Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. november 27 (242. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár:
4047 munka értelmét megismerték, megérezték, és annak is találták bizonyságát, hogy van értelme dolgozni, van értelme fáradságot tenni a munka érdekében. Azt gondolom, ma Magyarországon nyugodtan kimondhatjuk, hogy a munka valóban nemesít, és nemcsak egy egyszerű szlogen ez, hanem egyértelműen örök érvényű igazság is. Azok az emberek, akik megismerkedtek a munka világával már korábban, v éleményem szerint mindig fogják becsülni a dolgozó embert, és mindig fogják becsülni a munkát. Azt hiszem, hogy ezek az emberek továbbra is azt fogják helyesnek tartani, ha valaki teljesítményből él és a teljesítmény fontos lesz számára. Néhány tíz évvel k orábban még a fiatalok nem a konditermekben ismerték meg az izzadságcseppeket, hanem dolgoztak. Azt gondolom, hogy akik dolgoztak korábban, azok továbbra is és mindenképpen a munkát fogják előtérben részesíteni. Ezen az őszön Magyarországon volt egy komoly program, amelynek segítségével több ezer fiatal tudott elhelyezkedni, 25 év alattiak és pályakezdők. Ezek a fiatalok ebben az időszakban megismerkedtek a munka világával, és nyugodtan mondhatom, hogy örömmel vállaltak el mindenféle munkát az önkormányzato knál, hiszen nekik erre szükségük volt inkább, mintsem kóstolják továbbra is a munkanélküliség kenyerét. Azt gondolom, hogy ez egy fontos irány és fontos lépés volt, és szükség lenne arra, hogy a következő években erre a kormányzat figyeljen. Az a vélemény em, kedves államtitkár úr, és az a mindenképpeni javaslatom, hogy fontoljuk meg, hogy a következő években a Startmunka keretében vagy más forrásokból, de legyen legalább 10 százalékos keretlehetőség arra, hogy a diákmunkára jusson forrás, az önkormányzato k szervezhessék ezt, és mindenképpen tartsuk meg a korábbiakhoz képest egészen jól működő programokat. Ami fontos lenne még, tisztelt államtitkár úr, az az, hogy ne engedjük meg azt, hogy a fiataljaink csak egészen későn ismerkedjenek meg a munka világával , mert annak nem lesz jó vége. Azt gondolom, hogy meg kell próbálnunk azt is megvizsgálni, milyen lehetőség lenne a vállalkozói szféra bevonására. Ha a vállalkozóknál dolgoznak ilyen körülmények között fiataljaink, nagy a valószínűsége annak, hogy későbbie kben a jól dolgozókat alkalmazni fogják. Szeretném kérni államtitkár urat, hogy támogassa az elképzelésemet, törvényjavaslatban ezt meg fogom majd fogalmazni, és be fogom terjeszteni majd, szorgalmazza, hogy legyen minden alkalommal és minden kormánynak kö telezően 10 százalékos keretlehetősége arra, hogy a diákokat nyáron foglalkoztassák. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Megadom a szót Czomba Sándor államtitkár úrnak. DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Valóban nagyon fontos problémát említ, a pályakezdő fiatalok foglalkoztatását. Egész Európa küszködik ezzel a gonddal, hiszen ha meglátjuk a foglalkoztatási adatokat, akkor azt tudom mondani, hogy az Unió nyolc tagállamában 30 százalék fölött van a munkanélküliség a pályakezdő fiatalok vagy a fiatalok esetében, Spanyolországban, Görögországban pedig 50 százalék fölött. Magyarország on jelen pillanatban 29,1 százalék. Nem lehetünk nagyon büszkék rá, nagyon közel vagyunk a 30 százalékhoz, ezért meg kell tennünk mindent annak érdekében, nem a számmisztika miatt, a számadatok miatt, hanem a több ezer vagy több százezer fiatal miatt, aki itthon szeretne gyökeret ereszteni, és itthon szeretné a boldogulás lehetőségét megtalálni. Mi az, amit tett az elmúlt két és fél évben a magyar kormány ennek érdekében? Talán a legfontosabb és a legszélesebb kört a munkavédelmi akcióterv kapcsán fogjuk el érni - nem véletlen. Általában is baj van a foglalkoztatással, de tudjuk nagyon jól, hogy a pályakezdő fiatalok esetében ez különösen igaz. Nem véletlen az, hogy a munkahelyvédelmi akcióterv egyik fő szegmense pontosan erre a területre koncentrál, és több mint 200 ezer pályakezdő fiatalnak szeretnénk a munkahelyét megőrizni. Tehát azok, akik jelen pillanatban is dolgoznak, a vállalkozásokon keresztül egy jelentős