Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. november 20 (239. szám) - A Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik):
3785 Úgy, ahogy jelen állás szerint a törvény ki fog nézni: az általán os vitában folyamatosan a lakosságcsereegyezményről beszéltünk, a cím is eredetileg, amit ön adott, az volt, hogy a lakosságcsereegyezményben a magyar lakosság Felvidékről való kitelepítése. Erről szólt az általános vita. Én akkor felhívtam rá a figyelme t, hogy ellentmondás van a cím, tehát az 1. pont, illetve a 2. pont első bekezdése között, mert a 2. pont ugyanakkor már arról beszél, hogy szükségesnek tartja méltóképpen megemlékezni a beneši dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített mintegy százezres magyarságról. Akkor is elmondtam, elmondom ismét: nem a beneši dekrétumokból következett a lakosságcsereegyezmény, a kettőnek semmi köze nincs egymáshoz. Voltak a beneši dekrétumok, ami alapján elűzték magyarok tízezreit, azonnal háborús bűnössé nyilvánították őket, vagy elűzték azokat, akik ’38. november 2a után javarészt állami alkalmazottakként települtek a Felvidékre, nekik el kellett a családjukkal együtt hagyni az adott területet, de ez nem ugyanaz, mint a lakosságcsereegyezmény. Ezt sikerült úgy feloldania most a módosító javaslatok kapcsán a képviselőtársamnak, hogy - elfogadva Szili Katalinnak az egyébként alapvetően másra irányuló és jó szándékú javaslatát - most az egész lakosságcsereegyezményről nem beszélünk, viszont innentől kezdve a lakosságcsereegyezményről egyáltalán nincs szó a javaslatban. Most már csak Benešdekrétumok értelmében kitelepítettekről van szó, meg a Csehországba deportáltakról. Képviselő úr, akkor ne emlékezzünk meg ebben a java slatban a lakosságcsereegyezmény által kitelepítettekről? Mert ha ez a javaslat úgy marad, és a végleges szövegbe az a két módosító fog bekerülni, amit az ön támogatásával és egyébként a kormány egyetértésével elfogadtak bizottsági ülésen, akkor azt az el emet veszik ki belőle, ami mellett az általános vitában a leginkább kardoskodtak. Képviselő úr, tessenek már ezt az egész kérdést végre átgondolni! Még egyszer kérem, ezt a javaslatot vonják vissza, gondolják végig, kerekítsék ki, vegyenek akkor bele minde nkit, akit érint. Gondolják végig, hogy egyáltalán miért április 12éről beszélünk, mert egyébként ez is értelmét veszti, képviselő úr. Ön kiveszi a lakosságcsereegyezmény megfogalmazását, de benne hagyja április 12ét. Mondom, hogy logikailag hogyan áll össze: április 12én emlékezünk meg a kitelepítettekről, az indoklásban benne marad, hogy azért, mert ekkor indult a lakosságcsereegyezmény alapján az első kitelepítés, ugyanakkor a javaslat nem beszél a lakosságcsereegyezményről, csak a Benešdekrétum á ltal kitelepítettekről, illetve Mile Lajos képviselő úr jóvoltából - amivel egyébként elviekben egyetértenék, félreértés ne essék - a Csehországba deportáltakról. Valahogy tessenek már ebben az ügyben rendet rakni! Egy másik kérdésre hadd hívjam fel a figy elmet. Ezen nem akarok többet pörögni, ezt most vagy értik a képviselőtársaim és a vitát követők, hogy miért van teljes káosz ebben az egészben, vagy nem. A dolog ott kezdődött, képviselő úr, hogy ezt a javaslatot nem kellett volna akkor behozni, hanem azt kellett volna csinálni, amit ön is ígért, hogy egyeztetni kellett volna és kikerekíteni. Most ezt már lehet toldozgatnifoldozgatni, ez sehogy nem lesz jó ebben a formában. De hogy egy másik ügyről is beszéljek, ez az ajánlás 3. pontja. GaudiNagy Tamás k épviselőtársammal nyújtottuk be ezt a módosító javaslatot. Bár most még nincs záróvita, de mivel olvastam, hogy van egy kapcsolódó módosító javaslat Potápi Árpád és Csóti György képviselőtársaim beadványában, hadd beszéljek erről is, mert ez alapvetően öss zefügg az ajánlás 3. pontjában lévő, GaudiNagy Tamás képviselőtársammal együtt benyújtott és egyébként elutasított módosítási javaslatunkkal. Gyönyörű szép, patetikus szólamok hangzottak el itt az általános vitában arról, hogy miért fontos ezekben a kérdé sekben pártok fölötti konszenzust teremteni, miért fontos az, hogy minden párt támogassa ezt, hiszen itt nemzeti ügyről van szó. Ugyanakkor önöknek egyetlenegyszer meg nem fordult a fejükben - elmondta itt egykét kormánypárti képviselő, például Kovács Fer enc képviselő úr, de alapvetően soha nem fordult meg a fejükben , hogy a szimbólumpolitizálás terén tett javaslataikat - ez az, ezt önök is elismerték, hogy ez semmi több mint szimbólumpolitizálás, ez így