Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 26 (174. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - Dr. Garai István Levente, Göndör István és Kovács Tibor (MSZP) - a nemzeti erőforrás miniszterhez - “Átverés Fidesz módra - 2? Mi az igazság az orvosoknak tett ígéretekből?” címmel - ELNÖK (Kövér László): - DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE (MSZP): - ELNÖK (Kövér László):
1995 Tisztelt Képviselő Úr! A kormány elkötelezett az átalakítás m ellett. Arra törekszünk, hogy az orvosokat és a dolgozókat partnerként kezelve egy hatékonyabb ellátás jöjjön létre. Az elmúlt időszakban rengeteg egyeztetés zajlott az érintett szervezetekkel annak érdekében, hogy az emberi erőforráskrízist kezelni tudjuk . Mint mondtam, a múlt héten nyilvánosságra hoztuk az ajánlatunkat, amit a rezidensek elfogadtak. Így tehát megnyugtathatok mindenkit: nem lesz tömeges felmondás. Közel 86 ezer embert érint a béremelés, köztük több mint 15 ezer orvost és 68 ezer szakdolgoz ót. A fizetésemelés 350 ezer forintos bruttó bérig több mint 65 ezer forint lesz. Ez az érintett orvosok 80 százalékát jelenti, efelett pedig sávos rendszerben növekedhetnek a bérek. A szakdolgozók esetében pedig új bértáblát vezetünk be, ami képes ezt kez elni. Ennek révén 22 ezer embernek 20 ezer forint feletti, további 32 300 embernek pedig 15 ezer forint feletti lesz az emelés mértéke. A béremelések alapján a népegészségügyi termékadó, a hatékonyságnövelő átszervezések, illetve az Egészségbiztosítási Ala pon belüli egyéb átcsoportosítások jelentik ezt az alapot. Ez több mint 30,5 milliárd forint. A fizetésemelést nyárig szeretnénk végrehajtani, január 1jétől visszamenőleges hatállyal. Képviselő úr, ez természetesen csak az első lépés volt, ezzel tisztában vagyunk, azonban elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy minden felszabaduló pluszforrást a dolgozók bérhelyzetének javítására fordítsunk ezután is. Összefoglalva tehát elmondhatom: a kormány az elmúlt évek legnagyobb mértékű béremelését hajtja végre az egés zségügyben, itt azonban nem állunk meg, folytatni fogjuk a módszeres munkát az ágazat és az abban dolgozók érdekében. A források pedig rendelkezésre állnak, mint ahogyan azt már korábban említettem. Kérem önöket is, hogy segítsék munkánkat, és fogadják el a válaszomat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Kövér László) : Válaszadásra Garai István Levente képviselő úrnak adom meg a szót. Parancsoljon! DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ör ülök a visszamutogatásnak, de megint adnék egy tanácsot önnek, amit már máskor is elmondtam. Majd ha 50 százalékos béremelést fognak végrehajtani, akkor aztán igazából lehet visszafelé mutogatni az előző szocialista kormányra. Ugyanakkor visszamutogatok és előremutogatok, mert összességében a mostani béremelés 13szorosát fogják kivenni a gyógyszerkasszából tavaly, idén, jövőre és azután. Ebben segítek önnek, ha véletlenül nem ismerné azt a kormányhatározatot, amiről a múlt alkalommal kérdeztem önt, és term észetesen arra se válaszolt, hogy hogyan akarják még tovább szétrombolni a gyógyszerkasszát. Az más kérdés, hogy mintegy 12 ezer orvost és több mint 25 ezer szakdolgozót kihagytak a béremelésből - itt elsősorban az alapellátó kollégákra gondolok , amikor a kórházak szétverésével egyre nagyobb feladatot hárítanának az alapellátásra és az ott dolgozó kollégákra. Nem tudom, hogy fogják ők ezt eltűrni, szerintem egyre kevésbé. Elnézését kérem, de visszamutogatok, előremutogatok, ezt a válaszát se fogadom el, ú gy, mint ahogy az előzőt sem. Akkor megvolt a visszamutogatás. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Kövér László) : Képviselő úr nem fogadta el a választ. Kérdezem a tisztelt Házat, hogy elfogadjae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház a választ 208 igen s zavazattal, 52 nem ellenében, 40 tartózkodás mellett elfogadta.