Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 8 (226. szám) - Dr. Harangozó Tamás (MSZP) - a belügyminiszterhez - “Elkötelezett-e a kormány a polgárőrségek támogatása mellett?” címmel - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár:
1595 Dr. Harangozó Ta más (MSZP) - a belügyminiszterhez - “Elkötelezette a kormány a polgárőrségek támogatása mellett?” címmel ELNÖK (dr. Latorcai János) : Harangozó Tamás képviselő úr, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be a belügyminiszterhez: “Elkö telezette a kormány a polgárőrségek támogatása mellett?” címmel. Harangozó Tamás képviselő urat illeti a szó. Parancsoljon, képviselő úr! DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Miniszter úr sokszor mé ltatta a polgárőrségek közbiztonság, közrend fenntartásában játszott szerepét, és hangsúlyozta a polgárőrségek állami támogatásának fontosságát. Ebben a kérdésben, úgy gondolom, hogy teljes konszenzus van a parlamenti pártok között. A Magyar Szocialista Pá rt ezért is támogatta a polgárőrségekről szóló törvény megalkotását, ami intézményesítette a polgárőrségek állami támogatásának rendszerét is. Azonban sajnos azt kell látnunk, hogy a polgárőrségek kormányzati támogatása egyre inkább már csak szavakban nyil vánul meg. A polgárőrségek állami támogatása utoljára az MSZP által támogatott kormány döntése alapján emelkedett 2010ben, azóta egy fillérrel sem nőtt, egyébként akkor majdnem a duplájára. Tehát az állami támogatás reálértékben az elmúlt két évben folyam atosan csökkent, és nem lesz ez másként jövő évben sem. Ráadásul az új törvény alapján az Országos Polgárőr Szövetségnek e reálértékben csökkenő költségvetési támogatásból kell megoldania a polgárőrigazolványok kibocsátását, miközben a korábbi ígéretekkel ellentétben a formaruhájuk ellátását sem biztosítja a kormány. Mindezt tetézi, hogy az évi 700 millió forintos állami támogatásból a polgárőregyesületeknek mintegy 120130 millió forintot cégautóadó formájában vissza is kell juttatniuk a költségvetésbe. Szemlátomást a kormánynak ez így megfelelő, hiszen a cégautóadó módosítására irányuló törvényjavaslataimat rendre leszavazta a kormánytöbbség már a bizottságunkban. Kérdezem tisztelt államtitkár urat, tesze intézkedést annak érdekében, hogy a polgárőrsége k támogatása legalább reálértékben szinten maradjon. Mikortól fogja biztosítani a kormány a polgárőrök formaruhaellátását, ahogy ígérte? Az adótörvények módosítása során tesze a Belügyminisztérium kezdeményezést a polgárőregyesületek cégautóadó alóli me ntesítése érdekében. Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. A választ Kontrát Károly államtitkár úrtól fogjuk hallani. Megadom a szót, parancsoljon, államtitkár úr! DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Legelőször is szeretnék köszönetet mondani itt és most az ország nyilvánossága előtt a polgárőröknek, a polgárőrségnek Magyarorszá g polgárai, Magyarország biztonsága érdekében végzett önzetlen szolgálatukért, különös tekintettel a bűnmegelőzésben végzett munkájukért. Hogy mindjárt az elején válaszoljak az ön által az interpellációja címében feltett kérdésre, igen, a nemzeti együttműk ödés kormánya elkötelezett a polgárőrség támogatása mellett. A kormány stratégiai partnerként tekint a polgárőrökre, hiszen ők a rendőrökkel együtt az emberekhez közel védik mindennapjaink biztonságát. A polgárőrségnek a bűnmegelőzésben betöltött szerepe t iszteletre méltó, tevékenységük hozzájárul ahhoz, hogy javuljon a közbiztonság és az emberek biztonságérzete.