Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 16 (230. szám) - A Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról szóló 1994. évi XLII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - TUKACS ISTVÁN (MSZP):
2136 Tisztelt Képviselőtársaim! Kormánypárti Képviselők! Az önök által elfogadtatott határozati Házszabály 101. § (2) bekezdése azt mondja: “Álta lános vita megkezdésének napját úgy kell meghatározni, hogy a kijelölt bizottság általános vitát előkészítő ajánlását - amennyiben nem szóban hangzik el - a képviselők legkésőbb az ülés előtt 3 nappal kézhez kapják. Jelentem önöknek - tessék megnézni az in formatikai rendszert! - tegnap délelőtt volt a gazdasági bizottság ülése, amely ezt megtárgyalta. Tehát fizikai, objektív akadálya volt annak, hogy ezt írásban megkapjuk. Ezt a napirendet ma nem lehet tárgyalni. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. ELNÖ K (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Az ülést vezető elnököt köti a napirend, folytatjuk a napirendet, és természetesen az alkotmányügyi bizottságnak kiadom, hogy vizsgálja meg az ön felvetését. A következő hozzászóló Tukacs István képviselő ú r, MSZP. TUKACS ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ez után a rövid közjáték után úgy látom, hogy házszabálymódosítás van küszöbön, mert a kialakított parlamenti gyakorlat szerint, ha hétfőn a gazdasági bizottság ülést tart, akkor nagyon nehé z kedden háromnapos határidőt betartani. Az előterjesztéshez kapcsolódóan a következőket szeretném elmondani. Kissé hányatott a sorsa ennek a banknak, mert szinte a legtöbbet foglalkozott a parlament azzal, hogy vajon a tevékenységi körét és működésének sz abályait hogyan határozza meg. Abban a reményben mondom el a következő mondataimat, hogy lassacskán azért csak a végére ér ez a módosítási szándék. A második gondolatom a reményé, hiszen történtek már kísérletek arra, hogy a Mehib Rt.t és az Eximbankot mi nél szorosabbra toljuk össze vagy tolják össze az érintettek, akik ebben döntésképesek. Most egy közös irányítótestület adna garanciát a hatékony együttműködésre. Remélem, hogy ez az együttműködés valóban hatékony lesz. A harmadik gondolatom az, hogy valób an, ha szükséges, akkor támogatni kell nemcsak az exportálókat, hanem az exportőrök beszállítóit is. Ha erre lehetőséget kap az Eximbank, akkor nagy valószínűséggel könnyebb helyzetbe tudja majd hozni azokat a beszállítókat, akik nehezen jutnak forráshoz. A negyedik, amit el szeretnék mondani, az arról szól, hogy azért boldogabb lettem volna, ha államtitkár úr utal egy egyébként meglévő kormányzati tervre, úgy hívják, hogy Wekerleterv. Ha jól tudom, ez a Kárpátmedencei gazdasági együttműködés szándékával fogalmazódott meg. Ha utalt volna erre államtitkár úr vagy az előterjesztés, akkor abban a boldog tudatban mennék haza, hogy a kormány rendszerszerűen folytat munkát a Wekerleterv mentén és tesz lépéseket. Amennyiben nem utalt rá, akkor azt kell hogy gond oljam, hogy nem rendszerszerűen foglalkozik és nem tervszerűen foglalkozik ezekkel az ügyekkel, és az elénk kerülő módosítás is egy nem tág keretbe helyezett gazdasági lépések egyike, hanem valamiféle nagyon gyors, tűzoltó munka arra, hogy lehetőségek nyíl janak a bank előtt. Források ügyében azt gondolom, hogy ha kinyitjuk vagy kinyitja az előterjesztő a bank tevékenységének körét, akkor nyilvánvalóan az ehhez szükséges források megteremtése indokolt, ugyanakkor azt látom, hogy meglehetősen sok különleges s zabályt alkalmaz az irányítók tekintetében. Ennek indokoltságát én a magam részéről nem látom. Összességében azt kell hogy mondjam, hogy a teljesülés lesz a valóban érdekes és lényeges dolog. Két állami tulajdonban lévő szervezetről, egy bankról és egy biz tosítóról van szó. Nagy valószínűséggel, ha már erre az előterjesztés nem vállalkozott, akkor a tevékenységükről valamikor közelebbit is megtudhatunk, nemcsak az állam jelen lévő képviselőin keresztül, hanem nyilván a magyar parlament képviselőiként is.