Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 10 (228. szám) - Az új Országos Fogyatékosügyi Program, valamint a végrehajtására vonatkozó középtávú intézkedési tervben foglalt feladatok megvalósításának időarányos teljesítéséről (2007-2010) szóló jelentés, valamint az új Országos Fogyatékosügyi Program, valamint ... - ELNÖK (Balczó Zoltán): - HIRT FERENC (Fidesz): - ELNÖK (Balczó Zoltán): - SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
1905 összes magyarországi fogyatékoslakóotthont, ugyanis a támogatott lakhatás lesz az, ami elsősorban támogatásra, illetve normatívára jogosult. Akkor most hogyan is van ez? Te hát megfogalmazódott a fogyatékosügyi koncepció, ami elindult a lakóotthonok irányába, egyébként jelzem azt, hogy még jelenleg is kifutó pályázatok vannak, tehát vannak olyan lakóotthonok, amiket most fejeznek be, és még 2014. december 31én esetleg nem te lik le az az idő, amíg neki a lakóotthont üzemeltetnie kell a pályázat alapján - tehát akkor hogyan is van ez? Most a lakóotthon a koncepció, vagy nem a lakóotthon a koncepció? Erre érdemes lenne időt fordítani, illetve átgondolni, hogy mi is tulajdonképpe n a kormány koncepciója ezzel kapcsolatban. Köszönöm szépen. Ennyit szerettem volna mondani. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Kettőperces felszólalásra következik Hirt Ferenc, a Fidesz képviselője. HIRT FERENC (Fidesz) : Elnök úr, köszönö m szépen a szót. Vágó Sebestyén képviselőtársunknak szeretnék nagyon röviden a parlamenttel kapcsolatos akadálymentesítés kérdéskörében válaszolni. A vezérszónoki felszólalásában is július elején elmondta, hogy a Jobbikfrakcióiroda nem megközelíthető, nem akadálymentes. Ezzel kapcsolatban csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy az alakuló ülés előtt a frakciók összeültek, és mindenki rábólintott a saját frakcióirodájára. Tehát nemcsak úgy lehet akadálymentesíteni, hogy egy műemléket szétveretünk, és olyan megoldásokat próbálunk alkalmazni, amelyeket kerekes székkel, például elektromos tolókocsival nem is lehet megközelíteni utána sem a Jobbikfrakcióirodát, hanem úgy is lehet akadálymentesíteni, hogy eleve olyan épületet, olyan helyiséget választunk, amely már akadálymentes. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Megkérdezem, kíváne még valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Így megkérdezem az előterjesztőket, Soltész Miklós államtitká r urat, illetve Tapolczai Gergelyt, az illetékes bizottság előadóját, hogy kívánnake válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Megadom a szót Soltész Miklós államtitkár úrnak. SOLTÉSZ MIKLÓS , az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Kös zönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen azoknak az észrevételeit, akik részt vettek a vitában, még azokét is, akiknek a hozzászólása kísértetiesen hasonló azoknak a mondataihoz, azoknak a gondolataih oz, üzenetéhez, akik egyébként egy hasonló jelentést, csak sokkal bővebb jelentést és hasonló időszakról szóló jelentést kint, Genfben egy ENSZjelentést ahogy támadtak. Itt gondolok az LMP hozzászólásaira, akiknek nyilván valaki megírta a szövegét, és nag yon köszönöm, hogy ilyen hirtelen, gyors felindulásból, pergő szavakkal elmondták a hozzászólásaikat. Szabó Timea ugye elmondta a hozzászólását, utána innen elment - ennyire érdekli a téma. De olyan dolgokat vetett fel egyébként önnel, Szél Bernadett képvi selő asszonnyal közösen, aminek egyrészt semmi köze nincs a 20072010es jelentéshez, másrészt pedig látszik az, hogy az LMP azzal a tizenegynéhány fővel, akik itt ülnek a parlamentben, hátulról nagyszerű jelentéseket kapnak különböző emberektől, de igazáb ól szakmailag a tudásukkal semmit nem értenek az egész dologhoz. Olyan kritikákat fogalmaztak meg, amelyek nevetségesek. Olyan kritikákat fogalmaztak meg, még egyszer hangsúlyozom, a 20072010ről szóló jelentésről, amelyeket legfeljebb az önök elődpártján ak, az SZDSZnek mondhatnának el, nem pedig nekünk. (16.50) Itt pedig arról volt szó, a 20072010es jelentésről. És igenis, én azt vallom, ugyanúgy vallom, ahogy egyébként Genfben is tettük, és amikor Genfben az ENSZben a magyar fogyatékosügyi jelentést megvédtünk, hogy igenis, az ország, ahogy Tapolczai Gergely is mondta, az elmúlt tízegynéhány évben nagyon nagyot lépett előre ebben a kérdésben. A 2009es fogyatékosügyi