Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 30 (232. szám) - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - VÁGÓ GÁBOR, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: - ELNÖK (dr. Ujhelyi István):
2360 leszakadásban van Magyarország, itt a legrosszabbak a beruházási ráta alakul ásának adatai. Ez egy olyan gazdasági pálya, ami egészen biztos, hogy nem fog gazdasági fellendüléshez vezetni. A munkahelyteremtésben gyakorlatilag mínuszban van a kormány. 200 ezer embert foglalkoztat a közfoglalkoztatás keretein belül, nagyon sokakat 28 ezer forintért, miközben egyébként vezető kormánypárti politikusok azt bizonygatják a magyar népnek, hogy 47 ezer forintból is meg lehet élni. Uraim, ideje lenne fölébredni és ráébredni arra, hogy mit okoz az önök gazdaságpolitikája az országnak, mennyire elszegényíti ezeket a szerencsétlen magyar embereket. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Tisztelt Országgyűlés! Most következik az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság álláspontjának ismertetése. Ahog yan korábban más bizottságokban is, néhányukban többségi álláspontot képviselő előadót nem állított a bizottság, ezért csak a megfogalmazott kisebbségi vélemény ismertetésére kerül sor. Ezt is ketten, megosztva fogják előadni. Elsőként megadom a szót Varga László képviselő úrnak. (Jelzésre:) Nincsen. Akkor elsőként megadom a szót Vágó Gábor képviselő úrnak. Öné a szó, ezek szerint öt percben, hogyha kívánja. (10.50) VÁGÓ GÁBOR , az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság kisebbségi véleményéne k ismertetője : Rendben. Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság ülésén valójában érdemi vita nem alakult ki, hiszen a kormánypárt nem tudta megvédeni a védhetetlent. (Derültség és közbeszólások.) Ellenzéki képviselők elmondtuk véleményünket, hogy az a társadalmi folyamat, ami kialakult az elmúlt 10 évben, de az elmúlt 2 évben igazán fölpörgött, hogy Magyarország kettészakad, s nemcsak kulturálisan, nemcsak földrajzilag, de most már társadalmilag i s végképp, ezeknek az adótörvényeknek a következtében még tovább gyorsul. Ha megnézzük csupán a félszuperbruttó kivezetését, itt már ellenzéki képviselőtársaim elmondták, hogy milyen jövedelmi hatásokkal jár. De van egy olyan része, ami az állami dolgozóka t és kiváltképpen a szociális szférában dolgozókat még inkább érinti. Amikor önök a hazugságokat el akarták fedni azzal, hogy kompenzációt adnak bizonyos jövedelmi csoportoknak, tehát azon hazugságokat, hogy mindenki jól jár az egykulcsos adóval, és kiderü lt, hogy nem, majd pedig utólagosan túlbonyolítva a rendszert bevezették a kompenzációs szisztémát, ez a kompenzáció kivezetésre kerül. Most valójában tisztábban lehet azt látni, hogy vannak igazán vesztesei az egykulcsos adórendszernek, és ezek a vesztese k ott ülnek a szociális szférában, ott ülnek az egész állami szolgáltató szektorban, és úgy érzik magukat, hogy az állam nem becsüli meg őket. Itt főképpen az ifjúsági, szociális területen nagyon nagy jövedelmi veszteségek alakulhatnak ki. Én azt gondolom - így, hogy megérkezett Varga képviselőtársam, akkor rövidre is szabom a mondanivalómat , hogy egy dolog kiszámítható ma Magyarországon, az a kiszámíthatatlanság, és minél inkább az állam szolgáltató szerepe felé fordulunk, annál inkább látható az a fejet lenség és káosz, ami végül is a Matolcsyminisztériumból van irányítva, és valódi döntéshozatal így a Nefminél vagy az EMMInél sincs érdemben. Ezeknek az adótörvényeknek a levét nagyon sok millió ember fogja meginni, miközben csak pár százezer ember fogja élvezni. Köszönöm szépen a figyelmet. ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Köszönjük szépen képviselő úr megértését és kollegialitását is. Most akkor a kisebbségi álláspont képviseletében a második felében az álláspont ismertetésének Varga László képviselő úr.