Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. november 19 (238. szám) - Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
3642 Most itt ugye szó volt arról, hogy ha a gyógyszerészek megnéz ik, és a hagyományos terápiával kapcsolatban kitétel lehet, akkor ezzel a paragrafussal szakmailag és talán még jogilag is szembemegy. Itt az uniós irányelvekkel, amelyek hasonló gyógyszerforgalmazási dolgokra vonatkoznak - ez is szerintem tökéletes , én is egyetértek. És ahogy a kollégám mondta, jó volna, ha lehetne ezeket valóban úgy szavazni, mert itt már úgy néz ki, mintha négy paragrafust meg is szavaztam volna vagy megszavaznék, aztán van, amivel - valóban ahogy mondták, mondtátok - nem értünk egyet , akkor azt meg nem szavazzuk meg, de egyszerre az egésszel már egy kicsit bajban vagyunk. Na most, jön ez a szakellátás és kapacitások és egyéb ilyen dolgok. Ez azért nyilvánvalóan annak a struktúra- és szerkezetváltásnak a megkoronázá sa, amit az államtitkár úr mondott, szólt, és azzal azért teljes mértékig nem értek egyet: “A kapacitásokat és az ellátási területet érintő e törvény szerinti eljárásokban hozott döntések ellen fellebbezésnek nincs helye. A kapacitásokat és az ellátási ter ületeket megállapító határozatok jogerőre emelkedésével, illetve ha ettől eltérő teljesítési határidő kerül megállapításra, a teljesítési határidővel egyidejűleg az adott szolgáltató kapacitásai és ellátási területei tárgyában korábban hozott határozatok h atályukat vesztik.” Ugye, a kórházakkal kapcsolatos … - most azért olyan durva kifejezéseket itt éjszaka nem használok, amiket szoktam - ezt tovább erősíti és szentesíti. Aztán van egy érdekes mondat: “Amennyiben az (1)(4) bekezdés szerinti átcsoportosítá sra az 5. § (1) bekezdés alapján kerül sor, a kapacitáscsökkentés csak olyan mértékű lehet, hogy az egy kapacitásegységre jutó várható betegforgalom ne haladja meg a szakmára országosan jellemző előző évi átlagot 15%nál nagyobb mértékben.” Kisebb kapacitá snál nincsen, kérem, több beteg, hanem a betegek menekülnek máshova, úgyhogy itt nem lesz az, hogy az átlagot 15 százaléknál nagyobb mértékben meghaladóan nőne a betegek száma. Mert életszerűen mi történik? Otthon maradnak, vagy amiről szó volt az előbb, h ogy esetleg útközben meghalnak, meg rengeteg várólista van; ezt az államtitkár úr is nagyon jól tudja, mert szó volt arról, hogy minden hozzáférhető: akár vannak olyan betegségek, ahol akár kétháromszorosára nőttek a várólisták. Na most, az egyetemek, az egyetemek, az egyetemek, az egyetemek, hát ez érdekes, ez a legborzalmasabb, tehát a kórházak után most már jön az egyetemek szétbaltázása is. Ugye itt arról van szó, hogy: “Az Eütv. módosításával nevesítésre kerülnek a fenntartó általános feladatai között az úgynevezett szakmai fenntartói jogok. Ezzel összefüggésben a módosítás meghatározza az egészségügyi felsőoktatási intézmény által fenntartott egészségügyi szolgáltató esetében, hogy a szakmai felügyeletet és az úgynevezett szakmai fenntartói jogokat az egészségügyért felelős miniszter látja el, azonban a felsőoktatási intézmény javaslatára és véleményének figyelembevételével gyakorolja ezen jogkörét.” Ez olyan, mint az alkotmányban volt, hogy nem kötelező valamilyen szociális ellátás, hanem az állam tör ekszik. Itt ugye meghallgatja a véleményt majd a miniszter úr vagy ne adj’ isten a GYEMSZI, utána természetesen nem kötelező neki igénybe venni. Na most, professzor barátaimmal is beszéltem - mert ilyen szempontból is életszerű a szakmám , hogy ez a struk túraváltás most már oda is juthat, hogy nemcsak a gyakornokok vagy a fiatal rezidensek, szakorvosok mennek el a franckarikába külföldre, hanem majd a professzorok egy jelentős része is, ami aztán megint a szakmai ellátás különböző magasabb színvonalának a tönkretételét jelentheti, illetve az egyetemek vonatkozásában még az is elképzelhető, hogy az oktatás színvonalának csökkenésével még az olyan külföldi hallgatók is itthagynak bennünket vagy csökken a létszámuk, akik még pénzt is adnak a különböző oktatáso kért. (0.50) Ezt így fogalmazták meg: “a legfrissebb salátatörvényben foglalt változások között ugyanis nem kevesebb olvasható, mint hogy az egészségügyi törvény módosítását követően az állami egészségügyi felsőoktatási intézmény egészségügyi szolgáltatója tekintetében az egészségügyért felelős miniszter gyakorolná a fenntartói jogokat.” Ez majdnem szó szerint ugyanaz, amit az előbb