Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. november 12 (236. szám) - A kulturális örökségvédelemmel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - KARÁCSONY GERGELY (LMP):
3225 Úgy véljük, hogy egyes régészeti értékek feltárása, különösen, ha jelentős értékekről van szó, illetve jelentős mennyiségben fel tárandó értékekről van szó, akkor eleve indokolja azt, hogy erre egy hosszabb törvényi időtartam álljon rendelkezésre, és ehhez képest gondoljuk úgy, hogy adott esetben ennél hosszabb feltárási idők is létrejöhetnek. Egyébként az egész jogalkotásban, amit itt az utóbbi időben a Házban látunk mind a környezetvédelmi jogszabályok átalakításánál, környezetvédelmi engedélyezési határidők átalakításánál, mind a kiemelt beruházásokra vonatkozó szabályozások tekintetében, azt látjuk, hogy mind a környezetvédelem, mind a kulturális örökség védelme erősen háttérbe szorul, és ebben a nagyonnagyon lerövidített és a tényleges, érdemi szakmai munkát leszűkítő javaslatban is ez érhető tetten, és ez veszélyezteti a jövőben feltárható kulturális örökségi értékeink, régésze ti értékeink megtartását, ezért kérjük ennek a javaslatunknak az elfogadását. A következő módosító indítványunk a régészeti örökség fogalmához kötődik. Itt egyetlenegy szófordulatot, az “1711 előtt keletkezett érzékelhető jelentős nyoma” megfogalmazásból a “jelentős” szó kivételét javasoljuk. Ennek egyszerűen az az oka, hogy ezzel a “jelentős” szófordulattal szubjektívvé tehető egy régészeti örökség megítélése, és adott esetben az eljáró régésszel szemben is felléphet akár a saját főnöke is, és adott esetbe n egy feltárt leletet jelentéktelennek minősíthet, és így a beruházásnak szabad utat engedhet. Ezért mindenképpen szeretnénk, ha itt egy objektív megfogalmazás lenne: ahol régészeti örökség van, az legyen régészeti örökség, ne legyen szubjektív megközelíté s kérdése az, hogy ez jelentőse, avagy jelentéktelen. Tekintettel arra, hogy még a 9. ajánlási pontról hosszabban szeretnék önöknek szólni, ezért még egyszer fogok gombot nyomni. Köszönöm. (Taps a Jobbik és az LMP soraiból.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Kö szönöm szépen, képviselő úr. Az LMPképviselőcsoportból Karácsony Gergely képviselő úr, frakcióvezetőhelyettes úr következik. Parancsoljon! KARÁCSONY GERGELY (LMP) : Elnök úr, köszönöm a szót. Én ott folytatnám, ahol Bödecs Barna képviselőtá ram abbahagyta, a 4. ajánlási pontnál. Történt ugyanis, hogy három frakció szó szerint ugyanazt a módosítást nyújtotta be a törvényjavaslathoz a régészeti örökség fogalma kapcsán. Kósa Lajos fideszes képviselő, a Jobbik képviselője és én magam is nehezmény ezzük azt, hogy a régészeti örökség fogalmába bekerül ez a bizonyos “jelentős” szócska. Egy szóról van szó, de valójában könnyen lehet, hogy a régészeti feltárások folyamatában, ha nézzük azt a tágabb környezetet, ami kezd kirajzolódni, tehát hogy az öröks égvédelmi intézményrendszer jelentős mértékben átalakul, annak a döntéshozatalban való szakértelme szintén háttérbe szorul, és egyáltalán általában véve a befektetői, beruházói szempontok élesednek, miközben az örökségvédelmi szempontok háttérbe szorulnak a törvényalkotás során, azt gondoljuk, hogy egy ilyen nagyon szubjektív elem beemelése egy ilyen központi fogalomba, amire aztán nagyon sok törvényi paragrafus épít, az nem elfogadható. Szeretném jelezni, hogy az általános vitában elmondtuk az alapvető kif ogásainkat a törvényjavaslattal kapcsolatosan, amiket nem szeretnék itt újra megismételni, de akkor még abban bíztunk, hogy számos olyan kormánypárti képviselő nyújtott be módosító indítványokat, amely módosító indítványok kapcsán azt reméltük, hogy még ez a meccs nem dőlt el teljesen. Most úgy tűnik, hogy tényleg még nem dőlt el, hiszen a kulturális bizottság ülésén a kormánypárti képviselők által benyújtott módosító indítványok közül azok, amelyek a korábbi törvény tulajdonképpeni megtartása mellett törte k lándzsát, ezek csak az egyharmados többséget kapták meg - becsúszott egy kis malőr, tehát volt egy, ami átment többségi támogatással , ami nyilván számunkra azt jelenti, hogy egyelőre még nem dőlt el az, hogy kinek lesz igaza ebben a belső küzdelemben. Én azt remélem, hogy például a 4. számú ajánlási pont végül is megkapja a fideszes többség támogatását.