Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. november 13 (237. szám) - A Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. SZALAY PÉTER (Fidesz):
3420 tanulhasson. Beneš elnök 1945. augusztus 2án kiadott elnöki d ekrétuma járt a szlovákiai magyarság számára a legsúlyosabb következményekkel. A rendelet automatikusan megfosztotta őket állampolgárságuktól, ami a nyugdíj és más állami járulékok megvonását, az állami alkalmazásból való elbocsátást is maga után vonta. A magyar nemzetiségű magánalkalmazottak elbocsátását egy júniusban kiadott rendelet írta elő. A rendeletek szinte az élet valamennyi területén hátrányosan érintették a magyarokat. Betiltották a magyar nyelv használatát a közéletben, kizárták a magyar hallgat ókat az egyetemekről, feloszlatták a magyar kulturális egyesületeket. A hatalom nyílt nacionalizmusának megnyilvánulása volt a pozsonyi magyarok kitelepítése 1945 májusában. Egy, az első köztársaságban alkotott törvényre hivatkozva a pozsonyi magyarok dönt ő többségét kikergették lakásukból, és a Duna jobb partján fekvő Ligetfalun kialakított táborokba zsúfolták őket. Itt a táborba zárva vagy közmunkára ítélve tartották őket hónapokon keresztül, míg végül a táborokat 1945 augusztusában felszámolták. A szudét anémetek teljes kitelepítését követően, 1946 tavaszán újból megkezdődött a munkaerőtoborzás. Mivel a szlovák vidékekről sokan települtek át önként az elnéptelenedett cseh határszélre, a hatóságok abban reménykedtek, hogy a magyarok is követni fogják őket. A magyarok között azonban csak elvétve akadtak önként jelentkezők, így a kormány ismét az erőszakhoz folyamodott. A szlovák telepítési hivatal által kidolgozott elképzelések szerint Szlovákia magyar járásaiból minden magyar nemzetiségű személy átcsoportos ítására sor kerülhetett. A tömeges deportálások 1946 novemberétől 1947 februárjáig tartottak. Ebben az időszakban 44 ezer személyt, férfiakat, nőket, gyerekeket, öregeket szállítottak fűtetlen marhavagonokban Csehországba. Az akció végrehajtását a hadsereg segítette. A sokszor napokig tartó utazás után a csehországi vasútállomásokon valóságos emberpiacot tartottak, ahol a cseh gazdák kiválasztották az igényelt munkaerőt. Innentől kezdve már minden a gazdák emberségén múlott. A mai adatok szerint összesen 22 0 faluból vittek el magyarokat, akik 6602 házat és majdnem 4 ezer hektár termőföldet hagytak maguk mögött. A deportáltak otthon maradt vagyonát az állam az úgynevezett bizalmiak számára utalta ki, akik kezdetben csupán a vagyon kezelői lettek volna, idővel pedig annak tulajdonosai is. A bizalmiak nagy része volt partizánokból, az északi járásokból délszlovákiai kolonistáknak jelentkezőkből állt. Ezek sokszor már a deportálások végrehajtása előtt megjelentek a kiszemelt házaknál, és végignézték azt, hogyan hurcolják el a magyar családokat. A lakosságcsere azután vetődött fel a cseh vezetésben, miután a potsdami konferencia elutasította a magyarok egyoldalú kitelepítését. A Szovjetunió beható támogatásával végül sikerült rábírni a magyar kormányt, hogy 1946. február 27én aláírja az erről szóló egyezményt. A Magyarország számára rendkívül hátrányos egyezmény szerint a magyar fél vállalta, hogy kvótán felül átveszi a háborús bűnösöket. Ezzel visszaélve, a cseh bíróságok tömegesen vonták felelősségre a háború al att állítólag elkövetett bűneikért a felvidéki magyarokat, és végül több mint 70 ezer személyt írtak össze, akiknek háborús bűnösként kellett volna elhagyniuk szülőföldjüket. A lakosságcsere 1947 áprilisában kezdődött a délalföldi szlovákok és a mátyusföl di magyarok kicserélésével. A vasúti szerelvények naponta szállították összes ingóságukkal együtt a kijelölt családokat Magyarországra. Az áttelepítésnél 76 616 magyar volt kénytelen elhagyni szülőföldjét. Óriási különbség mutatkozott a hátrahagyott vagyon ban. Mivel a szlovák hatóságok általában a módosabb gazdákat jelölték ki az áttelepülésre, a szlovákok által Magyarországon hagyott 15 ezer kataszteri holddal és 4400 lakóházzal szemben a Magyarországra áttelepített magyarok 160 ezer holdat és 15 700 lakóh ázat hagytak maguk mögött. Az utolsó áttelepülők 1949 nyarán lépték át a szlovákmagyar határt. A háború befejeztével a múlttal való leszámolás legfontosabb eszközei a háborús bűnösöket elítélő perek voltak. A szlovákiai magyar kisebbséget aránytalanul sok per sújtotta, hiszen a perek megkonstruálói így akarták elérni, hogy a lakosságcsereegyezmény értelmében minél több magyart tudjanak Magyarországra áttelepíteni. Természetesen a perek a korabeli nacionalista propaganda eszközei is voltak, mivel a
