Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 8 (226. szám) - Bejelentés helyettes válaszadó személyének elutasításáról - Z. Kárpát Dániel (Jobbik) - a nemzetgazdasági miniszterhez - “Ki segít a bedőlt hiteleseken? Ki meri elszámoltatni a bankrendszer érintett tagjait?” címmel - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Latorcai János):
1603 megoldáshoz, valamilyen ú tonmódon kisiklott, a jogosultaknak valamilyen útonmódon csak ötöde írta alá a szerződését. A puding próbája pedig az evés. Ha tehát jó lett volna ez a konstrukció, talán többen választják. Az árfolyamgát tekintetében továbbra is játszadozhat a pénzintéz et a hitel alapkamatával. A Nemzeti Eszközkezelő 8 darab lakást tudott megvásárolni. Nincs egy tervezett szám, amit Matolcsy miniszter úr kigondolt volna, és az úgy valósult volna meg. Ez is erre egy példa. Az ócsai lakóparkról pedig ne is beszéljünk, hisz en valahol a ködös távolba vész, és nem tudjuk, hogy mikor lesz belőle bármi is. De van Magyarországon egy vonulat, egy civil vonulat, alulról jövő kezdeményezések sorozata, amelyet a kormány támogathatna ahelyett, hogy a Bankszövetséggel alkudozik. Kásler Árpád az OTPvel szemben már másodfokon pert nyert, egy 10 milliós hitelnél legalább 500 ezer forintot jelentene az az eredmény, amit ő elért. Dr. Léhman György az ERSTEvel szemben megint csak nyert, megint csak kimondatott, hogy adott esetben semmisek i s lehetnek azok a szerződések, amelyek által hibás terméket sóztak a széles tömegek nyakára. A Kúria állásfoglalása pedig támadhatóvá, de mindenképpen vitathatóvá teszi ezeket a szerződéses konstrukciókat. Adódik tehát a kérdés: ha a kormányzat látja azt, hogy itt valami nagyon hibás dolog került a piacra, hogy ennek nem volt utánkövetése, hogy a felelősöket nem számoltatták el, akkor miért nem próbál szót érteni az alulról jövő civil kezdeményezések képviselőivel? Miért a Bankszövetséggel kávézgat? Miért e lőszobáztatják a minisztereit külföldön azok, akik szintén a bankrendszer kiszolgálására akarják rávenni? És miért nem tesz semmit a devizahitelesekért? (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. A választ Cséfa lvay Zoltán államtitkár úrtól fogjuk hallani. Megadom a szót, parancsoljon, államtitkár úr! DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azt mondja, hogy valami nag yon hibás dolog került a piacra. Ez így igaz. Csakhogy abban, hogy egy hibás dolog került a piacra, ebben nagyon sok szereplő közrejátszott. Az a szabályozás, amely az elmúlt 8 évben ezt a rendszert szabályozta, és nyilvánvalóan megvan a szabályozó felelős sége. Megvan egyébként a hitelező felelőssége is, és megvan a hitelfelvevő felelőssége is. Éppen ezért kezdettől fogva a kormányzatnak az a szilárd álláspontja, hogy itt olyan megoldás kell, amely a terhek megosztására alapul. Erről beszéltem a korábbiakba n is, hogy olyan konstrukciókat dolgozott ki a kormány, amelyek minden esetben az adós, az állam és a pénzintézet közös teherviselésére épülnek, ezért amikor azt mondja, hogy a Bankszövetséggel kávézik a kormány, a Bankszövetség bevonásával és vele megálla podva lehet kidolgozni ezeket a lépéseket. Ezért hadd utaljak arra, hogy továbbra is úgy gondolom, hogy maga az a lépés, hogy az összes lakossági devizaállomány 5600 milliárd forint volt, és csak önmagában a végtörlesztéssel sikerült 4200 milliárdra csökke nteni, ez óriási nagy eredmény abban, hogy csökkenti az ország kitettségét és kiszolgáltatottságát. Nemcsak egyébként az állam adósságát veszik ebben figyelembe, hanem legalább ilyen súllyal esik latba a lakosság eladósodottsága és a vállalati szektor elad ósodottsága is. Ebben óriási lépés volt a végtörlesztés, a számok pedig azt mutatják - ön említette az árfolyamgátat , hogy augusztus végi szám a 71 ezer bejelentkezett ügyfél. A frissebb számok azt mutatják, hogy ez év végéig akár a jogosultak körének fe lét is elérheti. Köszönöm a figyelmet. Köszönöm szépen, államtitkár úr. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) :