Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 2 (224. szám) - A Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról szóló 1994. évi XLII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - BABÁK MIHÁLY (Fidesz): - ELNÖK (Jakab István): - ÉKES JÓZSEF (Fidesz):
1284 hogy a lengyel húst fogják szállítani, vagy másik országból szállítják. Tehát azért mondom, hogy egyfajta biztonságra való törekvésnek is meg kell húzódnia ezekben a kérdésekben. Nézzük az Eximbank kérdését! Ahhoz, hogy Magyarországon valóban a cégek, gazdasági t ársaságok nagyobb teljesítményre tudjanak fordulni minőségben is és volumenben, tehát a nagyságban is, ahhoz igenis szükség van olyan forrásra, amire ön is azt mondta, hogy helyes - mert a Jobbik részéről is így fogalmazódott meg, hogy helyesnek tartja , hisz mindenképpen a világpiac is úgy működik egyébként, hogy általában a gazdasági társaságok nem elsődlegesen a saját forrásaikat használják, hanem, ha megvan a piacuk, akkor hozzárendelik a különböző, saját eximbankjuknak az adott lehetőségeit, és a megt ermelt javadalmakat megpróbálják úgy beforgatni, hogy még nagyobb céggé tudjanak növekedni. Tehát Magyarországon is pontosan ezeket a folyamatokat kell elindítani, és ha megnézzük az ország, a kormány törekvéseit, ilyen a Rába vagy az Ikarus visszavásárlás a, és nem véletlenül volt tulajdonképpen a MOLnál sem a kötvényvásárlás, nem véletlen volt az. Ha a szolgáltatói szektorainkban is nagyobb biztonsággal tudunk visszaszerezni tulajdont - fogalmazzunk így , és itt van a MAL kérdése is… Nagyon szívesen fölt enném itt most Józsa Istvánnak vagy Szűcs Erikának, 2009ben, 2010ben majdnem lefektették Európa egyetlenegy, még működő ólomkristálygyárát, az ajkait, és utána, a kormányváltás után az Orbánkormánynak egyből az volt az első lépése, hogy odaadta a munkah elyteremtési forrást a cégnek, és így életben tudott maradni, és ma, azt lehet mondani, hogy Európában az egyetlenegy olyan kristályüzem, amelyik világszínvonalon a termelésének a 97 százalékát exportra termeli. De akkor, ha azt a nyomot követték volna, a mit az MSZPkormány tett, akkor lehet, hogy ma már nem beszélhetünk az Ajkakristályról vagy adott esetben a herendi porcelánról, és lehetne itt sorolni tovább. Tehát vissza kell szerezni tulajdonainkat, fogalmazzunk így, amit elherdáltak annak idején. Üze meinket, nyugodtan lehet azt mondani, hogy a teljes áramszolgáltatásunkat potom pénzért, sőt mi több, 8 százalék extraprofittal garantálta meg az akkori kormány, amikor ezeket eladta, és most döbbenet számomra, hogy volt olyan cég, amelyiket, azt lehet mon dani, hogy 150 millió forintért vásároltak meg, és eltelt 10 vagy 15 év, és ma a piaci értéke 20 milliárd. Akkor rosszul állapították meg a piaci értéket, amikor 150 millió forintért eladták? Tehát ezeket kell szép lassan helyre tenni, és ezek sajnos máské pp nem működnek egy ilyen hatalmas teher mellett, amit az előző kormány és a vadprivatizáció, és a haszonszerző, adott esetben úgy privatizált cégek, amelyek külföldi vásárlóinak elsődlegesen a piacszerzés volt az érdekük, és abban a pillanatban, amikor me gvették potom pénzért, akkor egyből be is zárták, megsemmisítették, vagy egyáltalán, hogy az a termékskála - fogalmazzunk úgy - ne legyen az ő cégeiknek versenyképes partnere. Azt hiszem, hogy közösen értjük ezt a dolgot, csak hiába vagyunk türelmetlenek, amikor vannak jogi szabályozások, előírások; itt jó példa az állategészségügy, a növénytermesztés és egyéb más kérdésekben a hihetetlenül szigorú előírások, mert ma már a világ minőséget vásárol, minőséget vásárol. Amikor még a KGSTbe szállítottunk almát vagy gyümölcsöt, vagy sertéshúst, az ma már messze nem felel meg egyik országnak sem, hanem tényleg, valóban, ha egyszer ad ki pénzt valamire, akkor azért minőséget kér, és ahhoz, hogy valóban a magyar gazdaságban ezt a szintet újból el tudjuk érni, és újb ól versenyképessé tudjunk válni, ahhoz az agárterületen is, az ipar területén is, beszállítói területen is, alapanyaggyártás területén is… Nézzük Dunaújváros kérdését, kinek a kezében van Dunaújváros? Ugye, mindannyian tudjuk. Tehát ezeket a kérdéseket kel l mindannyiunknak közösen helyretennünk. Könnyű megfogalmazni a kritikát, és könnyű elvárásokat megfogalmazni, csak a feltételek újraalakítása, újrateremtése egy hihetetlenül hosszadalmas idő, türelem és forrás kérdése, amiből jelen pillanatban ez az orszá g legkevésbé áll stabilan forrásoldalon, hisz a kötelezettségeink olyan őrült nagyok - a 2014. évi 11 000 milliárd forint visszafizetése , amit sajnos azok, akik eladták, és utána a hitelt is fölvették, itt hagytak a nyakunkon. (15.00)
