Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. november 13 (237. szám) - A magyarországi németek elhurcolásának emléknapjáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - DR. SZALAY PÉTER (Fidesz):
3452 zónájába, és körülbelül 5060 ezerre tehető azok száma, akiket a szovjet zónába irányítottak. A svábok ezzel elveszítették teljes értelmiségi ve zető rétegüket. A Magyarországon maradt német lakosság mindezzel gyakorlatilag arra a szintre került, ami emlékeztet a betelepedés idejére, tulajdon nélkül, megfosztva a népcsoport összetartó erejétől, a családoknak csak saját magukra számítva kellett mind ent elölről kezdeniük. Érdekes a korabeli magyar pártok állásfoglalása. A Kommunista Párt képviselője, Gerő Ernő a kollektív felelősség elvét hangoztatta, a nemzeti parasztpárti Kovács Imre szerint minden sváb volksbundista volt. A polgári demokrata Supka Géza olyan elvi döntést javasolt, ami elválasztaná élesen a nemzetiségi hovatartozást és a politikai felelősséget. A Szociáldemokrata Párt részéről Szakasits Árpád elvetette a kollektív felelősségre vonást. Volt egy olyan megállapítása a koalíciós pártokna k, egy elv, hogy Magyarországon nincs svábkérdés, csak német fasiszták kérdése. (1.30) Az előző napirendi pontig ezt én döbbenetesnek találtam, most már kezdem érteni, hogy miért volt ilyen állásfoglalás. A magyarországi németek egy részé nek elhurcolása 194445 fordulóján néhány hét alatt megtörtént, amelynek során mintegy 32 ezer magyarországi német elhurcolására került sor. Korabeli magyar felmérések szerint 1945 nyaráig így összességében mintegy 90 ezer civilt hurcoltak el vidékről. Jel enleg a statisztikai összesítések alapján a magyarországi németek száma mintegy 200220 ezerre tehető, ami az ország összlakosságának 2,5 százaléka. A magyarországi szovjet katonai parancsnokság december 22én elrendelte a magyarországi németek és a német családnevűek deportálását. 1945. január első napjaiban kezdődött meg a 1745ig terjedő életkorú német férfiak és a 1535 éves német nők elhurcolása a Szovjetunióba. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az ideiglenes nemzeti kormány ’44. decemberi létrejötte után , de még a fegyverszüneti egyezmény aláírása előtt a szovjet katonai hatóságok az egyéni politikai felelősségtől, háborús bűnösségtől függetlenül deportálták a Tiszántúlon élő német nevű és származású, munkaképes korú férfiak és nők egy részét. A Magyarors zágról ’44ben és ’45ben a Szovjetunióba közmunkára szállított német polgári személyek száma meghaladta a 40 ezret. Nincsenek pontos adatok arról, hogy a deportáltak közül mennyien maradtak életben. Egyes nyugatnémet becslések szerint azonban az elhurcol tak 20 százaléka vesztette életét. Közülük a nehéz munka és a rossz ellátás miatt sokan meghaltak, a túlélők később hazatértek. 1945 májusában kezdődött meg a magyarországi németek gyűjtőtáborokba való internálása, december 29én tették közzé a magyarorszá gi németek kényszerkitelepítéséről szóló rendeletet. 1946 a magyarországi németek kényszerkitelepítésének kezdete, január 19én budaörsiekkel útnak indul az első szerelvény Németország nyugati övezeteibe. 1950. augusztus 5én több millió, Németországba dep ortált ember képviselői Stuttgartban aláírták és kihirdették a hazájukból elűzött németek chartáját. Ezt említette Hargitai képviselőtársam is. Ebben a chartában kijelentették, hogy az elűzöttek nem táplálnak magukban gyűlöletet, és nem kívánnak elégtételt venni elűzetésük miatt, ugyanakkor követelik a szülőföldjükön való lakhatás jogának elismerését. E megrendítő, mindmáig egyoldalú fogadalom úgy tekinthető, mint Európa jelenkori békéjének egyik alapköve. A kitelepített németek mind a négy megszállási övez etben lakóhelyre találtak, de hivatalos képviseletüket kizárólag Bajorország vállalta. Azóta is minden kitelepített német miniszterelnöke az éppen hivatalban lévő bajor kormányfő. Ezt felvállalván, Edmund Stoiber 2005 májusában ismét hangoztatta: “A szudét anémetek kitelepítése hidegvérrel elkövetett etnikai tisztogatás volt. A kitelepítés nem volt a második világégés elengedhetetlen következménye, Prága egyszerűen semmibe veszi, hogy a szülők vétkeiért nem lehet felelősségre vonni a gyerekeket”. Andreas Hil lgruber neves történész egy 1991es müncheni konferencián egyenesen egyenlőségjelet tett a zsidók elleni szisztematikus népirtás, a holokauszt és a németek kitelepítése közé.
