Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. november 29 (244. szám) - A Magyar Művészeti Akadémia kultúrstratégiai szerepének megerősítése érdekében szükséges törvénymódosításokról, valamint egyéb kulturális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - L. SIMON LÁSZLÓ, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: - ELNÖK (Balczó Zoltán): - L. SIMON LÁSZLÓ, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
4384 Al ap létrehozásában, nem is szándékozik a Nemzeti Kulturális Alap jelenlegi státusán változtatni. Ő is úgy gondolja, hogy ez így helyes, ahogyan most működik. Én erről személyesen tárgyaltam Fekete elnök úrral, és a minisztériumi tárgyalásunkon is ezt erősít ette meg. Mindez nem jelenti azt, hogy ne lenne értelme egy művészeti köztestület bevonásával a magyar mecénás fórumok működését áttekinteni, és ne lenne értelme az esetleges működési problémákkal kapcsolatosan véleményt megfogalmazni, akár a kormány és az Országgyűlés felé. Hát nincs olyan kormányzati ciklus, amikor valamelyik mecénás fórum működését legalább egyszer vagy kétszer ne alakítanánk át. Mi is hozzányúltunk mindazon fórumokhoz, amelyeket ön is fölsorolt, és amelyeket a kormányhatározat is nevesí t. Természetesen ilyen átalakításokra a jövőben is számíthatunk. Úgyhogy én semmi kivetnivalót nem látok abban, hogy a Magyar Művészeti Akadémia bevonásával át akarjuk ezt tekinteni. Sőt, más művészeti szervezetek bevonására is szükség lesz, hiszen a Nemze ti Kulturális Alapról szóló törvény értelmében a kurátorok felét a szakmai szervezetek delegálják. Tehát ezeket a szakmai szervezeteket folyamatosan bevonjuk abba a munkába, amelynek eredményeképpen a Nemzeti Kulturális Alap támogatási politikája is változ ik. Ha csak arra utalok, hogy nem olyan régen jelent meg a Nemzeti Kulturális Alap új végrehajtási rendelete, annak az előkészítését is megelőzték szakmai egyeztetések, társadalmi vita, tisztelt képviselőtársam. Azt, hogy a Nemzeti Kulturális Alap többéke vésbé szakmai alapon dönt, valami ilyesmit mondott képviselő úr, nagyon határozottan vissza kell utasítsam. A Nemzeti Kulturális Alap, ahogyan 234510 évvel ezelőtt, a szakmai kurátorok működésével, az ő döntésük alapján osztja a forrásait, ugyanúgy tör ténik most is. Ez egy kifejezetten jól működő alap, szerintem rendben van a munkája. Az, hogy a politikához közelebb került, amióta államtitkár a vezetője? Először is nem az államtitkár a vezetője, hanem a miniszter. Korábban is a miniszter volt az alap ve zetője. Arra, hogy most az államtitkár mindeközben a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke, azt tudom mondani képviselő úrnak, hogy az államtitkárságom óta még a szakkollégiumi ülésekre sem tudtam bemenni, nemhogy bármilyen módon is a döntéshozatalban az ott mű ködő kurátorokat befolyásoljam. Tehát azt tudom mondani, hogy nemhogy közelebb került a politikához a Nemzeti Kulturális Alap, hanem éppen hogy távolabb került, kifejezetten szakmai alapon hozza meg a döntéseit. Viszont egy dologban nagyon is egyetértek ké pviselő úrral. Szükség van a szekértáborok lebontására - vagy szükség lenne. Azon hosszú polémiát lehetne folytatni, hogy az, amit törvényjavaslatként most itt tárgyalunk a Házban, ezt szolgáljae vagy nem szolgálja. (16.40) Azt gondolom, hogy Magyarország on - egyetértek azzal, amit ön mondott, ön is ezzel kezdte a felszólalását - szükség van olyan szakmai szervezetekre és köztestületekre, amelyek a döntéshozatalt és a szakmai vitákat a politikától egy kicsit távolabb viszik. Ha a Művészeti Akadé mia tagsága 250 főre bővül, korántsem gondolom azt - amit egyébként Hiller képviselő úr mondott, nem is mondtunk ilyet , hogy a teljességet fedné le a 250 tag. Nem mondtunk ilyet, az előterjesztésben, az indoklásban sem olvashatnak ilyet. Azt mondtuk, hog y 250 fős tagsággal az akadémiának esélye van arra, hogy szélesebb lefedettséget biztosítson a kulturális életben, mint amit most biztosít. Természetesen mindannyian jól tudjuk, hogy a Magyar Tudományos Akadémia sem fedi le a teljes magyar tudományos élete t, ezt a miniszter úr sem gondolhatja komolyan, mert számos tudós van, aki ugyan már jelentős életművel rendelkezik, de még nem a Magyar Tudományos Akadémia tagja, még csak nem is levelező tagja, de éppenséggel egyetemi professzor, és olyan jelentős tudóso król is tudunk, akik úgy végzik be a munkájukat és a földi életüket, hogy soha nem lesznek a Tudományos Akadémia tagjai. Jelentős tudományos életműveket is legfeljebb csak az utókor ismer el valamiféle formában. Visszatérve arra, amit Karácsony képviselő ú r mondott, igen, mi is úgy gondoljuk, hogy szükség van erős köztestületre, szükség van fontos művészeti szervezetekre, és szükség lenne a szekértáborok