Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 15 (229. szám) - Az Országgyűlésnek a Volánbusz Zrt. 2003-ban megalkotott reorganizációs programja végrehajtásának körülményeit vizsgáló bizottsága vizsgálatának eredményéről szóló jelentés, valamint az Országgyűlésnek a Volánbusz Zrt. 2003-ban megalkotott reorganizác... - ELNÖK (Jakab István): - MANNINGER JENŐ, a vizsgálóbizottság elnöke, a napirendi pont előadója:
2026 egy értelmes, korrekt, a magyar képességekhez és teherbíráshoz mért feladatvállalás, éppen ezért a kormányt ebben a szándékában támogatjuk. A benyújtott országgyűlési határozati javaslatot, amelyet a honvédelmi bizottság t erjesztett a beszámoló mellé, elfogadjuk, és egyben azt reméljük, ha lehet, itt kezdeményezem is, hogy valamikor 2013 őszén folytassunk értelmes beszélgetést arról, hogy hová jutottunk a mintegy 8 éves szerepvállalás során. Azt hiszem, hogy a társadalom és a politika is rászorul egy ilyen beszélgetésre, és azt gondolom, valamennyien gazdagodhatunk a másik érveinek ismerete hallatán a prókontra vitában erről a kérdésről. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Jobb szerettem volna persze, ha kormá nypárti oldalról támogatják meg önt, egy ilyen ügyben is azért ildomos az, ha a kormánypárti képviselőtársaim odaállnak, nem hagyják a minisztert és a kormányt egy ilyen döntés vitája során egyedül. De a kérdés az, amelyben mindenféleképpen számíthat a mi együttműködésünkre, hogyha a döntések ésszerűek, márpedig ezek a döntések ésszerűek, éppen ezért fogjuk megszavazni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Dr. Józsa István tapsol.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem, kí váne még valaki szólni az adott napirendhez. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Hende Csaba miniszter úr jelzi, nem kíván reagálni az elhangzottakra. Tisztelt Országgyűlés! Az együttes általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez nem é rkezett módosító javaslat, részletes vitára nem kerül sor, következő ülésünkön az előterjesztés elfogadásáról döntünk. Az Országgyűlésnek a Volánbusz Zrt. 2003ban megalkotott reorganizációs programja végrehajtásának körül ményeit vizsgáló bizottsága vizsgálatának eredményéről szóló jelentés, valamint az Országgyűlésnek a Volánbusz Zrt. 2003ban megalkotott reorganizációs programja végrehajtásának körülményeit vizsgáló bizottsága vizsgálatának eredményéről szóló jelentés elf ogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája ELNÖK (Jakab István) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az Országgyűlésnek a Volánbusz Zrt. 2003ban megalkotott reorganizációs programja végrehajtásának körülményeit vizsgá ló bizottsága vizsgálatának eredményéről szóló vizsgálóbizottsági jelentés, valamint az ennek elfogadásáról szóló, a gazdasági és informatikai bizottság által előterjesztett országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig. A beszámo lót J/8574. számon, a határozati javaslatot pedig H/8779. számon kapták kézhez. Tisztelt Országgyűlés! Most az előterjesztői expozé következik. Megadom a szót Manninger Jenő úrnak, a Volánbusz Zrt.t vizsgáló bizottság elnökének, a jelentés előterjesztőjén ek, 25 perces időkeretben. MANNINGER JENŐ , a vizsgálóbizottság elnöke, a napirendi pont előadója :