Országgyűlési Napló - 2012. évi nyári rendkívüli ülésszak
2012. június 28 (209. szám) - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat; az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslatról, valamint a Költségvetési Tanács véleménye Magyarország 2013. évi közpon... - DR. PUSKÁS IMRE (Fidesz): - ELNÖK (Jakab István): - GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP):
851 Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalásra megadom a szót Puskás Imre képviselő úrnak, Fidesz. DR. PUSKÁS IMRE (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót, elnök ú r. Tisztelt Ház! Én megértem a szocialisták kétségbeesését, és hogy most már csak egy ilyen ügyrendi vitás színjátékban tudják a sikerélményüket meglelni, hiszen nyilvánvaló, hogy az a hír, amit most ismertettek, nem a jó érzéseiket és azt a táptalajt tudj a erősíteni, amellyel tudnak itt “gazdagokpártjázni”, és azt a bélyeget tovább a Fideszre próbálni sütni, ami arról szól… (Közbeszólás az MSZP soraiból: Mondd még egyszer!) Oké. No tehát, az izgatottság, úgy látom, most már visszafoghatatlan. Tehát nyilván valóan a bejelentés, amit itt a képviselő úr vagy most már a képviselő urak ismertettek, pontosan arról szól, ami nem titok egyikünk számára sem, hiszen már a költségvetési vita megkezdése előtt elhangzott az az állítás, miszerint a Fideszfrakció kéri a k ormányt, hogy bizonyos kedvezményezetti kör számára, a 25 év alattiak, az 55 év felettiek, a szülésből visszatérő édesanyák számára vagy éppenséggel a szakképzettség nélkül foglalkoztatott fizikai dolgozók számára tegyük lehetővé, a költségvetés tegye lehe tővé azokat a forrásokat, amelyekkel a vállalkozások ezt a kört kisebb terhek mellett tudnak foglalkoztatni. (Nagy zaj, közbeszólások az ellenzéki oldalon.) Nos, tehát nem titok, mint ahogyan a miniszter úr az expozéjában is utalt erre, a frakcióvezető úr is utalt erre, magamról ne is szóljak. Tehát ebben semmi meglepő nincs, csupán egy konkrét szám került most a nyilvánosság elé, és miután az a megállapítás is elhangzott a korábbiakban a miniszter úr részéről is, és a mi részünkről is, miszerint ez sem az államháztartás hiányát nem módosíthatja, sem az államadósság mértékét (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) nem módosíthatja, ezért nyilvánvalóan ennek a forrását is meg fogjuk teremteni. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypárto k soraiban.) (15.40) ELNÖK (Jakab István) : Tisztelt Országgyűlés! Azt kérem ismételten, most már kénytelen leszek következetesen érvényesíteni minden irányba, hogy amennnyiben a napirendhez kívánnak hozzászólni, szót adok, de kénytelen leszek leállítani, a mennyiben nem. Szeretném jelezni, hogy a tévéidőből még 1 óra 20 perc van. Értem a törekvést. Gőgös Zoltán képviselő úrnak adom meg két percben a szót. GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm, elnök úr, a szót. Tegnap nagyon sokan emlegették a fideszes képviselők kö zül, hogy az agráriumnak szenzációs éve lesz, mert 750 milliárd forint lesz a költségvetési főösszege a 620szal szemben. Ez pont ugyanolyan átverés, mint az egész vita, amiről most itt beszélgetünk. Ugyanis nem tudom, elnök úr tudjae, hogy ez mit jelent. Ez azt jelenti, mert én megnéztem, mert azért a mellékletből ez kiderül, az idén nem fognak közvetlen uniós támogatást kifizetni. Ugyanis úgy jön össze ez a növekmény, hogy a teljes idei kifizetés jövőre kerül át. Tudják, ez mit jelent? A bankokban minden ki úgy rendezte le az évét, hogy az idén kap egy bizonyos összeget, október 20ától, mondjuk, decemberig megkapja a támogatás felét. Ez így van, mióta európai uniós tagok vagyunk. Erre most mit csináltak? Összecsapták a 2012ből visszamaradt vagy kifizetet t pénz a 2013assal. Így bebizonyították annak, aki persze nem nézi meg, meg nem ért hozzá, hogy 130 milliárddal megnövelték az agrárbüdzsét. Tudják, hogy ez micsoda? Egy óriási átverés. És ez ki fog derülni. Erről most lehet jópofázni minden agrárosnak, s ajnos egy sincs itt - pontosabban van. Majd nézzétek meg, a mellékletet kell megnézni, semmi mást. Ez óriási átverés. Most pontosan ugyanilyen átverés az, amit ma a Matolcsy bejelentett, ugyanis itt van a mondása, hogy 115 milliárdba kerül majd a közszférá nak a tranzakciós adó, mert kiterjesztik a közszférára is a tranzakciós adót, olvassák el képviselőtársaim! Ez tudják mit jelent? Hogy 115 milliárddal csökkentik a közszféra kiadásait. Ugyanis amit a tranzakciós adóra kell kifizetniük, azt nem fordíthatják másra. Azért ez elég fajsúlyos, és úgy gondolom, hogy 115