember 18 (219. szám) - A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - PÁLFFY ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
556 amely eket magyar önkormányzatok beadtak, hogy végigcsinálják, majd 2010 nyarán, kora őszén egyetlen tollvonással pályázat közben elvesztették. (Horváth Zoltán: Dehogyis!) A magyar közművelődésnek egy fontos része a magyar levéltárügy a tekintetben is, hogy írás os forrásainkat, egyáltalán a múltunkat, de nagyon sok tekintetben a mai hétköznapokat meghatározó emlékeket őrzi. Ugyan az előterjesztés csak részben, a kormánypárti vezérszónoklat is egy mondat erejéig tért ki rá, de azért elég legyen ez nekem alapként, hogy egy gondolatot elmondjak. Én azt a levéltári reformot, ami nemzeti levéltárat hoz létre, avíttnak, a múltba visszamenőnek és a nemzetközi tapasztalatokat nem jól használónak látom. Éppen az előbb említett differenciáltság és különbség miatt egy könyvt ár és a könyvtárügy, egy nemzeti könyvtárügy az országban megjelent és az országgal kapcsolatos kiadványok gyűjtő, tár- és feldolgozóhelye. Olyanok, amelyek megjelennek Argentínától Japánig Magyarországról, kell hogy legyen hely, hozzáértő szakértelem, am ely ezt összegyűjti, számos helyről, soksok példányt; ellentétben a levéltárüggyel, ami egyébként vélhetően adott kérdésben az egy példányt őrzi, védi. Nem véletlen, és nem kétségbe vonva, hogy Ausztriában az osztrák levéltárosok ugyanolyan, hazájukat sze rető emberek, mint Magyarországon a magyar levéltárosok, nem tűnik fel önöknek, hogy miközben az osztrák nemzeti könyvtárat Österreichische Nationalbibliotheknek, nemzeti könyvtárnak hívják, az osztrák levéltárat osztrák állami levéltárnak hívják, Österrei chische Staatsarchiv? - és ez nem elnevezésbeli különbség, hanem felfogásbeli különbség. Ha ezt megnézik egyébként egységes országokban, mint Franciaország, akkor ezt tapasztalják. Ha megnézik más országokban, olyan országokban, mint Itália, amely több öná lló egység egységesítéséből, egyesüléséből jött létre, ott más irányt követ. Most sikerült kettő közé betenni a mi reformunkat úgy, hogy ilyen sehol nincs. Ezt ezért én nem tartom helyesnek. Összefüggéseiben tehát: ennek az előterjesztésnek vannak pozitív vonásai, amely a szerkezetet, a közművelődésen belüli differenciáltság érzékelését mutatja. Helyes az egyeztetés. Bár egyeztettek volna korábban is két éven keresztül! - nem tették. Az, hogy ehhez a megfelelő források rendelkezésre álljanak, a költségvetés vitájának kérdése, ott tehát tudjuk folytatni és lezárni. Köszönöm szépen, elnök úr, a türelmét, tisztelt hölgyeim és uraim, önöknek pedig a figyelmüket. ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Pálffy István képviselő úr, a KDNP képviselőcsoportjából. Megadom a szót. (Dr. Stágel Bence elfoglalja a jegyzői széket.) PÁLFFY ISTVÁN , a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Képvisel őtársaim! A részleteket kibontó államtitkári expozé, a kormánypárti és az ellenzéki elhangzott vezérszónoklatok után engedjék meg nekem, hogy néhány elvi jelentőségű megállapítást tegyek. A legfontosabb feladatok egyike természetesen a nemzetnevelés, és ez nemcsak közoktatási és köznevelési ügy, tehát nemcsak a közoktatás rendszerén keresztüli tevékenység, hanem a közgyűjteményeken és a közkönyvtárakon keresztül való művelés, művelődés és nevelés is, mert a nemzetnevelés tulajdonképpen a történelem alakítás ára való tudatos nevelés, a közgyűjtemények és a közművelődés eszközein és lehetőségein keresztül tehát éppen a múltunkon, történelmi és helytörténeti múltunkon keresztül. Mindez, ezen ismeretek és ezen tudás megszerzése, a múlt és a hagyományok megélése t ehát a jelen és a jövő tudatos alakításának is előfeltétele. A fejlődés útjait tekintetbe vevő közművelődés be kell hogy mutassa, maga a történelem is állandó és szükségszerű fejlődés, soha meg nem szűnő folyamat, amely az ember részéről, éppen úgy, ahogy a történész szakmától és szakpolitikától vagy éppen az államtól, folyamatosan cselekvést, állásfoglalást és véleménynyilvánítást kíván meg. Ezek tetteinkben, szavainkban és az élet ezerféle
