Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 29 (231. szám) - A választási eljárásról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP):
2305 Hála istennek, mindketten itt vannak a teremben, és én azt gon dolom, ha Papcsák képviselő úr tudja azt, hogy lesz olyan bizottsági módosító javaslat, amely azt célozza, amit Tapolczai képviselő úr felvetett, akkor feltételezem, azt is tudja, hogy ebben a bizottsági módosító javaslatban még mik fognak szerepelni. Én m ég egyszer nyomatékosan kérem elsősorban Papcsák képviselő urat, másodsorban Vas képviselő urat, harmadsorban bárkit a Fidesz soraiból, aki tudomással bír a bizottsági módosítóról, hogy tárja elénk most itt a vitában azt, hogy mik várhatók a holnapi bizott sági ülésen. Ugyanis én nem tartom azt sem méltányosnak, sem jogosnak, sem a demokratikus értékrenddel összeegyeztethetőnek, hogy hagynak minket vitatkozni, sőt még asszisztálnak is ahhoz, hogy olyan kérdésekről vitatkozzunk, amiről önök már most tudják, h ogy másként lesz, és holnap egy bizottsági módosító javaslat úgy jön be, hogy többet nem kerülhet a plenáris ülés elé, és nem lehet itt megvitatni, azt gondolom, ez nem helyes. Harangozó képviselőtársam úgy fogalmazott, hogy nem szeretnénk hagyni, hogy mag unkból, belőlünk önök bohócot csináljanak. Én azt gondolom, ha önök nem játszanak nyílt lapokkal, és nem mondják meg, hogy mit terveznek, akkor semmi értelme az ebben a vitában való részvételnek. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Papcsák Ferenc képviselő úr, két perc. DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz) : Köszönöm szépen. Erre nagyon röviden tudnék válaszolni, elnök úr. Éppen most érlelődnek ki ezek a gondolatok. (Derültség az ellenzék soraiban.) Tehát ez a vita adja meg, igen, ez a vita adja meg az alkalmat arra, hogy kiérleljük az esetleges bizottsági módosító javaslatot. (Novák Előd: Mikor írják?) Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Szakács Imre képviselő úr, kétperces. DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Bár ándy Gergelynek mondom: bizonyára a képviselőtársam elfeledkezett a záróvita intézményéről, tehát annak is megvan a lehetősége a plenáris ülésen, hogy a plenáris ülésen meg lehessen vitatni azokat a javaslatokat, amelyek a részletes vita után merülnek fel, és kerülnek bizottsági módosítóként a Ház elé. ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Bárándy Gergely képviselő úr, kétperces. DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP) : Elnézést kérek, megpróbálom a komoly ábrázatom magamra erőltetni, mert nehéz ez után a felszólalás után. Szakác s képviselő úr, komolyan arra az öt percre gondol, ami a záróvitában frakciónként rendelkezésre áll? Ne vicceljünk már egymással! Arra való a részletes vita, hogy a komoly kérdéseket megvitassuk, a zárószavazás előtti módosító, nem akarok erre újra kitérni , de egy kivételes és különleges módosító javaslattípus, még akkor is, ha a Házszabály egyébként szerintem teljes mértékben alkotmányellenesen vagy alaptörvényellenesen lehetővé teszi azt, hogy tartalmi módosítókat nyújtson be az alkotmányügyi bizottság v agy a kormány, vagy az előterjesztő. Képviselő úr, azért már hadd mondjam azt, ez már a cinizmus csúcsa, amikor ön azt mondja, hogy majd ezeket a javaslatokat öt percben, frakciónként öt percben fogjuk itt a Ház előtt megtárgyalni! Akkor mi végre van ez a vita? És azt nem hiszem, elnézést kérek a bizalmatlanságért, Papcsák képviselő úr, ne haragudjon, én nem hiszem el azt, hogy most érlelődik az, hogy önök holnap reggel, azt hiszem, 9kor vagy 10kor van az alkotmányügyi bizottság ülése, mit fognak előterje szteni. Egyet ne mondjon nekem, képviselő