Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 30 (232. szám) - Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. PUSKÁS IMRE (Fidesz), a napirendi pont előadója:
2496 kapcsán. Ez egy 200 milliárdos költségvetési tétel volt, amelynek természetesen a forrásait meg kellett teremteni a magyar költségvetésben. Nos tehát, ismerü nk helyzeteket, ismerünk létező és nem feltétlenül fikciós helyzeteket, amikor valóban előállhat egy olyan körülmény, amikor mi bizonyos értelemben pontot tettünk a költségvetési törvényjavaslat egy fejezetére, és ez a pont feloldandó, mert nem tudunk egy olyan költségvetést elfogadni, vagy kár lenne, ha ragaszkodnánk ehhez az eljárási kötöttséghez és egy olyan költségvetési törvényt kellene elfogadnunk, amely talán már nem a valóságot, nem a valóságos bevételi és kiadási viszonyokat tükrözné, és ebben az e setben szükségtelen volna az az eljárási megoldás, hogy akár visszavonná a kormány ezt a javaslatot, vagy éppenséggel a következő évben azonnal egy módosítással állna elő. Ezt a fajta eljárási bukfencet felesleges volna alkalmazni és elkövetni. Ezért sokka l inkább szükséges az, hogy a saját lehetőségünket, a saját kezünket ne kössük meg, hanem éppenséggel szabadítsuk fel, bár nagyon szigorú szabályok mellett. Hiszen a költségvetési törvény tárgyalása, elfogadása szigorú szabályokhoz kötött, és ezeket a szig orú szabályokat mindenképpen érdemes megtartani, és érdemes ezek között tárgyalni és elfogadni továbbra is ezt a nagyon fontos törvényt, de olyan megkötésekkel, amelyekkel találkoztunk, amikor tárgyaltuk a gazdasági stabilitásról szóló törvényt, illetve tá rgyaltuk az államháztartás módosításáról szóló törvényt, aminek a szövegében, illetve az indoklásában is a képviselőtársaim által ismert, hogy a nemzetközi szervezetekkel történő megállapodás, valamint különböző bírósági határozatok hozhatnak egy olyan hel yzetet, amikor a kormány számára lehetővé tesszük, hogy módosítsa a költségvetési törvényjavaslatot még azt követően is, oly módon is, hogy ezeket a fejezeteket is megnyissa, és gyakorlatilag ne csak a fejezeteken belüli módosítások lehetősége nyíljon meg, hanem a főösszegek módosítása, azoknak a bevételi, illetve kiadási tételeinek a módosítása is megtörténhessen. Nyilvánvalóan mindannyian azt gondoljuk, hogy a Házszabály egy olyan keretet ad a munkánknak, amelyet érdemes egyértelművé tenni, és lehetőleg h osszú távra megfogalmazva szabályozni. Ilyen értelemben, amikor ehhez a Házszabályhoz egy módosítással nyúlunk, akkor joggal érezzük azt, hogy ezt megfontoltan kell tennünk, joggal érezzük azt, hogy ezt átgondoltan és nem valamiféle ad hoc módon és aktuáli s helyzetre igazítottan tegyük. Meggyőződésem szerint ez a módosítás, bár látszólag egy éppen aktuális helyzethez igazodik, vagy éppenséggel arra talál valami feltételezés szerint megoldást, de azt hiszem, hogy ez a lehetőség. Ezekkel a beszorított és szig orúan szabályozott feltételekkel, amelyeket mindannyian ismerünk, valóban inkább csak a kezünk gúzsba kötését oldja fel, és azokat a kereteket, azokat a szabályozási kereteket enyhíti, amelyek nyilvánvalóan a működésünk ésszerűsítését és az ország költségv etése elfogadásának ésszerűsítését szolgálja. Ebben az értelemben tehát azt gondolom, hogy ennek a három, ha úgy tetszik, egymásra épülő jogszabálynak a módosítása szükséges és elfogadható. Tehát az államháztartási törvény , amelynek egyébként az ismételt benyújtása a jövő héten megtörténik - fogja definiálni azt, mi szerint történhet meg, milyen feltételek teljesülése, fennállása esetén történhet meg a kormány által benyújtott módosítás, ez a bizonyos nemzetközi megállapodás, bírósági döntés. Másrészről a gazdasági stabilitásról szóló törvény az, amely szintén szabályozza azokat a lehetőségeket, amelyeknek a szigorú betartásával ez az eljárás megalapozottá vált. Most, ha a Házszabálynak ez a módosítása a Ház részéről megtörténik, akkor teljes képet és telj es kört kapunk a tekintetben, hogy milyen feltételekkel, milyen okok fennállásával és milyen eljárásrend szerint - természetesen a költségvetési törvény korábbi és hatályos szabályozásának a megtartásával - történhet továbbra is a költségvetési törvény tár gyalása, módosítása, illetve elfogadása. A képviselőtársaimnak javaslom, hogy ezt a módosítást támogassák, és ilyen értelemben is egy jó költségvetési törvény elfogadását tegyük lehetővé. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokba n.)