Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 1 (223. szám) - Magyarország Alaptörvényének második módosítása címmel törvényjavaslat (T/8404. szám) részletes vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. VEJKEY IMRE (KDNP):
1198 választási részvételhez való hozzáállását változtatta meg, de önök ezektől az emberektől is elvennék a lehetőséget, hogy ilyenkor még változtassanak a hozzáállásukon. A Jobbik egyik javaslatáról szeretnék részletesebben is szólni, ez a bizonyos alapfokú iskolai végzettséghez kötése a választójognak. Először beszélnem kell arról, hogy miről nem szól ez a javaslat, mert az általános vitában sajnos nagyon sok hazugság hangzott el ezzel kapcsolatban, egyébként még Mesterházy Attila az egyik napirend előtti felszólalásában sem hagyta ki, hogy részt vegyen ezekben. Ő azt mondta, hogy lenézzük a kétkezi magyar dolgozókat, Lázár János pedig egész egyszerűen arról beszélt, hogy a Jobbik nem kevesebbet akar, mint hogy minden magyar cigányt zárjunk ki a választásból. Na, ez az, amit nem mondott egyik jobbikos képviselő sem, ez az, amit nem akar a Jobbik. Mi egy iskolai végzettséghez kötésről beszélünk. El fogom mondani részletesen az adatokat, hogy ez mennyiben érinti a cigányságot i s, de ezeket az adatokat nem én találtam ki, hanem a Pécsi Tudományegyetem ezzel foglalkozó adjunktusa hozta nyilvánosságra. Egyrészt azt le kell szögeznünk, hogy egy valós választási eljárási problémáról van szó, amikor arról beszélünk, hogy a szegényebb rétegek szavazatait megvásárolják. Erről maga Kövér László házelnök úr is beszélt egyébként május 3án, idézem Kövér Lászlót, aki az előzetes regisztrációban látta a megoldást. Tehát: az előzetes regisztráció mellett az szól, hogy az eljárással meg lehet a kadályozni a választási visszaéléseket, többek között a kocsmai láncszavazásokat, azaz hogy ingyenitallal vagy ajándékkal vegyenek rá valakit a szavazás napján egy adott pártra való voksolásra. Tehát látjuk, hogy házelnök úr is ismeri ezt a problémát, és a z elmúlt 20 évben ez gyakorlat volt Magyarországon, hogy ilyen módon emberek szavazatait vásárolták meg pártok. Sajnos, egyébként ebben nemcsak az MSZP jeleskedett, hanem a Fideszre vonatkozóan is van ilyen videofelvétel az egyik videomegosztón az internet en, ahol egy arlói cigányember beszél arról, hogy a helyi fideszes képviselőjelölt hogyan próbálta megvásárolni az ő szavazatát. Azonban az előzetes regisztráció nem nyújt megoldást erre a problémára, hiszen ugyanazt az eljárást, csak kétszer kell gyakorla tilag lefolytatniuk. Hogy miért is beszélünk mi a választójog alapfokú iskolai végzettséghez kötéséről, azt azok az adatok mutatják meg legjobban, amelyek a legfrissebb felmérések eredményei. Jelenleg az általános iskolát elvégzők körében körülbelül 30 szá zalékos a funkcionális analfabétizmus. Ez egy megdöbbentő adat, és nagyon szomorú, hogy így van, de attól még szembe kell nézni ezzel a valósággal, és választójogi szempontból is kezelni kell azt. Tehát a végzettek egyharmada funkcionális analfabéta, azaz nem tudja értelmezni azt a szöveget, amit egyébként elolvas. Úgy gondolom, hogy az minimumkövetelmény legyen egy választópolgárral szemben, hogy azt az információt, tudást meg tudja szerezni, ami a felelős döntéshozáshoz szükséges, és ehhez elengedhetetlen , hogy tudja értelmezni azt a szöveget, amit olvas. Egyébként 1415 évesen, mondhatjuk azt, hogy normál időben a teljes lakosság 81 százaléka szerzi meg az alapfokú végzettséget, miközben ugyanez az arány a cigányság körében mindössze 31 százalékos. 16 éve sen már a teljes lakosság 96 százaléka rendelkezik alapfokú iskolai végzettséggel, a cigányság körében ez 63 százalékos. Szembe kell néznünk tehát ezzel a valósággal, és szembe kell néznünk azzal, hogy egy valós probléma ez a visszaélés, és hogy az előzete s regisztráció nem fogja ezt megoldani. Egyedül a Jobbik javaslata kínál erre megoldást azzal, hogy alapfokú iskolai végzettséghez kötnénk a választójogot. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.) (23.10) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Nem látok több b ejelentkező képviselőt. Lezárom a részletes vitát. Az előterjesztőket kérdezem, hogy kívánnake reagálni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Képviselő úr, öné a szó. Vejkey Imre! DR. VEJKEY IMRE (KDNP) :