Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. szeptember 11 (217. szám) - Egyes közjogi méltóságok halála esetén járó hozzátartozói nyugellátásokkal összefüggő törvényi rendelkezések módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár:
302 köztársasági elnökök és a volt köztársasági elnökök esetében ésszerűen és talán sikerült értelmesen is elmagyaráznom, hogy miért van erre szükség. Felmerül egy speciális kérdés: az 1990 után, tehát a ’90es rendszervált ozás és az első szabad parlamenti választás után hivatalban lévő miniszterelnökök közül annak a miniszterelnöknek az özvegyéről beszélünk, aki hivatali ideje alatt elhunyt, kérdés, hogy számára az özvegyi nyugdíj rendezése bármilyen formában kijáre. Nekün k az a meggyőződésünk, és nem tudunk elvonatkoztatni természetesen a személytől, hiszen a jogszabály jelen pillanatban egyetlenegy magyar állampolgárt érint, az a meggyőződésünk, hogy ez teljesen természetes, és abban reménykedem, hogy minden képviselőtárs am egyetért ebben. Aki ismeri ezt a történetet, ismeri a kilencvenes évek közepének átmeneti változó világát, az pontosan tudja, hogy a jogosultság, a társadalmi méltányosság ellenére az érintetti kör, még egyszer nyomatékkal hívom fel a figyelmüket, soha semmilyen állami juttatásra nem tartott igényt. Számunkra, fideszes, KDNPs képviselők számára elsősorban emberiességi, méltányossági és emberi tisztesség kérdése az, hogy ez a lehetőség a rendszerváltozás miniszterelnöke özvegyének megadassék. Ehhez kérün k támogatást. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Megadom a szót a kormány nevében Rétvári Bence államtitkár úrnak, aki jelzi, hogy fel kíván szólalni. DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságü gyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Valóban, egy olyan kiigazítást hozunk a törvényeken, amelyet a rendszerváltáskor kellett volna hogy megtegyünk. Egy olyasfajta hiányt küszöbölünk ki, amely miatt valamelyest szégyenkezhetünk is, hogy eddig nem jutott az eszünkbe és nem foglalkoztunk ezzel, de mint a képviselő úr is mondta, ez azért fordulhatott elő, hiszen olyan szerények és alázatosak voltak, úgy látszik, a korábbi érintettek, hog y ezt a témát fel sem hozták, és inkább elviselték a fennálló helyzetet. Nem is a köztársasági elnökökről vagy a miniszterelnökökről van szó, hanem az ő házastársaikról, akik sokkal kevésbé dönthetnek arról, milyen közjogi helyzetbe kerülnek, hiszen ők azo k, akik általában a férjüket, de ha majd lesz női köztársasági elnökünk is, akkor a feleséget a férj, tehát a házastárs támogatja. Nyilván közösen hozzák meg a döntéseiket, hogy kiki milyen pályát választ, de neki valamelyest mindig a támogató szerep mara d; a férj az, aki inkább rivaldafényben van, a férj az, akit inkább a sikerek érnek, és neki valamelyest a nehézség marad meg, a családra való fokozott odafigyelés, a segítése, és neki mindig a megfáradt és bánatos férje jön már csak haza, vagy reményeink szerint néha sikerélményekkel teli, és neki kell vigasztalni és erősíteni őt. Éppen ezért ő nem annyira választja ezt a szerepet, mint inkább kapja. Kapja egyrészt a férje által, kapja másrészt a politikai döntés által. Ő nem dönthetett erről olyan nagy mé rtékben, hogy pontosan az élet hova sodorja, ugyanakkor mégis az élet a közjogi rendszer részévé tette, és olyan kötelezettségeket tett rá, akár csak a viselkedésével, a megjelenési kötelezettségeivel vagy a társadalmi szerepvállalásaival kapcsolatban, ami t egyébként ő magától nem tett volna meg, talán másfajta pályát is épített volna. De szerencsére nagyon sokan, és ha végignézünk például a volt köztársaságielnökfeleségeken, akik nagyon sok jótékonysági rendezvényen együtt, egymás mellett ülve szerepelnek , ott másmás pártállásúak voltak a férjeik, akik betöltötték ezt a pozíciót, vagy másmás pártállásúak voltak a miniszterelnökök és az ő feleségeik, de együtt vállalják jótékonysági akciókban a nemzet egységéért vagy a szolidaritás eszméjének elmélyítéséé rt azt, hogy már rég nincsenek semmifajta közjogi méltóságban, már rég másfajta életet élnek, de vállalják ezeket a feladatokat. Úgy gondolom, hogy leginkább az ő számukra méltányos az, hogy akik összefonódtak óhatatlanul is az állam és a nemzet sorsával, akár akarták, akár nem, az ő részükre az állam igenis méltányos, nem különösen kiemelkedő, de méltányos ellátást biztosítson nyugdíjas éveikre. S az is fontos, hogy ezt nem a
