Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 26 (174. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - Dr. Garai István Levente, Göndör István és Kovács Tibor (MSZP) - a nemzeti erőforrás miniszterhez - “Átverés Fidesz módra - 2? Mi az igazság az orvosoknak tett ígéretekből?” címmel - ELNÖK (Kövér László): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP):
1993 A független képviselők közül tíz képviselő azt indítványozza, hogy a két indítvány vitájára kedd délelőtti kezdésse l, folyamatosan a vita lezárásáig kerüljön sor. Erről az indítványról csak akkor határoz az Országgyűlés, ha az MSZP javaslatát nem fogadja el. Először tehát az MSZP indítványáról döntünk! Kérem, kézfelemeléssel jelezzék, egyetérteneke! (Szavazás.) Megá llapítom, hogy a Ház látható többsége az MSZP indítványát nem fogadta el. Most, figyelemmel a független képviselők indítványára, erről döntünk, amelyben azt kezdeményezik, hogy a vezérszónokok után azonnal folytatódjék a vita a lezárásig. Aki ezzel egyetér t, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége az indítványt nem támogatta. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az egyes közpénzügyi tárgyú törvényeknek az államháztartás önkormán yzati alrendszerét érintő módosításáról és azok más törvénnyel való összhangjának biztosításáról szóló T/6187. számú törvényjavaslat zárószavazására 4. napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom , hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta. Az ülés napirendjének elfogadása ELNÖK (Kövér László) : Tisztelt Országgyűlés! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlásról döntünk . Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae a napirendi ajánlásomat az előbbiekben elfogadott módosítással. Kérem, kézfelemeléssel jelezzék! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Most, 13 óra 46 perckor át térünk az interpellációk , azonnali kérdések és kérdések tárgyalására. Dr. Garai István Levente, Göndör István és Kovács Tibor (MSZP) - a nemzeti erőforrás miniszterhez - “Átverés Fidesz módra - 2? Mi az igazság az orvosokn ak tett ígéretekből?” címmel ELNÖK (Kövér László) : Garai István Levente, Göndör István és Kovács Tibor, az MSZP képviselői, interpellációt nyújtottak be a nemzeti erőforrás miniszterhez: “Átverés Fidesz módra - 2? Mi az igazság az orvosoknak tett ígéretekb ől?” címmel. Göndör képviselő urat illeti a szó. Parancsoljon! GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Szócska államtitkár úr korábbi ígérete ellenére a mai napig nem hozták nyilvánosságra, milyen bérajánlatot tesz az ágazatban dolgozóknak. Márpedig alig egy hónap maradt a bérmegállapodásokra, sok ezer egészségügyi dolgozó adott ugyanis három hónapos türelmi időt az Orbánkormánynak december utolsó napjaiban. Néhány órával az orvosi ultimátum határideje előtt titkos ajánlatot tett a szaktárca a Magyar Rezidens Szövetségnek. Az érdekvédők addig több mint 2500 rezidens és szakorvos felmondólevelét gyűjtötték be, amelyek január 1jén aktiválódtak volna. Napokon belül összeomolhat az ügyeleti rendszer, ha az orvosok bevál tják fenyegetésüket, és márciustól nem vállalnak túlmunkát.