Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 8 (226. szám) - Dr. Hiller István (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - “Színjáték a Játékszín! - egy előadás történetéről!” címmel - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Latorcai János): - L. SIMON LÁSZLÓ, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
1601 Mi a magunk részéről régóta szorgalmaztuk ennek a színházi rendszernek az áttekintését. Az a színház, amelyről ön beszél, már régóta ne m tartozik a kulturális minisztérium hatáskörébe. Végelszámolási eljárás folyt a működtető kft.vel szemben. Ezt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. bonyolította a saját hatáskörében, tőlünk teljesen függetlenül. Az ön által is említett Németh Kristóf a mi tudtunk nélkül megkereste a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.t azzal, hogy szeretné megvásárolni a végelszámolás alatt lévő kft.t. Ezzel kapcsolatban pályázatot nem kellett kiírni, hiszen 25 millió forint alatti értéket képviselt a kft., ezért semmi nem i ndokolta azt, hogy pályázatot írjanak ki. Nem arról van szó, hogy más nem tudott róla, hanem arról, hogy ő saját maga bement az MNV Zrt.hez, megkérdezte, hogy ezt a végelszámolás alatt lévő céget megvásárolhatjae, az MNV Zrt. azt mondta, hogy igen, ezért megvásárolták 3 millió 100 ezer forintért. A cégnek nincs vagyona, nincs ingatlanja, a Játékszín épülete a VI. kerületi önkormányzat tulajdona, amelyet bérel a kft. (15.30) Egy üres, tulajdonképpen végelszámolás alatt lévő cégért szerintem 3 millió 100 ez er forint egyáltalán nem sok. Szerintem ezzel a magyar adófizetők csak jól jártak, mert 3 millió 100 ezer forintot beszedtek egy végelszámolás alatt lévő cégért. Ennek semmi köze nincsen a művészethez, semmi köze nincsen a színházi élethez, és tegyük hozzá (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , ez terheket az adófizetőkre nem fog róni. A kulturális államtitkárság ezt a színházat, ahogy az elmúlt időszakban sem, a jövőben sem tudja saját költségvetésből finanszírozni, hiszen az in tézmény a pályázati kategóriába fog tartozni. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen. Egyperces viszonválaszra megadom a szót Hiller István képviselő úrnak. Parancsoljon, képviselő úr! DR. HILLER ISTVÁN (MSZP) : Állam titkár úr, ez így nincs rendben. Nem életszerű dolog, hogy egy színész sétál az utcán, éppenséggel a sétája a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő felé viszi, beugrik, azt mondja, hogy pont az jutott eszébe minden előzetes információ nélkül, hogy ő megvenné a Játék szín Kft.t, mert séta közben ez jutott eszébe. Kérdezik tőle, hogy ha már erre jár, vane 3 millió 100 ezer forintja. Pont annyi? - mondja. Hát, annyi van! Ezért így lesz az övé a Játékszín. Ezt élő ember nem hiszi el ebben az országban. Az a helyzet, hog y ha valóban úgy gondolták, hogy a Játékszínt meg akarják menteni, ön is tudja, meg lehetett volna. Ha úgy gondolják, hogy a Játékszínt úgy akarták megmenteni, hogy egy másik igazgató vezesse, akkor kérem, válaszoljon erre a kérdésre: nem ez volte az ok? Mert az, hogy valakinek, egy magyar állampolgárnak egyszer csak eszébe jut, hogy megveszi a Játékszín Kft.t, ezt önnek, másnak ebben az országban nem hiszi el senki. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Egyperces viszonválasz illeti meg államtitkár urat is. Parancsoljon, államtitkár úr! L. SIMON LÁSZLÓ , az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen. Azt tudom mondani önnek, képviselő úr, hogy ön miniszter volt, és tud ja, hogy hogyan működnek ezek a dolgok. Meglepődve tapasztalom, hogy most már paranoiás is. Ha mi azt akartuk volna, hogy ezt az intézményt más igazgató vezesse, és meg akartuk volna ilyen formában menteni, akkor nem engedtük volna a végelszámolási időszak ban. Ez az igazság. És igenis van olyan ember, aki Magyarországon azt gondolja, hogy kihasználva azt, hogy van egy fővárosi játszóhely és egy élő bérleti szerződés, magánszínházat akar csinálni; a saját kockázatára nyugodtan tegye meg, mint ahogy azt sokan mások is megteszik.