Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. november 26 (241. szám) - Napirenden kívüli felszólalók bejelentése: - Bejelentés frakcióvezető megválasztásáról - Döntés napirendi ajánlás kiegészítéséről és módosításáról
3881 Tisztelt Képviselő Asszony! Én köszönöm szépen a felvetését ebben a kérdésben. A kormány kimondta ebben az évben, és nemcsak a kormány, hanem az Or szággyűlés is megszavazta, hogy a nyugdíjakat nem fogjuk megadóztatni, a nyugdíjaknak nem lesz járulékfizetése a jövőben. Éppen ezért az a vállalásunk, amely azt jelenti, hogy minden évben a nyugdíjak vásárlóértékét megtartjuk, mert meg is fogjuk tartani, be is tartottuk ebben az évben is és a jövő évben is; és minden egyéb állítás, amit a baloldal, a radikális baloldal próbál tenni ebben az ügyben, az hazugság, és nem igaz! Köszönöm szépen a felszólalási lehetőséget. (Taps a kormánypártok soraiban.) Napirenden kívüli felszólalók bejelentése: ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A napirend előtti felszólalások végére értünk. Felkérem Göndör István jegyző urat, ismertesse a további napirenden kívüli felszólalókat. (Zaj. - Csenget.) GÖNDÖR ISTVÁN jegyző : A mai napon napirend utáni felszólalásra senki nem jelentkezett. A keddi napon napirend előtti felszólalásra jelentkeztek a következő képviselők: Szabó Timea, LMP; Sneider Tamás, Jobbik; Józsa István, MSZP; Tasó László, Fidesz; Michl József, KDNP. A keddi napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett: Korondi Miklós, Jobbik; Z. Kárpát Dániel, Jobbik. A szerdai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett: Korondi Miklós, Jobbik. Bejelentés frakcióvezető megválasztásáról ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 46/1994. évi szeptember 30i országgyűlési határozat 15. §a alapján Schiffer And rás képviselő úr arról tájékoztatott, hogy az LMP képviselőcsoportja a mai napon frakcióvezetőjének megválasztotta . (Zaj. - Taps az LMP soraiban.) Engedjék meg, hogy az Országgyűlés és a magam nevében eredményes munkát és sok sikert kívánjak a frakcióvezető úrnak. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendre, az ülés időtartamára, a felszólalási időkeretekre, a vezérszónoki felszólalásokra az Országgyűlés elnöke elnöki jogkörben terjesztet te elő ajánlását. Tájékoztatom önöket, hogy a ma délelőtti házbizottsági ülésen döntés született arról, hogy a benyújtott előterjesztéseket az Országgyűlés ezen a héten négynapos ülésen tárgyalja meg. (Zaj, közbeszólások: Négy nap?) Az egyes napirendek meg változott sorrendjéről a következőkben határozunk. Néhányan visszakérdeztek: igen, négynapos ülés lesz a héten. A benyújtott önálló indítványokról és a hatáskörrel rendelkező bizottságok kijelöléséről a honlapon tájékozódhatnak. Tisztelt Országgyűlés! Beje lentem, hogy a nemzeti összetartozás bizottsága a magyarországi németek elhurcolásának emléknapjáról szóló H/8787. sorszámú országgyűlési határozati javaslathoz módosító javaslatot nyújtott be, így ennek határozathozatalára nem kerül sor. Döntés napirendi ajánlás kiegészítéséről és módosításáról