Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. november 13 (237. szám) - A Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. MOLNÁR ATTILA (Fidesz), a napirendi pont előadója:
3414 úgy nevezett Benešdekrétumokban érhető tetten, a kollektív bűnösség elve, az állampolgárságtól való megfosztás és tényleg az a brutális megfélemlítés és egyoldalú deportálás, ami jellemezte ezt a korszakot. Diplomáciával nem sikerült ezt elfogadtatniuk, ezt m indannyian tudjuk, innen jött az úgynevezett lakosságcsereegyezmény 1946. február 27én. Lakosságcserének nevezzük, meg hívjuk mi is, de akik ezt átélték, azok tudják, hogy egy egyoldalú brutális kitelepítésről volt szó. Több mint százezer embert telepíte ttek ki embertelen körülmények között abban az időszakban, aki megkapta az úgynevezett fehér lapot, annak már nem volt menekvés, és a kitelepítés sorsára jutott. Képviselőtársaimban joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért pont jómagam terjesztettem be ezt a határozati javaslatot, miért pont komáromi képviselőként vagy akár Komárom polgármestereként karoltam fel ezt az ügyet, és engedjék meg, képviselőtársaim, hogy ezt fel tudjam idézni önöknek, igyekszem rövidre fogni, egy másik visszaemlékezést is felolva ssak önöknek, hiszen így egyértelmű lesz, hogy Komárom miért játszik fontos szerepet a felvidéki kitelepítések, kitelepítettek életében. Keller Tiborné Komjáti Anei visszaemlékezését szeretném most idézni önöknek. “1947. szeptember 10e szomorú nap számunk ra. Bár még gyermek voltam, de emlékszem arra a szomorú napra, amikor szétszedték családunkat. Mi az édesapám szüleivel laktunk egy családban, teljesen egy háztartásban. Édesapám édesanyámmal és két lánygyermekükkel együtt ki lett telepítve. A katonák rakt ák teherautóra, majd tehervagonokba minden ingóságunkat. A nagyszüleimnek nem volt fehér lapjuk, úgy ők ott maradtak a lakásban. Az én szüleim pedig édesanyám szüleivel együtt lettek bevagonírozva, mint az állatok. Egy hétig jöttünk, mert a szerelvényt sok helyen félretették. Nem tudtuk, hová megyünk. Húgom csak két és fél éves volt, sírt, hogy hazamegy, és elvitték, hogy legalább a kicsi aludjon nyugodtan. Édesapám megtudta, hogy éjjel indulunk. Ekkor egyik lovát kivezette, és lóháton elment a húgomért az ő szüleihez. Az alvó húgomat majdnem ott kellett hagyni. Ekkor tudtuk meg, több kicsi is otthon aludt. Kihozták a kicsiket, és szinte jött az egész falu népe. Most is hallom a sok sírást, ami akkor éjjel volt. Mindenkinek ott voltak a testvérei, rokonai. A bonyhádi állomásra kerültünk egy hét vándorlás után. A vagon oldalára ráírtak egy bonyhádi címet. Minket, gyermekeket elvittek keresztszüleinkhez, mert ők akkor már Bonyhádon laktak. De mint mindig, ott is volt olyan ember, aki megfizette és elintézte, ho gy az övé legyen a birtok, hogy ne vigyék messze a várostól. Így mi Keménybe kerültünk. Hetekig ládában állt minden az udvaron. Nem csomagoltunk ki, mert úgy gondolták nagyszüleim és szüleim, hogy mi hamarosan vissza tudunk menni, de sajnos ez nem történt meg. Többszöri kérvényezésre sem sikerült visszatelepülni. Mi nagyszüleimmel együtt 14 tehervagonnal érkeztünk meg. Pákozdi nagypapámnak volt cséplőgépje, ezért ő kuláknak lett az ötvenes években nyilvánítva. Ez el is vitte minden vagyonunkat. Sok megpróbá ltatáson mentünk keresztül. 1962ben eljöttünk Komáromba. Sajnos ekkor már csak egy pótkocsis teherautóra volt szükségünk. Még az éves termésünk is rajta volt. Így elszedtek tőlünk mindent. Itt mindent elölről kezdtünk, és legalább az vigasztalt, hogy sajn os nagyszüleim 196869ben meghaltak, de sokszor hallottam tőlük, hogy legalább a szülőföldhöz közelebb kerültünk. Soha ezt a borzalmas kitelepítést el nem fogom felejteni, pedig már megöregedtem, de most is hallom a sok sírást, és látom azt a sok fájdalma t. Nagyszüleim és szüleim szemében voltak.” Keller Tiborné Komjáti Anei, Anci néni most is jó egészségnek örvend, és Komáromban él. Ő úgy fogalmazott, hogy sajnos már nagyszülei nem élnek, de legalább a szülőföldhöz közelebb kerültek, hogy visszaköltözhett ek Komárom városába. Van nekem egy nagyon jó kedves barátom, aki úgy fogalmazott az Alföldről visszatelepülésük után, hogy azért jöttek vissza Komáromba - ahol egyébként külön utcarészek is vannak nálunk, ahol Kisszentpéternek hívják vagy Naszvadnak, ahol nagyon sok kitelepített család él , ők azért jöttek