Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. december 4 (246. szám) - „Az Országgyűlés tűzze napirendjére a szigetközi Öreg-Duna-meder és a győri Mosoni-Duna-szakasz vízgazdálkodási megoldásainak megvitatását” című országos népi kezdeményezés tárgyalása - ELNÖK (Jakab István): - DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz): - ELNÖK (Jakab István): - KARA ÁKOS (Fidesz):
4612 kérdés, árvízvédelmi ké rdés, élőhelyi kérdés, turizmus, idegenforgalom, ivóvízbázis kérdése, és ahogy mondtam, még lehetne hosszan sorolni a szempontokat, akár olyan megközelítésben, hogy milyen szándékok és tervek - ahogy polgármester úr is, államtitkár úr is utalt rá - és mego ldásra váró feladatok vannak akár az alsószigetközi, akár a felsőszigetközi szakaszon. A parlament fenntartható fejlődés bizottságának kihelyezett ülése soksok érvet hozott ismét felszínre ezek közül a szakmai érvek közül. (11.00) Nagyon hálás vagyok a bizottság tagjainak, elnökének, alelnökének, Fejér Andornak, Bartos Mónikának, itt a korábbi szóló ellenzéki képviselő úrnak, hogy sok energiát szántak arra, hogy ezeket a szándékokat, érveket, ellenérveket a bizottsági ülés keretei között végig tudják bes zélni, fel tudják eleveníteni. A mostani mondandómban, a mostani időkeretemben én a következőre tenném, a következőre helyezném a mondandóm hangsúlyát. Örülök annak, mert úgy gondolom, hogy ismét újult erővel valamifajta jó megoldás keresése kezdő dhet el, jó megoldás keresése kezdődött. Szeretném tolmácsolni önöknek az ott élő, a választókerületemben, az AlsóSzigetközben élő emberek véleményét, de nem csak az ő véleményüket. Ahogy említette polgármester úr, velünk vannak most itt a karzaton, az ül ésteremben a szigetközi települések polgármesterei, Babos Attila, Dunaszeg kiváló polgármestere - a sok kiváló polgármester között őt említeném személy szerint és név szerint , azért őt említem, hiszen ő annak a térségi fejlesztési testületnek a vezetője, elnöke, amely nagyon sokféle gondolatnak adott helyet, és ahogy azt megállapítottam, megállapíthattuk korábban, az nagyon fontos, hogy sokféle vélemény, érv és ellenérv tudott elhangozni az elmúlt esztendőkben, és azt gondolom, hogy ez az elkövetkezendő i dőszakra is erőt és esélyt adhat mindannyiunk számára. Azt szeretnénk, és Babos Attila és az ott élő polgármesterek is azt szeretnék, ha a mostani parlamenti vitának a folyománya egy intenzív és eredményre jutó hazai szakmai egyeztetés, és ahogy államtitká r úr utalt rá, ha szükséges, akkor valamifajta újult erővel folyó nemzetközi egyeztetés lenne, amivel jobb kilátásai lehetnének a Szigetköznek; fontosnak tartottam, hogy ezt elmondjam önöknek. De szeretném azt megerősíteni, ha már a számokról beszéltem a f elszólalásom elején, hogy ez nemcsak a szigetközi embereket foglalkoztatja. Az a választókerület, amelyet képviselek, egészen a Bakony aljáig nyúlik, és egészen nagy élmény volt - ha szabad így fogalmaznom , nagyonnagyon jelentős lakossági, az ott élő em bereket is nagyon jelentősen megérintő kérdés és megnyilvánulás volt az a nagyszámú aláírás, ami például a Bakony aljáról gyűlt össze ebben a kérdésben. Azt gondolom, hogy ez egy üzenet mindannyiunk számára, egy nagyon fontos lehetőség pont azzal az említe tt kihelyezett fejlesztési bizottsági üléssel, ott olyan képviselők felszólalásaival, megszólalásaival, akik nem kötődnek életüknél fogva a Szigetközhöz, Győrhöz vagy Mosonmagyaróvárhoz, hogy ez talán olyan probléma, ami egy átlagos magyarországi helyi pro blémánál mégiscsak egy kicsit nagyobb probléma, ezt is szerettem volna megerősíteni önöknek. Úgy látom, hogy az elmúlt két esztendőben a kormány biztosítja azt a hátteret, amivel sok szempontú megközelítéssel lehet ezt a kérdést, az előttünk álló feladatok at megvizsgálni, ezeket a hatásokat, a lehetséges megoldásokat megtalálni. Nagyon remélem, és én abban bízom, hogy ez a mai parlamenti nap, ez a mai parlamenti lehetőség felgyorsítja ezt a folyamatot, amivel a Szigetközben élő emberek jövője biztonságosabb lehet. Szeretnék arra utalni, mert térségi képviselőként nagyon fontosnak tartom, hogy nagyon sok kormányzati szándék és erőfeszítés most végül célba ért, és most egy kicsit másra szeretnék utalni, mint amire államtitkár úr és polgármester úr is utalt, hi szen a 30 milliárdos országos projekt keretében végre, térségi képviselőként és helyi polgármesterekkel és korábbi polgármesterekkel közösen egy nagyon régi problémára az árvízvédelem tekintetében sikerül választ találni, majd megoldást, Dunaszentpál, Mecs ér árvízvédelmi művének, védművének a megépítése a Széchenyiterv keretében most megvalósulhat. A 2002es nagy árvíz hívta fel talán a legelemibb erővel a figyelmet arra, hogy bizony, sokszor nagyonnagyon hosszú előkészület után, de mindig