Országgyűlési Napló - 2012. évi nyári rendkívüli ülésszak
2012. június 18 (203. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Lezsák Sándor): - FARKAS GERGELY (Jobbik):
172 nemzetközi helyzetben akár hibás döntései is. De mégis, miért is tekint sok, nemzetben gondolkodó ember példaképként Horthy Miklósra? Horthy Miklós a jelenlegihez hasonló társadalmi és morális válságba süllyedt ország élére állt 1920ban. A szélsőségesen liberális, majd szélsőbaloldali erők puccsszerű hatalomátvételét megszenvedő vörösterrorral és idegen hadseregek megszállásával sújtott, a trianoni diktátum által m egcsonkított Magyarországot az ő vezetésével sikerült talpra állítani. A kormányzói tisztség létrehozásával a jelenlegi alaptörvényben is alapvető legitimizációs forrásként megjelölt történelmi alkotmányosságot állították helyre a kor kihívásainak megfelel ő formában. Az így megteremtett közjogi keretek szilárd alapul szolgáltak a magyarság gazdasági és erkölcsi megerősödéséhez. Horthy hatalomra jutását követően a különböző társadalmi osztályokkal való megegyezést kereste, sajnálatos, hogy ma ezzel ellentétb en például az Orbánkormány szűk két éve alatt példátlan arroganciával és érzéketlenséggel sikerült mindenkivel összerúgni a port, akire szükség lehet az ország építésében; így például a fiatalokkal, az orvosokkal, a rendvédelmi dolgozókkal, és sajnos még lehetne sorolni a különböző társadalmi csoportokat. A Horthy Miklós nevéhez fűződő negyed évszázad stabilitása, a nemzet kulturális és morális emelkedését szolgáló oktatáspolitikája, valamint a minden körülmények közt a magyar érdekek mentén formálódó külp olitikája a mai napig mintául szolgálhat minden, népe sorsáért felelősséget vállaló politikai erő számára. A Horthykorszak abból a szempontból is példaértékű, hogy Horthy államférfiakat, például Bethlen Istvánt, Gömbös Gyulát, Teleki Pált állította az ors zág kormányrúdjához, ellentétben például az elmúlt 22 évvel, amikor is sokszor a hazájukat eláruló, saját érdekeiket néző politikusok árusították ki az országunkat, s vitték rég nem látott válságba. (0.30) Horthy Miklós sikeresen tartotta távol az országot az Európaszerte teret hódító diktatórikus megoldásoktól, az ország 1944ig az alkotmányosság talaján maradt. A Trianonban elszakított területek békés visszaszerzéséről soha nem mondott le, a békediktátum revízióját háborús konfliktus nélkül érte el. Ilye n mértékű békés területgyarapodásra a magyar történelemben sem korábban, sem azóta nem volt példa. Horthy Miklós nemcsak politikusként, de emberként is példát mutatott tisztességből, helytállásból és önfeláldozásból. A mai napig az utolsó igazi magyar álla mférfiként tekinthetünk rá. Életpályájának, a tetteit vezérlő eszméknek és az általa fémjelzett korszaknak hiteles megismerése a nemzet erkölcsi és szellemi megújulásának elengedhetetlen feltétele. Fontosnak tartom elmondani, hogy a Jobbik nem múltba réved ésként tekint Horthy Miklós személyére, mint azt egyesek próbálják beállítani. Mi mindig is fontosnak tartottuk azt, hogy meglegyenek azok a múltbeli támpontok: események, személyek, amik segítenek egy szilárd értékrendi alaphoz juttatni a mai embereket. E zért tekintünk példaként például Wass Albertre vagy Nyírő Józsefre, az ő munkásságukra és az azokból áradó értékekre, vagy például a Rongyos Gárda önfeláldozó katonáira, ’56 forradalmáraira, köztük például a Jobbik alelnökére, Murányi Leventére vagy a Jobb ik zászlóbontásán jelen lévő Pongrátz Gergelyre. Az itt kiragadott néhány név és esemény is beletartozik abba az ideológiai alapba, amin alapszik a Jobbik értékrendje, és büszkén valljuk, hogy ebbe Horthy hazaszeretete, tisztessége és hazája felvirágoztatá sáért tett lépései is beletartoznak, ami nemcsak nekünk, jobbikosoknak, hanem bármely magyar embernek példa lehet. Azért, hogy Horthy Miklós végre megkapja a méltó megbecsülést történelmi nagyjaink sorában, hogy érdemeit a társadalom végre tisztán lássa, a Jobbik múlt héten benyújtott határozati javaslatával azt kezdeményezzük, hogy 2013 legyen Horthyemlékév. Bízunk benne, hogy ez elfogadásra kerül, és így a jövő év eseményei - amely év Horthy újratemetésének 20. évfordulója - hozzájárulnak