Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 9 (227. szám) - A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről általános vitáj... - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. LENHARDT BALÁZS (Jobbik): - ELNÖK (dr. Latorcai János): - TUKACS ISTVÁN (MSZP):
1745 Szeretném elmondani, ahhoz viszont ragaszkodom, amit elmondtam, hogy önök nem meghagyták azt a bért, amiről ön most beszél, hogy nem emeltük mi még tovább, hanem abból még elvettek havi 12 ezer forint adójóváírást, és ez érintette az egészségügyben a nővéreket, az orvosokat, a pedagógusokat, az óvónőket és mindenkit, aki a nemzetgazdasági átlag körül keresett. Képviselő úr, ez önmagában közel 56 százalékos reálkeresetcsökkenés, és ha ehhez még hozzávesszük azt az inflác iót, amiről itt többen beszéltünk, amely közelítette a 4 százalékot, akkor azt hiszem, hogy nincs közöttünk vita. Tehát én nem mondok mást, mint amit akkor mondtam, hogy az igazság pillanata lassanlassan bekövetkezik. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraib an.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen. Lenhardt Balázs képviselő úr, parancsoljon! (13.10) DR. LENHARDT BALÁZS (Jobbik) : Bár a tárgy a 2011. évi költségvetés végrehajtása kellene hogy legyen, de nyilván értem én a szándékot, hogy az értékes tévé időből talán jobban meggyőzhető a hallgatóság, ha ilyen általánosan érthető és értékelhető kérdésekről van szó. Nyilván a szocialistáknak is ez a céljuk, hogy inkább az elmúlt egy évtized általános gazdaságpolitikai kérdéseit lehessen megbeszélni, de azért arra kérném és inteném szocialista képviselőtársaimat, hogy az államadósság kérdéséről egy kicsit szerényebben nyilatkozzanak. Az vitathatatlan tény, hogy 2001ben a GDP nagyjából 55 százaléka volt az államadósság, és ezt a GyurcsányBajnaikorszak végére , amikor a Fidesz átvette a kormányrudat 2010ben, sikerült feltornászni majdnem 80 százalékra. Az, hogy azóta milyen lépéseket tettek vagy nem tettek, az egy másik kérdés, amiről lehet is beszélni, hogy mennyire volt hatékony vagy nem hatékony, de ennek a felpumpálásában az önök kormányainak felelőssége elévülhetetlen. Ezért tehát talán nem kéne most erre visszamenni, és nem kéne azt állítani, hogy azért, mert az árfolyamok most változtak, a terhek azért váltak ilyen súlyúvá és ennyire kezelhetetlenné. Nem azért váltak, hanem azért, mert korábban felélték és fölvették azokat a hiteleket, amiket sajnos így nem kellett volna. Úgyhogy szeretném inkább, ha visszakanyarodnánk az eredeti tárgyhoz, de ha már erről beszéltek, akkor ezt mindenképpen el kellett mondj uk. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tukacs István képviselő úr következik. TUKACS ISTVÁN (MSZP) : Tisztelt Képviselőtársaim! A 2011es költségvetés alapvető gondja az volt, hogy 2010ben az á ltalam már említett program egy nagyjából 400500 milliárdos lyukat eleve ütött ezen a költségvetésen. Azzal a rossz adópolitikával, amelyet ennek a bizonyos szabad pálinkafőzési programnak a keretében elfogadtak, amely csö kkentette az alacsony keresetűek jövedelmét, ezért kellett kompenzációs hókuszpókuszokat és kényszereket kitalálni nem kevésbé az itt ülő államtitkárnak is, és megnövelte úgy a nagykeresetűek jövedelmét, hogy azt nem költötték el fogyasztásra, ezért nem nö velték a gazdaságot. Ennek a programnak a keretében, amely egy költekezés típusú program volt, amely fütyült arra, hogy a költségvetésen 400500 milliárdos lyukat üt, nem volt gondja arra, hogy ennyi pénzből államadósságot lehet csökkenteni; nem került enn ek a programnak a keretében szóba. Ezt azért szeretném rögzíteni, tisztelt képviselőtársaim, mert 2011 2010ben eredezik. A 2011es költségvetés keservei ebből a programból adódnak, ez termelt hiányt a 2011es költségvetésben. Ezért tehát persze érzelmileg lehet ezt nagyonnagyon furcsán kezelni, amit én mondok, de a