Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 9 (227. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - VARGA LÁSZLÓ (KDNP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár:
1695 VARGA LÁSZLÓ (KDNP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársak! Nem politikai kérdés az, am iről szólni szeretnék, hanem minden embert érintő kérdés. Meddig is ember az ember? Fogantatástól a halálig? Bölcsőtől a koporsóig? Bizony, nagyon fontos kérdés ez. A hatályos jog azt mondja, hogy az ember jogalanyisága a halál pillanatában megszűnik. És a kkor mi van utána? - teszem fel a kérdést. 55 éves lelkészi szolgálatom alatt nagyon sokszor találkoztam a halál kérdésével és a temetések során a kegyeleti kérdésekkel. Kié a kegyeleti jog? A hatályos törvény szerint a hozzátartozóké. De a kérdést így vet em föl: meddig tart az emberi méltóság? Meddig tart az, hogy valaki embernek számít? Az utolsó lélegzetig? Az utolsó szívdobbanásig? Vagy tovább? Hogyan bánunk az elhunytakkal? Szintén tapasztalatból mondom, senkit sem akarok megbántani, nyilván a kórházak ban a protokoll szerint bánnak az elhunyttal, de a protokoll szerint is lehet bánni emberséggel, és lehet úgy bánni az elhunyttal, és erre is volt tapasztalatom, mint egy darab fával vagy egy tárggyal. Nem beszélve arról, hogy hogyan bánnak a hullaházban a hullákkal, az elhunytakkal. Sajnos láttam ezt is, még egymásra rakott hullákat is. És a temetési szertartás: na, erről megint lehetne egy külön felszólalást és külön vitanapot tartani. Nem akarom megsérteni a tisztességes temetkezési vállalkozókat, de köz öttük bizony nagyon sok a hullarabló, mert kihasználják azt a nagyon nehéz lelki helyzetet, amelyben épp a gyászoló család van, és szabályosan megrabolják őket. Mibe kerül ma egy temetés? Nézze meg mindenki a saját környezetében, kérdezze meg. Eszméletetle n árakat találunk. Egyáltalában a temetéssel kapcsolatban fölvetődik két véglet. Az egyik a túlzás, amikor valaki pótolni akarja az elhunyttal kapcsolatos hiányát, mert amit életében nem adott meg neki, azt szeretné a temetéskor megadni. Tragédia! De ugyan így találkozunk a nemtörődömséggel még családban élők között is. Nem beszélve arról, hogy a hajléktalanok hogyan kapják meg az emberi méltóságot és tisztességet a haláluk után. Ki az, akinek meg lehet sérteni a kegyeleti jogát? A jelenlegi törvényünk szeri nt csak a hozzátartozóknak. És a halottnak, az elhunytnak nem? Én nem tudom, hogy jogilag hogy lehet megoldani, nem vagyok jogász, de nekem az a javaslatom, hogy az emberi jog legalább a temetésig tartson, addig, míg valakit tisztességgel eltemetnek, míg v isszakerül, ami porból lett, a porba. Utána a hozzátartozóké a kegyeleti jog, hogy hogyan ápolják az emlékét vagy épp a sírját. De ha már a síroknál tartunk, akkor beszélnünk kell a temetők rendjéről, ami a fenntartók felelőssége. Lejárt az időm (Az elnök csenget.) , de azért hadd mondjam még el, hogy sajnos láttam olyan temetőt, ahol birkák legeltek a sírokon, és hála istennek, egyre több olyan temető van (Az elnök csenget.) , ahova az ember valóban kegyeleti jóérzéssel megy be. Nagyon fontos lesz az a törvé ny (Az elnök csenget.) , amit a kegyeleti törvényként fogunk tárgyalni. Mindenkinek ajánlom figyelmébe. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Bocsásson meg, hogy belecsöngettem, de ne hozzon ilyen kellem etlen helyzetbe. (Varga László: Én kérek bocsánatot.) Megadom a szót a kormány nevében Rétvári Bence államtitkár úrnak, hogy mondja el gondolatait. DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szé pen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Tisztelt Ház! Valóban, ez a kérdés előbbutóbb mindnyájunkat érinteni fog, mert eljön a pillanat, amikor majd hibátlanul írják fölénk a nevünket, és temetőket járva, pláne így október végén, halottak napjához kö zeledve majd mindenki ezzel a kérdéssel sokkal többet fog foglalkozni, sokkal több helyen jár, nézi a sírokat. Én magam is pont múlt szombaton járván ükszüleim sírjánál, szomorúan tapasztalva, hogy leverték a sír egy részét
