Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. november 5 (233. szám) - Egyes törvényeknek a pénzügyi jogok biztosával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): - ELNÖK (Balczó Zoltán): - LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz):
2687 Alkotmánybíróságra van szükség, amely mind en törvényt felülvizsgálhat, amelyhez bárki odafordulhat, s nem a bankok önkényét kell megakadályozni, mint ahogy említettem, hanem az Orbánkormány önkényét. Így összefoglalóan azt kell, hogy mondjam, a Demokratikus Koalíció részéről ez a porhintés ebben a formában biztosan nem támogatható. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Dr. Józsa István tapsol.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Kettőperces reagálásra következik Z. Kárpát Dániel, a Jobbik képviselője. Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megpróbálok egy nagy levegőt venni, és túllépni azon, hogy a bankoktól megvédett magyar állampolgárok feladatkörét ki vállalja fel. A helyzet az, hogy mintegy 200300 ezer panasz érkezik - jellemzően a pénzügyi szolgáltatókkal szemben - a lakosság, a fogyasztók, az ügyfelek részéről. Nem tudom, hogy mennyiben tehet az Orbánkormány erről, és megvédeni sem akarom, de az biztos, hogy ez az Orbánkormány előtt is így volt már. Tehát valami a globális hálózatokkal, a bankokkal biztos, hogy nem stimmel a t ekintetben, hogy a 200300 ezer panasz közül az első helyen a bankok állnak, második helyen a biztosítótársaságok és harmadik helyen a pénzügyi vállalkozások. A statisztika makacs dolog, lehet persze, manipulálni, önök is jók ebben, de a helyzet az, hogy e gy többéves kifutásban, évtizedes kifutásban ezek a százezres számok jelzik azt, hogy kormányzati gazdaságpolitikai hibáktól, próbálkozásoktól függetlenül - és egyébként a Fidesz – KDNPkormányzat is e hibák tekintetében élen jár - mégis kimondható az, hogy a bankrendszer által okozott károk drámai mértékűek, óriási nagyságrendűek. Éppen ezért ijesztő egy kicsit az is, hogy a pénzügyi jogok biztosának a kinevezése környékén milyen visszásságok találhatók ebben az előterjesztésben. Hiszen látható, hogy Matolcs y Györgynek a törvény hatálybalépését, vagyis kihirdetése utáni napot követő egy hónapon belül kell kinevezni a pénzügyi jogok biztosát, és a helyzet az - egy hasonló indoklásban szerepel , hogy ezen biztosnak az Európai Unió intézményeitől, szerveitől, h ivatalaitól, a tagállamok kormányaitól, vagy bármilyen más szervezettől függetlennek kell lennie. Akkor mi a jó égért nem az Országgyűlés nevezi ki ezt a személyt? És hogyha ennyire függetlennek kell lennie, akkor ezt a függetlenséget, az EUtól és az emlí tett szervektől való függetlenséget - kivéve persze a kormányzatot - miért nem foganatosítja saját magára nézve Magyarország kormánya is? Tehát igazán illeszkedhetne a pénzügyi ombudsman és egyáltalán a pénzügyi jogok biztosa posztjához e tekintetben is. K öszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : A következő felszólaló László Tamás, a Fidesz képviselője. LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A pénzügyi biztos hivatalának felállításáról szóló törvé nyjavaslat - mindazon véleménnyel ellentétben, amik itt elhangzottak - több szempontból is szolgálja Magyarország pénzügyi fogyasztóvédelmének stabilizálását és megerősítését. A javaslat a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, illetve a Pénzügyi Békélte tő Testület mellé egy önálló, független intézményként kívánja megalkotni a pénzügyi biztos személyét és 15 főből álló hivatalát. Az új hivatal kiutat jelenthet azon elkeseredett állampolgárok tömegei számára, akik minden jogi lehetőséget kihasználva még mi ndig nem találtak megoldást fennálló pénzügyi problémáikra. Sajnos ma Magyarországon nagyon sok pénzügyi gonddal küzdő fogyasztóról lehet tudni, akik az előző szocialista kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt kerültek ebbe a mostani helyzetbe, és e setleg évek óta próbálnak megszabadulni megemelkedett összegű devizahitelüktől. Mire is jó a pénzügyi biztos? Habár a szocialisták már a ma reggeli bizottsági ülésen és a mostani felszólalásokban is mindent bevetettek annak érdekében, hogy negatív jövőképe t vizionáljanak a