Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 30 (232. szám) - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - VÁGÓ GÁBOR, az LMP képviselőcsoportja részéről:
2383 Az eddigi több ezer, összesen több ezer milliárdos Matolcsycsomagokból igazán futotta vo lna egy számológépre a Nemzetgazdasági Minisztériumnak. Javaslom az eszközbeszerzési listára fölvenni. A káoszt tovább növeli, hogy az említett megszorító csomagokat megalapozó törvényi változtatások nincsenek is benne ebben a törvényjavaslatban. Majd azok később jönnek, ha jönnek. Miközben a parlament elvileg arról tárgyal, hogy milyen jogszabályi változások szükségesek a jövő évi költségvetés megalapozásához, valójában nem alapozza meg őket, a lényegi módosítások és a valódi változások csak ezután jönnek - valamikor, majd jönnek. Ez a kiszámíthatatlanság politikája. Számtalanszor elmondtuk, de úgy látszik, nem elégszer: a szabályozók állandó, hetenkénti változása tönkreteszi a gazdaságot, megkeseríti a gazdasági szereplők életét, a kicsikét és a nagyokét, bár a kicsikét hatványozottabban. Hiszen a nagyok meg tudják fizetni a saját adótanácsadóikat, nekik ez csak egy költség, amit be tudnak árazni. A kisvállalkozó azonban ahelyett, hogy a tevékenységének a minőségét fejlesztené, ahelyett, hogy a saját vállal kozásának jobbításán gondolkozna, vagy egyszerűen csak dolgozna, az adószabályok folyamatos változását kell követnie, nyomoznia, míg teljesen bele nem bolondul. Nem csoda, hogy a beruházások történelmi mélyponton vannak. Hiába mesél itt a gazdasági miniszt er tündérmeséket, és röhögteti ki magát minden lehetséges hazai és nemzetközi fórumon mindenkivel, a beruházások hiánya a növekedés elmaradását fogja fokozni, ez pedig az adósságspirál újraéledését. Nincs apelláta, nincs kibúvó, ez a gazdaság vastörvénye. Ismétlem: a kiszámíthatatlan adószabályok, az állandó változtatgatás nem azért rossz, mert kényelmetlen a vállalkozóknak, hanem mert a beruházások elmaradásán keresztül a növekedés elmaradását hozza, ezzel pedig a kormányzat egyik legfőbb célja, az adósság szolgálat könnyítése is ugyanúgy meghiúsulni látszik. Tényleg, mi kellene önöknek ahhoz, hogy elfogadják, amit mindenki, és még az önök szakértői is mondanak, hogy minimális kiszámíthatóság nélkül nem működik a gazdaság? Hogy kéthetente megszorító csomagok at bejelenteni nem ravaszság, hanem a tökéletes alkalmatlanság jele. Orbán Viktor szeret meglepetéseket okozni, azt gondolja, hogy a politikai térben ez előnyhöz juttatja. A politikában lehet, ám a gazdaságot tönkreteszi, az hótziher. Talán ideje lenne egy olyan miniszterelnök után vagy gazdasági miniszter után nézni, aki konyít valamit a gazdasághoz. A gazdaságot és elsősorban a talapzatát alkotó kis- és középvállalkozásokat ellehetetlenítő adójogszabályrángatás és az adóötletelés betiltása alapvető nemze ti érdek. Ezért is nyújtotta be az LMP idén is azt a törvénytervezetet, ami megtiltaná, hogy egy évben többször lehessen módosítgatni az adószabályokon. Eszerint törvényszegő lenne az a magatartás, amit a kormány idén is folytatott, hogy csupán a költségve tés miatt beadott egy adócsomagot júniusban, most, és a két a Matolcsycsomag miatt legalább lesz még egy, és közben is folyamatosan módosítgat mindent, új adókat vezet be, egész szektorokat szüntet meg egy tollvonással. Ez az az eljárásrendi káosz, ami a gazdaságpolitikai káoszt és a recessziót is okozza hazánkban. A félszuperbruttó kivezetése, ami az egykulcsos adó mint ősbűn csúcsra járatásaként csúcsosodik ki ebben a törvényjavaslatban, véleményünk szerint a legmeghatározóbb ezen törvényjavaslati csomag ban. Tisztelt Ház! Az önök kétéves gazdasági ámokfutása odavezetett, hogy a gazdaság recesszióban van, a társadalom pedig szakad ketté. Milliók csúsznak le a létminimum alá, miközben kevesek dőzsölnek. Ennek a politikának a sarokköve az egykulcsos személyi jövedelemadó, amit önök betonba öntöttek, s mintegy ez a betontömb nyomja agyon az országot, nyomja agyon több millió dolgozó magyar állampolgár életét. Az egykulcsos adó ezen törvény szerinti úgynevezett kiteljesítése, a félszuperbruttó kivezetése az uto lsó balga lépés ezen az úton, mert már ott vagyunk a szakadék szélén. Ez a lépés 110 milliárd forintot vesz ki a közös kasszából, 2 százaléknyi adócsökkentést adva az átlag felett keresőknek. Ennek az ára azonban hatalmas. A 2 százaléknyi csökkentést még a kedvezményezett rétegeknél is