Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 30 (232. szám) - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán):
2372 kevesebbet. Szeretném világossá tenni, hogy az a folyamat, amit végigvittek, alapvetően igazságtalan, s ha erre még ráteszik ezeket a további könnyítéseket is, akkor teljesen egyértelműen és teljesen világosan csak a magasabb jövedelműeknek adnak kedvezményeket. S persze ezért valahol meg kell takarítaniuk. Megtakarítanak a kiskere setűeknél, megtakarítanak a szociális támogatásoknál, megtakarítanak a családi pótlék nem emelése mellett a gyermeknevelésnél, és megtakarítanak számos olyan helyen, amely alapvető szociális és társadalmi együttműködést jelent Magyarországon. És az összes olyan intézkedés, amiket eredményként vagy pozitív előrelépésként kívánnak bemutatni, majd’ mindegyike ahhoz kapcsolódik, hogy a nagyobb vagyonnal rendelkezők minél jobban járjanak. Mert, tisztelt képviselőtársaim, a jövedelmeknek csak egy része a személyi jövedelemadó hatálya alá eső munkajövedelem, de ugyancsak adózni kell a tőkejövedelmek után is! Érdekes módon ezek a jövedelmek változatlanul maradnak az önök által levitt 16 százalékos kulcsban. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy nemcsak a munkajöv edelmek, hanem a tőkejövedelmek is az önök által mértéktelenül lecsökkentett adókulccsal adóznak ma Magyarországon. Tehát nem igaz az, hogy csak a munkajövedelmek vonatkozásában változtak meg a pozíciók, hanem az osztalék és más jövedelmek kapcsán is jelen tősen növelték a gazdagabbak pozícióit. Tisztelt Képviselőtársaim! Azok az adók, amelyek még csak ma jönnek - közműadó, segélyplafon, duplázott bankadó, ATMadó, illetékek növelése, amelyekről önök már hivatalosan beszélnek , tovább fogják átrendezni azok at a társadalmi viszonyokat, amelyek már eddig is kedvezőtlen irányban mozdultak el. Ezeknek egyébként súlyos gazdaságpolitikai következményei vannak. Önök is kell hogy lássák azokat a számokat, amelyek azt mutatják, hogy Magyarországon a fogyasztás csökke n, és ez egy fontos összetevője annak, hogy a gazdaság recesszióba kerül. Fontos önöknek is látniuk a valóságot, hogy Magyarországon megszűnt a hitelezés a gazdaság legtöbb szektorában, szinte alig van kivétel, ahol van lehetőség hitelfelvételre, és ennek révén megszűntek a beruházások. Ma Magyarországon az amortizációt sem fedezi az az új beruházási ráta, amely létrejött. Magyarországon valódi összezsugorodása történik a gazdaságnak, s mindez nem a múlt, nem az Európai Unió, hanem az önök gazdaságpolitikáj ának a következménye. Mint ahogy Magyarországon az a képtelen helyzet állt elő, hogy önök az államot akarják megadóztatni, és azt gondolják, hogy ebből több pénz fog befolyni az Államkincstárba. Mint ahogy az is csak itt fordulhat elő, hogy olyan eszközökh öz nyúlnak, amelyek nyilvánvalóan és egyértelműen további terheket raknak nem csupán a munkajövedelemmel rendelkezők nagy többségére, hanem a nyugdíjasokra vagy munkajövedelemmel sajnos nem rendelkezőkre, kezdve a sárgacsekkadótól a legkülönbözőbb olyan a dókig, amelyek ezeket a terheket nagymértékben növelik az emberek milliói számára. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy ez a gazdaságpolitika megbukott. Az eredménye miatt bukott meg. Nem azért, mert az ellenzék ezt állítja, hanem azért, mert rece sszió van, mert magas infláció van, és mert a belső fogyasztás csökken Magyarországon. Nincs tündérmese, nincsenek csodák! Amit elkövettek, annak súlyos gazdasági következményei vannak. Szeretném elmondani - én, akiben nincs indulat önökkel szemben, ezt ta lán többen megtapasztalták bizottsági munkában és másutt is , bizonyos értelemben sajnálom önöket, s beleértve Orbán Viktor miniszterelnököt is, mert önök ennek a gazdaságpolitikának az eredményeként sikertelen és eredménytelen politikusoknak fognak minős ülni, és ebben az értelemben önöknek majd kétháromnégy vagy öt év múlva, mindegy, hogy mikor, szembe kell nézniük mindannak a következményével, amit most tesznek és csinálnak. Tisztelt Képviselőtársaim! Éppen ezért gazdaságpolitikai fordulatra van szüksé g, és ehhez a Magyar Szocialista Párt egy valódi és hiteles alternatívát hozott nyilvánosságra. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Megadom a szót Nemény Andrásnak, az MSZP képviselőcsoportja másik vezérszónokának.