Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 10 (228. szám) - Egyes törvényeknek a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): - ELNÖK (Lezsák Sándor):
1862 az a hatalomtechnikája, hogy ő nem vállal konfliktust. Rengeteg ilyen van. Nyilván egy fideszes városban nem véletlenül van Szamuely Tibor utca. Nyilván Orbán Viktor nem örül neki, meg Kőszegi képviselő úr sem - n yilván. (13.40) Tehát azért kell a törvény erejével! Én inkább azzal - és gondolom, Schiffer úr is egyetért azzal, hogy Szamuely Tibor utca nem kell Magyarországon, és annak nincs itt semmi keresnivalója. Lehet Frankel Leó meg másról, gondolom, lehet vitat kozni, ön szerint is, de Szamuely Tibor utcán, gondolom, nem kell vitatkozni, az teljesen egyértelmű. És mégis van, mert vannak olyan polgármesterek, akik ezt nem merik megcsinálni. Viszont én azért továbbmennék a sima utcaneveknél. Már Novák Előd is említ ette, meg már szóba került, hogy vannak olyan köztéri emlékművek, meg köztéri alkotások, amelyek egyébként ugyanúgy a kommunista uralmat dicsőítik, egyébként néha egészen felháborító módon, és ezekkel sem történik semmi, és ez egyébként amúgy ebből a törvé nyjavaslatból amúgy elegánsan kimaradt. Tehát azért erre is felhívnám a figyelmet, hogy a Szabadság téri szovjet emlékművön kívül is van nagyon sok köztéri alkotás, amit szintén bele (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) kell ve nni ebbe a törvényjavaslatba. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Következő kétperces Schiffer András képviselő úr, LMP. DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Zagyva képviselőtá rsamnak csak annyit mondanék, hogy ha például Mezőkövesd vagy Tiszavasvári polgármestere vagy képviselőtestülete megtűri azt, hogy ilyen alakoknak utcájuk legyen, akkor ezeket a képviselőket és polgármestereket a népharagnak el kell zavarnia. Ezt nem lehe t megspórolni. Amit Kőszegi képviselő úr elmondott, tökéletesen értem, ezt mondtuk el az előbb is, illetve a vezérszónoklatban, hogy pontosan az elvarratlan szálak miatt nagyon sok ilyen méltánytalan eset van, amit ön elmondott Örkénnyel kapcsolatban. Pusz tán csak annyit állítunk, hogy az itt választott jogi eszköz az ennek a helyzetnek a rendezésére nem elegendő, illetve annyit állítunk, hogy a jogi eszközökkel nem lehet megspórolni azt, hogy a helyi közösségek ébredjenek úgy öntudatukra, hogy például az i lyen típusú konfliktusokat kerülő polgármestereket, városatyákat elzavarják. Ezt nem lehet jogszabályokkal megoldani. Hogy miért alkalmatlan ez a jogi eszköz? Egyrészt azt gondolom, hogy ideológiai kategóriákat nem lehet jogszabályokkal kezelni, ezt gondol tuk akkor is, amikor az előző kormányzat idején például a fasiszta jellegű demonstrációk betiltására próbáltak jogszabályszöveget megalkotni. Egy bírói fórum, egy jogalkalmazó nem arra van, hogy ideológiaitörténeti kategóriákkal labdázzon. De például az, amit Szabó Timea képviselőtársnőm is már az előbb felemlített, hogy a kettős mércét, tehát a morális következetlenséget nem tudja kikerülni. Egyik esetben egy személy a halálával - Ságvári Endrére gondolok - egyfajta erkölcsi hivatkozási alapot nyújtott eg y diktatórikus rendszernek, a másik esetben pedig egy irodalmi személy tagja volt annak a parlamentnek, amely a nyilasok befolyása alatt állt. Ezt nem tudja kezelni egy törvény, és ennek a kezeletlenségnek az ódiumát nem lehet az Akadémiára hárítani. Végez etül: azt gondolom, hogy a globális kapitalizmus válsága idején, akkor, amikor Magyarországon is egy kaszárnyakapitalizmus épül ki, akkor Marx aktuálisabb, mint volt az elmúlt évtizedekben. Köszönöm. (Szabó Timea tapsol.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm sz épen. Kettő percre Kőszegi Zoltán képviselő úr következik, Fidesz.