Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. november 6 (234. szám) - „Kit terhel a felelősség - az államadósságról és annak okairól” címmel politikai vita - ELNÖK (Lezsák Sándor): - SESZTÁK OSZKÁR, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
2749 Önök legtöbbször úgy viselkednek a parlamenti hozzászólásaikat, a politikai viselkedésüket figyelve, mint a B ourbonok, akik sohasem tanultak és sohasem felejtettek, valóban, hiszen úgy tűnik, a történelem ismétli önmagát, és minden egyes alkalommal ugyanabba a folyóba igyekeznek belépni. Számunkra az adósság kérdése valóban szabadság kérdése, a szabadság visszasz erzésének a kérdése. Meg kell állapítanunk a szabadság visszaszerzéséért folytatott küzdelmünkben, hogy az adósságválság okai között nem a 2008ban a világgazdaságban kialakult adósságválság az elsődleges, hiszen a 2008as adósságválság már egy legyengült gazdaságot talált Magyarországon, legyengült vállalkozásokat, legyengült családokat, legyengült önkormányzatokat, eladósított államháztartást talált Magyarországon. Az okokat vizsgálva meg kell kérdeznünk, hogy hogyan kerültünk ide. Meg kell állapítanunk, hogy valóban, 22 milliárd dolláros adósságállománnyal kezdte Magyarország a szabadságért vívott küzdelmét a rendszerváltáskor, a múlt nagyon is súlyos örökséget hagyott ránk. 2002ig ugyanakkor politikai konszenzus volt abban a tekintetben, valamennyi poli tikai erőt beleértve, a posztkommunista politikai erőket is, minden politikai erő arra törekedett, hogy az adósságcsapdából az ország fokozatosan kilábaljon, és csökkentse Magyarország eladósodottságát, csökkentse az adósságterhet. 2002ig mindebben politi kai konszenzus volt, ugyanakkor meg kell említeni, hogy a szocialista kormány ’9498 között elsősorban a privatizációs bevételekből, az ország nemzeti vagyonának áron aluli kiárusításából teljesítette ezt a célt, de a politikai konszenzus fennállt. 2002be n egy cinikus pártpolitikai megfontolás jegyében, jelesül szavazatvásárlás jegyében ezt a politikai konszenzust az MSZMP utódpártja felrúgta, és szavazatvásárlásba kezdett a 2002es választási kampányban. Nyugodtan mondhatjuk, hogy szavazatvásárlás volt, h iszen nem kapcsolódtak azok a bérnövekedések strukturális reformokhoz, nem az történt, hogy átalakították az oktatási rendszert és úgy adtak volna 50 százalékos béremelést, pusztán csak öntötték a rosszul működő rendszerekbe - az egészségügybe és a többibe - a szavazatvásárlás érdekében felvett kölcsönöket. Ennek eredményeképpen 2008ig 53 százalékról 72 százalékra, majd 2010re 83 százalékra nőtt az ország adósságállománya, és a jelenlegi adósságszolgálati kötelezettségünk a GDP 4,2 százalékát teszi ki. Er re szoktuk mondani a polgári oldalon, hogy sajnos nekünk a Bourbonokból is a legrosszabb jutott, a kommunistákból is a legrosszabb jutott. Ugyanakkor azt meg kell újra és újra kérdeznünk, hogy hová lett a pénz, hiszen vannak olyan cinikus politikusok ebben a Házban, akik arra játszanak, hogy a választópolgárok emlékezete mindössze fél évre terjed ki, ugyanakkor viszont meggyőződésem, hogy a választópolgárok nem felejtenek, nem úgy, mint önök. Meg kell állapítanunk, hogy a pénz nem a gazdaság fejlesztésére f ordítódott, hiszen 2002 és 2008 között is a régióban a legrosszabbak között vagy a legrosszabbul teljesített a magyar gazdaság. Nem új munkahelyekre fordított a pénz, hiszen 240 ezer munkahely szűnt meg. Nem otthonteremtésre fordítódott a pénz, nem az isko larendszerre, hiszen nem nyúltak hozzá a nagy rendszerekhez, és nem a társadalmi tőkére, nem a társadalmi tőke újratermelődésére fordítódott ez a pénz, hiszen felrúgták, szétrombolták a jól működő lakástámogatási rendszert, és helyette rászabadították a tá rsadalomra a devizahitelezést, amely rengeteg családot, több százezer családot hozott lehetetlen helyzetbe Magyarországon a mai napig is. A pénz, meg kell állapítanunk, a pénzügyi szektorhoz vándorolt, a magas kamatokon, a kamatfelárakon keresztül. (11.10) Az új polgári kormány 2010et követően nehéz helyzetben vette át az államot, Magyarországot, hiszen nem voltunk eurózónatagok, bennünket senki sem mentett volna meg, mint Görögországot vagy más eurózónaországokat. A cselekvés sorát végigvéve meg kell áll apítanunk, hogy először az új kormány valóban a tűzoltáshoz volt kénytelen folyamodni, és az államadósságot kézben tartani, kezelni a kialakult helyzetet. Másodjára a társadalmi tőkéhez, a devizahitelesek megsegítéséhez fogott hozzá az új kormány, devizahi telesek mentőcsomagjaival nyújtott segítő kezet a nehéz helyzetbe jutott magyar családoknak. Végül - harmadjára , aminek most a napokban vagyunk a részesei, az önkormányzatok adósságállományát igyekszik és oldja meg a kormány.
