Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. december 4 (246. szám) - „Az Országgyűlés tűzze napirendjére a szigetközi Öreg-Duna-meder és a győri Mosoni-Duna-szakasz vízgazdálkodási megoldásainak megvitatását” című országos népi kezdeményezés tárgyalása - ELNÖK (Jakab István): - BORKAI ZSOLT (Fidesz):
4603 célú fejlesztése. Ez magyarul azt jelenti, hogy szükség van a különböző vízfolyások, oldalágak kotrására, ahol erre szükség van. Ezt el lehet végezni ebből a közel 13 milliárd forintból. El lehet végezni a meglévő műtárgyak fölújítását, újak építését, de nem lehet szó vízlépcsőről, illetve fenékküszöbökről. Ja, és mire van még szükség, tisztelt elnök úr? A következőre. A szlovák féllel nem másról, csak és kizárólag egyetlenegy dologról kell tárgyalni: mely napon, melyik órában, melyik folyamkilométernél adja át a mindenkori átlagos vízhozam minimum 50 százalékát. ( Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van.) Erről kell tárgyalni, és nem másról. Végezetül pedig szeretném jelezni, nemcsak a tisztelt Háznak, hanem mindenkinek, hogy kedden délelőtt, első napirendi pontként tárgyaljuk. Nem éjszaka, nem hajnalban, első napire ndi pontként. Ez is azt jelenti, hogy a FideszKDNPfrakció, valamint a kormány mennyire fontosnak tartja a népfölség elvét, és ezért tűzte erre az időpontra ennek a témának a megtárgyalását. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az én meglátásom szerint semmilyen o rszággyűlési határozatra nincs szükség, ugyanis nem országgyűlési határozatot kezdeményezett a népfölség, hanem csak azt a kérést tette föl, hogy tűzze napirendre. Megtörtént, és a vízgazdálkodási megoldások megvitatását a magam részéről, a magyar kormányt képviselve megtettem. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, államtitkár úr. Köszöntöm képviselőtársaimat. Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre bejelentett képviselői felszólalások köv etkeznek, 15 perces időkeretben. Elsőként megadom a szót Borkai Zsolt képviselő úrnak, Fideszképviselőcsoport. BORKAI ZSOLT (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, mielőtt rátérnék a konkrét napirendi pontra, hogy sok szeretettel és tisztelettel köszöntsem Szigetköz polgármestereit, akik ott a karzaton foglalnak helyet. (Taps. - Dr. Illés Zoltán hosszan tapsolva: Hosszan tartó taps.) Ebből is látható, hogy mennyire fontos kérdés a Szigetköz és a MosoniDuna ké rdése. Úgy gondolom, hogy egy népi kezdeményezés fontos, és nagyon odafigyelően és komolyan kell hogy tárgyaljuk, hiszen bennünket, országgyűlési képviselőket, akiket ott helyben választottak meg, azért küldtek ide, a parlamentbe, hogy az ő érdekeiket képv iseljük. És jelen pillanatban a Szigetközben, Győr városában lakó mintegy 250 ezer embernek az az érdeke, hogy az a húszéves probléma, ami a Szigetközhöz és a MosoniDunához kapcsolódik, megoldást találjon. Tisztelt Képviselőtársaim! Tehát a Szigetköz és a MosoniDuna kérdései nem egyszerűen vízgazdálkodási problémák, hanem a térség lakóit, gazdálkodóit a hétköznapjaikban sújtó gazdasági, tájesztétikai és súlyos természetvédelmi kérdések. Gondoljuk meg: Győrbe négy folyó is érkezik, és ömlik be a MosoniDun a közvetítésével a NagyDunába, és az év nagy részében Győrben a vízpótlást követően is csak egy kis patakocska csörgedezik a széles mederben. Ezt államtitkár úr is tapasztalhatta, hiszen tudomásom szerint sokat jár Győrben, és ha a MosoniDuna partján sét ál, akkor talán nem is ismeri fel, hogy folyó mellett sétál, hanem egy csörgedező patakocskát lát ő is az év nagy részében, sajnálatos módon. Szeretném kiemelni, hogy a MosoniDuna vízpótlása, melyet a szlovák fél biztosított az év nagy részében, jelentőse n meghaladja a Duna elterelése előtti természetes módon befolyt vizek mértékét. A Duna elterelése előtt a medersüllyedés hatására a Dunából sokszor már nem is tudott kifolyni a víz a MosoniDuna irányába, a MosoniDunát csak a Lajta néhány köbméteres vize és minimálisan a talajvíz táplálta, és Győrnél csatlakozik hozzá a Rába, a Marcal és a Rábca vízhozama. Most a szlovák fél által kisvízkor is biztosított plusz 40 köbméter/szekundum Győrben nem is érzékelhető, mert a Duna kisvízállása kiszívja a város nagy medreiből ezt a vízhozamot. Régen, a medersüllyedés