Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 16 (230. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - SZABÓ REBEKA (LMP):
2071 Öné a szó, képviselő asszony. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból: Jaj, már megint! - Nem volt elég tegnap?) SZABÓ REBEKA (LMP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtá rsaim! A mai nap a FAO, az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Világszervezete megalakulásának évfordulója és emellett - Romány Pál akkori mezőgazdasági miniszter javaslata nyomán - az élelmezés világnapja is. Az 1945 óta létező FAO létrehozása annak beismeré se volt, hogy a csupán piaci alapon működtetett globális élelmiszergazdaság törvényszerűen újratermeli az élelmiszerválságokat. Bár Magyarország már 1968 óta tagja a szervezetnek, jelenleg mégis afelé halad, hogy az élelmiszertermelését kiszolgáltassa a piac és a politika kényénekkedvének. Az utóbbi két évtizedben egyre inkább eltávolodtunk az élelmiszerönrendelkezés és a föld mint közösségi erőforrás fölötti rendelkezés lehetőségétől. A torz nagybirtokok dominálta birtokszerkezetben a támogatások és ke dvezmények zömét lefölöző agrárnagyvállalkozók elsősorban exportra termelnek, és alig vesznek részt a vidéki népesség foglalkoztatásában, a magyar föld, a táji és a természeti értékek, valamint a gazdálkodási hagyományok megőrzésében. A vidéken élő tömege k elszegényedtek, kiszolgáltatottá váltak, és ezen a kormány intézkedései sokszor csak súlyosbítanak. Az embert a földtől, a helyi termelőt a helyi fogyasztótól számos adminisztratív, pénzügyi és fizikai korlát választja el, a helyben élő családi gazdálkod ók pedig a kormány ígéretei ellenére egyre távolabb kerülnek attól, hogy az élelmiszerelőállítás generációkon keresztül biztos egzisztenciát jelenthessen számukra. Pedig ez mindannyiunk számára ellenőrizhető, jó minőségű élelmiszert, gyarapodó vidéket, so kszínű, magas foglalkoztatási potenciálú agráriumot jelentene. Az ehelyett zajlott politikai hűbérbirtokrendszer kiépülése Fidesz közeli földesurakkal, a napszámos- és cselédvilág újraéledése, a kistelepülések elnéptelenedése, agrárország létünkre az élelm iszerimport látványos növekedése kísértetiesen hasonlít arra a problémahalmazra, aminek megoldására annak idején a FAOt létrehozták, holott a fenntartható mezőgazdaság igénye soha nem volt aktuálisabb, mint most, amikor az élelmiszerárak tartósan emelkedn ek, és a hazai lakosság egyre szegényedik. Az ország élelmiszerönrendelkezése nemzetbiztonsági kérdés, és a kis léptékű önellátás, a belső piac kihasználása egyben gazdasági lehetőség is. A FAO legfrissebb jelentése szerint magas élelmiszerárakra és széls őséges áringadozásokra számíthatunk továbbra is. Mivel a szegényebb emberek becslések szerint jövedelmük akár 80 százalékát élelmiszerre költik, az élelmiszerárak emelkedése kulcstényező a szegénység fokozódásában. A Heves megyei Tarnabodon például idén au gusztusban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat az önkormányzat kérésére osztott élelmiszert: a nyolcszáz lakosú községnek - ahol mintegy hatszázan élnek segélyből - üres a kasszája. Sok olyan kistelepülés lehet még, ahol hasonló helyzet alakulhat ki a jövőbe n, ha nem erősödik meg a helyi élelmiszertermelés. Ugyanakkor jó példa az önellátásra a SzabolcsSzatmárBereg megyei Rozsály, amely már a rendszerváltás után az önfenntartás útjára lépett: mindent maga termel, és maga állít elő. A rozsályi minta lényege, hogy egy település a szükséges alapvető élelmiszert maga termeli, a fűtéshez szükséges hőt is maga állítja elő úgy, hogy csak helyi vállalkozókat foglalkoztat. A fenntartható élelmiszertermelést segítő civil kezdeményezés a Gyümölcsész Hálózat is, ahol a tájfajták megőrzése, a részvételi nemesítés gyakorlatának fenntartása és terjesztése zajlik. Fontos a szövetkezés támogatása is, például a Szövet mintájára, amely hatékonyan segíti a Tisza menti településeken élő gazdálkodókat a termékeik értékesítésében. Stratégiai fontosságú cél a vetőmagönrendelkezés biztosítása, az agrobiodiverzitás megőrzése, amelyeknek ugyanolyan alkotmányos értékeknek kellene lenniük, mint a magyar mezőgazdaság GMOmentességének. Az előbbieket mégis hiába keressük az alaptörvénybe n, ugyanúgy hiába, mint a helyben élő családi
