Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 10 (228. szám) - Egyes törvényeknek a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Lezsák Sándor): - KONTUR PÁL (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - SZABÓ TIMEA (LMP):
1867 idő leteltét.) , és amiről szól: a kommunista diktatúrában és az az utáni elnevezésekről. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Úgy van!) Köszönöm szépen. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Hét kétperces van, a következő Kontur Pál fideszes képviselő úr. KONTUR PÁL (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kedves K épviselőtársaim! Hallgatva ezt a hosszú vitát ebben az ügyben, nem érdemelnek meg ezek a tisztelt urak - akikről most beszélünk, hogy ne legyen róluk utcanév , nem érdemelnek meg ennyit. Tehát ezek az emberek - most végre már ki kell mondani, nem tárgyaló dott ki ez, húsz év alatt a pedagógusok, az új történelemszemlélet nem tudta átformálni a tudatot, a nemzettudatot ebben a tekintetben. Ezek az emberek, a neveik megtűrtek. Ez így nem lehet, mert ezek gyilkosok voltak, ki kell mondani: ezek gyilkosok. A Le nintől, a Szamuely Tibortól, a Kun Bélától, a Ságvári Endrétől - egy gyilkos eszme. Mindegy, hogy vörös vagy barna eszme. Hála istennek, a barnát nem sokat élveztük, de a vöröset elég sokat élveztük. Százmillió ember - nem magyar ember mondta ezt ki, nem m agyar ember írta ezt le, hanem ezt egy cseh meg egy francia írta le , százmillió ember élete fűződik a nevükhöz. (14.00) Tehát ezekről ne legyenek utcák elnevezve Magyarországon, ha ez nem ment az átneveléssel, ahogy ezt önök mondták, kedves LMPs kollégá k, tudnék mondani más nevet is, szándékosan nem mondok, akkor igenis, törvényben ki kell mondani, ez a törvényjavaslat ezt javasolja, kész, nincs miről beszélni. Nem kell többet vitatkozni ezen. Ilyen névvel Magyarországon se utcák, se terek ne legyenek el nevezve - kész. Köszönöm szépen. Ezt a javaslatot támogassák! (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő kétperces: Szabó Timea LMPs képviselő asszony. SZABÓ TIMEA (LMP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Elnézést, azt hittem, hogy én már így a vita vége felé fogok sorra kerülni. De akkor Kontur képviselőtársamra reagálva (Novák Előd közbeszólására:) - igen, akkor nem kellene annyi kétpercest nyomni egyébként, tisztelt Novák képviselőtársam. Tehá t pont az a baj, hogy a végrehajthatóság szempontjából nem az egyértelműen elítélhető diktátorokról, elnyomókról, vagy ahogy ön fogalmazott, gyilkosokról beszélünk. Szándékosan hoztunk fel korábban is, az előző vita alkalmával és most is olyan példákat, am elyek azért kétségesek. Egyébként ez meg is van fogalmazva a törvényjavaslatban, azért kérik majd önök vagy javasolták kérni a Tudományos Akadémia segítségét. Például mi a helyzet a fajvédőből lett, de később ellenállóvá vált BajcsyZsilinszky Endrével? Ez t is elmondtam korábban, hogy akkor a BajcsyZsilinszky utat is meg fogják változtatni. Vagy az első zsidótörvényt a parlamenttel elfogadtató Teleki Pállal… Tehát pont az a bajunk, hogy végrehajthatatlan ez a törvény, nem tisztázott az, hogy mit jelent az, hogy kétséges. Azt értjük, amit ön is mond, hogy nem az egyértelműen ebbe vagy abba a kategóriába sorolható személyekről van szó. Nagyon szomorú vagyok, mert látom, hogy sem Rétvári Bence államtitkár úr, sem Stágel képviselőtársam mint előterjesztő nem na gyon szól hozzá a vitához, de újra megkérdezném azt, amit az előző felszólalásomban megkérdeztem: önök szerint azok a passzusok, amelyek a sajtótermékekre, cégekre vonatkoznak, azok megfelelnek a jelen hatályos alaptörvénynek? Várom a válaszát őszintén. Kö szönöm. (Taps az LMP soraiban.) (Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)