Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. december 4 (246. szám) - A fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő törvények, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat rés...
4684 Az enyhe értelmi fogyatékosokkal, illetve a hátrányos helyzetűekkel kapcsolatban azt tudom mondani, képviselő társaim, hogy az önök idejében még létező közoktatási törvényben lévő szöveget emeltük át automatikusan a mostani tervezetbe. Tehát ha kifogásolják azt, hogy ebben a szegmensben nem megfelelő a védelem, akkor az azt jelenti, hogy a korábbi közoktatási törv ényben sem volt megfelelő. Úgy gondolom, hogy ezt a problémát ez megnyugtató módon kezeli. Banki átutalás saját számlára. Egyetértünk ebben, fogalmazzunk úgy, hogy ösztönözzük a tanulókat arra, hogy legyen saját számlájuk, mert abban az esetben természetes en ők fogják megkapni ezt az összeget. Képviselőtársaim jelezték, hogy jelen pillanatban a vállalkozások 1,3 százaléka foglalkoztat tanulót. Arra kérem önöket, nézzék meg a statisztikát, hogy mennyi foglalkoztatott két éve, három éve, négy éve meg öt éve. Ennél a számnál is rosszabb számadatot fognak látni: 1, meg volt olyan, hogy 1 százalék alatt se. Nagyon rossz ez az arány, és lényegesen növelni kell, ebben nincs vita köztünk. Most indulunk ezzel a képzéssel. Nem véletlen az, hogy a szakképzési hozzájáru lásról szóló törvényt is megváltoztattuk. Önök most azt mondják, hogy a kvóta rendkívüli módon eltér. Hát képviselőtársaim, a 440 ezer forintos “fejkvóta” az előző évek normatívájából adódó fejkvóta. Se nem több, se nem kevesebb. A korábbi időszakban volta k olyan szakmák, amelyek 700, 800 meg adott esetben 900 ezer forintot is kaptak, és voltak olyanok, amelyek 200300 ezer forintot kaptak; így jött ki a 440 ezres átlag. Sokszor az volt a baj - és nem szeretném a szakképzési törvény vagy a szakképzési hozzá járulásról szóló törvény általános vitáját feleleveníteni, mert a jogszabály már hál’ istennek él , az volt a probléma, hogy a 440 ezres normatíva kapcsán nagyon sokan azt mondták, hogy köszönik szépen, ahol nem anyag- és eszközigényes képzésekről van szó , míg más esetben ez a normatíva valóban nagyon alacsony volt. Ezért van az, hogy nem szakmacsoportonként, hanem most már szakmánként térítjük el, és amit igényelnek, hogy de jó lenne, ha egy hegesztőnek lenne 850 ezres normatívája, az már megvan. Ott van bent, a jogszabály rögzíti. (16.10) Tehát meglesz a lehetőség arra, azt gondolom, hogy ez az 1,3 százalék a következő időszakban lényegesen drasztikusabban növekedjen. Ebben a kormánynak, a kamarának és a jogszabálynak is fontos szerepe és lehetősége lesz. Összességében tehát azt tudom ezzel mondani, azzal, hogy a szakképzési hozzájárulásról szóló törvényt megváltoztattuk, a normatívákat megemeltük, ezzel ennek az alapjait leraktuk, és meggyőződésem, hogy a következő időszakban ennek az eredményei is mutatk ozni fognak. Ez részben bürokráciacsökkentésben is megvalósul, részben pedig nem utófinanszírozás van, tehát nem egy fél évig vagy egy évig kell várnia a vállalkozónak a pénzére, hogyha tanulót foglalkoztat, hogy vissza tudja igényelni, hanem gyakorlatilag automatikusan visszatartja. Tehát innentől egy hatalmas apparátust nem kell működtetni a következő években, úgyhogy ez mindenképpen pozitív. Összességében azt tudom mondani, hogy van néhány olyan javaslat, amit kapcsolódó módosítóval adott esetben tudunk támogatni. Még egyszer köszönöm mindenkinek, aki vette a fáradságot, és próbált módosítóval a törvényhez érdemi hozzászólást tenni. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országg yűlés! A benyújtott módosító javaslatokról várhatóan következő ülésünkön döntünk. A fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő törvények, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL.